Egy szakszervezeti üdülő valahol Siófok környékén, a Trabant kint parkol, a gyerek úttörőtáborban, a barátaid kolbászt sütnek, valaki a Mézga család zenéjét dúdolja, Hofi Géza szól az orosz gyártmányú Sokol rádióból. Jól érzed magad. A táskádból előveszel egy kopottas detektívregényt, a gerince szétszakadt, a lapok kicsúsznak. Félve nyitod ki, mert az oldalak között egy titkos könyv lapul. Valami hasonló érzés lehetett, amikor a kedvesnek látszó gulyáskommunizmusban valaki kezébe vett egy betiltott, „nyugati” könyvet.
A Szovjetunió 20. századi fennállása rengeteg szabályozást hozott az emberek életébe, ami természetesen a kultúrára is kiterjedt. A CIA, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség aktívan dolgozott azon, hogy a szovjet blokk minél hamarabb felbomoljon, ennek pedig az alapját a könyvek jelentették. Elmagyarázzuk, hogyan.
Nyugati kultúra a vasfüggönyön túl
Az amerikai hírszerzés becslések szerint 1956 és 1989 között 10 millió könyvet juttatott el a vasfüggönyön túlra. A könyvek és folyóiratok általában személyesen értelmiségiekhez, könyvtárakhoz vagy kutatóintézetekhez érkeztek. Általában emigráns szereplők végezték ezt a munkát, ahol lehetett, postai vagy személyes úton történt a kézbesítés, de arra is volt példa, hogy egyedi szállítási módokat kellett találni.
A gondolat olyan, akár egy bölcsész James Bond-film, de bármennyire tűnik is hihetetlennek, a becsempészett könyvek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a szovjet államok kitörjenek az elnyomás alól.
Ha nem is elsősorban magát a problémát szüntette meg, a könyvek több generációt sarkalltak arra, hogy kritikusan gondolkodjanak a rendszerről.
De ez nem ment egyszerűen, ugyanis a hidegháború pattanásig feszített állapotában mindent óvatosan kellett csinálni, így fordulhatott elő például, hogy egy kötetet pelenkában kellett becsempészni a keleti országokba.
A pelenkába becsempészett könyvek
Természetesen nem volt olyan egyszerű a keleti blokk országaiba bejuttatni dolgokat, ugyanis a szovjet rezsim különösen figyelt arra, mi érkezik be az országba. Az amerikaiak ezért több különböző módszert találtak ki arra, hogy a kötetek eljussanak az olvasókhoz. Könyveket rejtettek el teherautókon, jachtokon, hőlégballonokon, különböző ruhák és táskák eldugott részeiben, de kisebb kiadások elfértek tamponos dobozokban és cukortartókban is.
Például Alexandr Szolzsenyicin A Gulag-szigetvilág című könyvét úgy juttatták fel egy repülőre, hogy egy pelenkába dugták.
Persze voltak hétköznapibb esetek is, sokszor a könyvek külsejét cserélték csak le, és egy olyan könyv borítójába kötötték, ami nem keltett különösebb feltűnést. George Orwell 1984 című könyvét például egyszer egy használati útmutatóba csomagolták. A kötet így nem keltett feltűnést, pedig egy határőrnek csak bele kellett volna lapoznia, hogy lássa, a műszaki rajzok helyett egy diktatúraellenes szöveg bújik meg a lapok között.
Magyarországra legtöbbször postai úton jutott el egy-egy könyv, mivel a nyugati országokkal olyan nagy méretű volt a levélforgalom, hogy nehéz volt alaposan ellenőrizni minden beérkező levelet. Emellett pedig volt egy „Ajándék könyv” nevű program is, amiben egy személy egy előre összeállított listára rendelhette meg a nyugati könyveket. De így is gyakran előfordult, hogy ezeket a könyveket személyesen juttatták el az olvasókhoz.
De a könyvek mellett az amerikaiak a helyi nyomtatást is igyekeztek támogatni, többször nyomdai eszközöket csempésztek át a határon, ezzel pedig elindítottak vagy éppen fellendítették a helyi szamizdat kiadást. A folyamat így felgyorsulhatott, nem kellett annyi könyvet hozni, azokat már helyben is lehetett sokszorosítani.
Sötétben és titokban
A szovjet rezsim mindent csöndben és titokban csinált.
A nácikkal ellentétben, akik könyveket égettek, a kommunista rendszerben inkább összeírták a betiltott könyvet listáját, és azok szépen lassan lekerültek a polcokról.
Nem volt nyilvános, de egy idő után feltűnő volt, hogy nem lehet kapni bizonyos könyveket. Egy 1951-ből származó lista állítólag 2482 betiltott művet tartalmaz, amiből 238 „politikailag elavult”, 562 pedig gyerekkönyv volt.
Ezek ideológiailag nem megfelelő könyvnek számítottak, tehát valamilyen formában sértették vagy tagadták a kommunista gondolkodást.
Bár azért a pártpolitika néha túlműködött: a betiltott könyvek között volt olyan is, ami a répanövesztésről szólt.
Ez végül azért került tiltólistára, mert azt a gondolatot követte, hogy a zöldség saját kertben is termeszthető, nincs szükség hozzá az államhoz. Az államot viszont semmiből nem lehetett kihagyni.
Betűről betűre dönteni meg a rendszert
A betiltott könyvek között természetesen a legnépszerűbb Orwell két fő műve volt, az 1984 és az Állatfarm, de sok más író is szerepelt ezek között, például a francia egzisztencialista filozófus, Albert Camus, a szintén kommunistaellenes Boris Pasternak, a totalitárius rendszerek filozófusa, Hannah Arendt, de még ott volt Kurt Vonnegut, Virginia Woolf és Agatha Christie is.
A CIA könyvterjesztési programja bizonyos értelemben a szabad világgal való kommunikációt jelentette. A szovjet rezsim alatt nagyban hozzájárultak a kulturális és társadalmi fejlődéshez és a túléléshez. Bár nem a könyvek vetettek véget a Szovjetuniónak 1989-ben, fontos szerepük volt abban, hogy a rendszer „elfáradjon”, és helyet adjon egy új, szabadabb világnak.
(Guardian / Youtube / Guardian)
Fotó (sorrendben): Fortepan / Urbán Tamás, Gellért Andor Tamás, Urbán Tamás.
