Hogyan lett a Zabhegyezőből Rozsban a fogó?

Hogyan lett a Zabhegyezőből Rozsban a fogó?

Kiss Orsi | 2015. március 19. |

barna1.jpg

Barna Imre (fotó: Valuska Gábor)

Nemzedékek egész sora Zabhegyezőként ismerte itthon J. D. Salinger regényét, ötven évvel az első hazai megjelenés után azonban idén tavasszal már új fordításban vehetjük a kezünkbe a kultkönyvet. Rozsban a fogó lesz a címe, és talán ez is az oka, hogy az újrafordításra és az egész könyvre már a megjelenés előtt szokatlanul nagy figyelem irányul. Barna Imre, a kötet fordítója és az Európa Könyvkiadó főmunkatársa azonban azt mondja, hogy a cím csak egy pici szelete a fordításnak, és munkája során sokkal fontosabbnak tartotta annak a beszélt nyelvi képzetnek az újrateremtését, amely az angol eredetit jellemzi. De annak idején hogyan lett a rozsból zab, milyen címet választottak a franciák, és hogyan jön a képbe Lennon gyilkosa? Barna Imrével ezekről is beszélgettünk.

Azt szokták mondani, hogy ötvenévente minden prózafordításra ráfér a ráncfelvarrás, de ez az egyetlen oka, hogy az Európa Könyvkiadó úgy döntött, újrafordítja Salinger kultikus művét?

Nem, mondjuk úgy, hogy ez inkább csak egyfajta hivatkozás. A ráncfelvarrás persze azt is jelenthetné, hogy átnézünk, újraszerkesztünk egy korábbi fordítást, ahogy az Európánál ez meg is szokott történni, nem is feltétlenül ötven év után. Az olvasó vagy a kritika nem is mindig veszi észre, hogy egy évtizedekkel ezelőtti regénynek új fordítása van, nem szokott akkora feltűnést kelteni. A nagy Gatsbyt néhány éve adtuk ki nagyszerű új fordításban, nem emlékszem, hogy erről olyan nagyon sok szó esett volna. Ha nem változik a cím, nincs, ami látványosan felhívná erre a figyelmet. A Salinger-mű esetében ez történt, és tudok róla, hogy már most nagy viták is folynak, hogy szabad-e vagy lehet-e változtatni rajta.

Számított egyébként arra, hogy már a megjelenése előtt ilyen indulatokat, vitákat vált ki az újrafordított regény?

Vannak vitatkozó kedélyű emberek, és könnyebb olyan dologról vitatkozni, ami nem igényel különösebb ismereteket vagy felkészülést, ilyen a foci vagy a politika. Ha megváltozik egy ismert könyv címe, akkor jó nagyokat lehet vitatkozni, de mondom még egyszer, a címmel kapcsolatos kérdések csak kiindulópontjai annak a gondolatnak, miszerint jó lenne, érdemes lenne egy új fordítást megreszkírozni.

barna2.jpg

A cím azonban azért is különleges, mert az angol változat értelmezéséhez olyan kulturális ismeretek, háttérinformációk szükségesek, amelyek az angolszász olvasónak a rendelkezésére állnak, a magyar olvasó azonban nem feltétlenül van ezek birtokában. Ez komoly érv a cím újrafordítása mellett, ugyanakkor lehetnek olyanok, akik szerint bár a Zabhegyező nem pontos, mégis frappáns cím…

A címelemzés önmagában olyasmire irányíthatja tévesen a gondolkodást, aminek műfordítóként esküdt elvi ellensége vagyok, amióta csak az eszemet tudom. A műfordító ugyanis nem szavakat, hanem szövegeket fordít.  Egy regény, köztük a Salinger-mű is, sok-sok szóból áll, ezek közül a cím kitüntetett helyet foglal el, de az akkor is csak egy-két szó. Amit bennem a címen való gondolkodás elindított, az nem a szavakról szól, hanem egyfajta beszédmódról. Egy angolszász olvasó egyébként ezt a címet, feltételezem, valóban kapásból jobban értette, noha van benne egy nagyon bizarr elem. A Catcher in the Rye címben ugyanis két közismert referencia ölelkezik össze, melyeknek látványosan nincs közük egymáshoz. A cím egyik eleme a baseball-utalás a catcherrel, a fogójátékossal – egy baseball-kesztyű fontos szimbólumszerepet is játszik a könyvben –, a másik pedig egy idézet Robert Burns verséből, amely nem csak egy idézet, hanem egy gyerekmondókává lett szöveg. Persze amikor a címen törtem a fejemet, sokat gondolkoztam rajta, hogy nem kéne-e esetleg valami egészen mást választani. Ha ugyanis egy cím lefordíthatatlan, akkor sokszor ez a megoldás – másik címet kell választani.

Több címváltozat is volt tehát akkor az ön fejében?

Persze. Hiszen hogyne ütköztem volna bele abba a problémába, hogy a Zabhegyező egy nagyon bevett, nagyon ismert cím, és nekem is nagyon nehezen áll rá a nyelvem arra, hogy erről a könyvről ne mint a Zabhegyezőről beszéljek. Szerintem is frappáns cím, még ha félrevezető is. Az egyik opció tehát az volt, hogy egy ugyanilyen frappáns másik címet adjunk neki. Hamar be kellett látnom azonban, hogy lehetetlenség olyan frappáns címet csinálni, amely ugyanabból a szövegrészből eredeztethető, egyúttal meg is állja a helyét. Végignéztem, hogy különféle nyelveken hogyan oldották ezt meg: vannak nyelvek, ahol kikerülték ezt a problémát. Ott van például az olasz fordítás, ahol Il giovane Holden a könyv címe, Az ifjú Holden, ami kicsit hajaz Az ifjú Werther szenvedéseire. A francia kicsit blikkfangosabb, bulvárosabb, érzelmesebb cím lett, L’attrape-coeurs, ami jelent Szívfogót és Szívcsapdát is. A legtöbb nyelven azonban a cím nagyjából annyit tesz, hogy „a fogó a rozsban”.

Az előbb említette, hogy bár a Zabhegyező cím frappáns, mégis félrevezető lehet. Miben tekinthető annak?

A probléma szövegszinten jelentkezik, amit azonban mindig vidáman és jó szívvel megbocsátottam: a 22. fejezetben van egy beszélgetés, abból bomlik ki a cím. A régi Gyepes Judit-féle fordításban kapnak gellert azok a mondatok, melyekből ki kell sülnie a „zabhegyezőnek”. Hogy hogyan lesz a rozsból zab, az még hagyján. De ott van a fiú, aki azt képzeli, hogy azon a bizonyos zabföldön, melyen a mondóka szerint a szerelmesek találkára szaladnak át egymáshoz, és nem bánja a lány, ha vizes lesz a rokolyája, ott van ő mint catcher, azaz fogó, és mivel veszély fenyegeti azokat a gyerekeket, akik ott szaladnak, ő elkapja őket… Ebből kell aztán annak kisülnie, hogy „zabhegyező”. Az olvasó vidáman legyint, amikor ehhez a mondathoz érkezik, mert az a mondat ott természetesen nem stimmel. De természetesen nem ez az igazi baj, hiszen a fordító mindig csal, hiszen már az is egy orbitális csalás, hogy magyar fordítóként magyar szavakat adok Salinger hősének szájába, és a többi ehhez képest már eltörpül. Nekem a továbbgondolható problémát az jelentette, amire korábban annyira nem figyeltünk: a hatvanas évek derekán ugyanis az országban olyan kultúrpolitikai klíma uralkodott, amikor ez a könyv bár megjelenhetett, de a hivatalos sugalmazások úgy szóltak, hogy aki lóg az iskolából, az rossz fiú. Azaz Kukutyinban zabot hegyez. Eszem ágában sincs azt állítani, hogy a fordító ezt akarta mondani, de ezek akkor természetes dolgok voltak. Amikor annak idején az ember kamaszként ezt olvasta, akkor tudta, hogy a felnőttek szerint csúnya dolog megbukni, másrészt az a diák, aki megbukott, ugyanakkor okos volt és sokat olvasott, jó fejnek számított. És a kettő együtt volt érvényes.

barna4.jpg

A könyv egészen pontosan 1964-ben jelent meg itthon. Vissza tud emlékezni, ön hány évesen találkozott először ezzel a regénnyel?

A hatvanas évek végén, gimis koromban olvastam, és akkor természetesen nagyon tetszett, kinek ne tetszett volna. Az, hogy akkor ez már egy tizenéves könyv volt, nem számított semmit. Vadonatúj volt, hiszen minden késéssel jutott át a vasfüggönyön. Az is reveláció volt az embernek, hogy a regény olvasása közben ráismert olyan szavakra, melyeket magától értetődően használt. Ez akkor furcsa dolog volt, hiszen az irodalom nyelve sokkal nyársat nyeltebb volt addig, és ezek a szavak nem fordultak elő írott szövegben. Amikor újraolvastam, és jött az ötlet, hogy ötven év után újra kéne fordítani, ezzel a jó emlékemmel ellentétben azt találtam, sőt, meglepve fedeztem fel, hogy mai szemmel olvasva a magyar fordítást, az mégis csak mennyivel közelebb áll az akkor elfogadott irodalmi nyelvhez, ha úgy tetszik, a felnőttek irodalmi nyelvéhez. Pedig Salinger a kor legigazibb értelmében vett beszélt nyelvéből csinált magasrendű irodalmi nyelvet, ami a szöveg végtelen tudatos kezeléséből fakad – ezek persze már a fordítás közben szerzett élményeim is. A régi magyar fordításban, vagy a kor bármilyen más irodalmi szövegében, nemigen láthatott olyat az olvasó, hogy mondatokat hagyunk félbe, hogy nyakra-főre szavakat ismétlünk, hogy csúnya szavakat használunk. Annak idején mi megörültünk, hogy végre hát-tal is kezdődhetnek egy könyvben mondatok –, miközben az iskolában még azt tanították nekünk, hogy gyerekek, hát-tal nem kezdünk mondatot –, és megbocsátottuk, hogy egy-egy párbeszéd, mondjuk, nos-sal kezdődik, holott egy 15-16 éves azt a szót, hogy nos, az életben nem ejtette ki a száján. A hatvanas években ugyanis még magától értetődő volt, hogy egy írott szövegben ilyeneket illik mondani. Az angol eredetit olvasva azonban helyenként az volt most az élményem, hogy Salinger szinte prózaverset csinált abból, ami ugyanakkor a szó legéletszerűbb értelmében a kor beszélt nyelve volt, amiben magára ismerhetett bárki. Azért gondoltam, hogy érdemes új fordítással próbálkozni, mert a beszélt nyelvi élmény ma már sokkal magától értetődőbb az olvasó számára. Nem csak azért, mert megváltozott a beszélt nyelv – változott persze az is, bár azt megkockáztatnám, hogy igazán sokat szavak változnak, de a beszélt nyelv mint beszéd talán nem változik olyan rettenetesen sokat. Ugyanakkor figyelni kell arra a nagyon következetes szóhasználatra, amely ugyanekkor Salinger szövegét jellemzi. Vannak benne kulcsszavak…

… mint a phony (képmutató, álságos – a szerk.)?

Például az. Egy apróságot lábjegyzetben hadd elevenítsek fel. Ezzel a könyvvel körülbelül egy időben fogunk megjelentetni egy Salinger-életrajzot, David Shields és Shane Salerno könyvét, amely rengeteg részletet tartalmaz a titokzatos életű íróról. Az egyik fejezet azzal foglalkozik, hogy ezt a regényt kultkönyvként használták nem csak jó, hanem rossz emberek is, Charles Mansontól kezdve Lennon gyilkosáig, Mark David Chapmanig. Chapman például a tárgyalásán fel is olvasott egy részletet a könyvből, és indoklásképpen, hogy miért ölte meg John Lennont, azt mondta, mert ő is olyan phony lett. Az már a fordítás nehézségei, és nem az örömei közé tartozott, hogy hogyan legyen az ember úgy következetes ezeknek a kulcsszavaknak a használatában, hogy a beszélt nyelv ugyanakkor abszolút megőrződjön.

A szöveg tele van olyan kifejezésekkel, amelyek a mű keletkezése vagy akár az első fordítás idejében még abszolút naprakészek voltak, mégis a mai olvasónak már régiesnek hathatnak. A műfordító ilyenkor milyen utat követ: hű marad az eredeti szöveghez, és minden erejével az akkori nyelvi közeget igyekszik rekonstruálni, vagy sokkal inkább a mai olvasó igényeit igyekszik szem előtt tartani?

Azt a nyelvi közeget akkor tudnám a legjobban rekonstruálni, ha szó szerint lemásolnám az angol Catcher in the Rye-t, ahogy Esterházy Péter tette kedvenc regényével, az Iskola a határonnal. Ezt most félig-meddig viccből mondom, pedig ez nem csak vicc, hiszen végeredményben a másolás is interpretáció. Persze megfordult a fejemben, hogyan tudnám egyes szavakkal érzékeltetni a régi szlenget, vannak benne egyébként ilyen hívószavak, hogyisne lennének, hiszen az a tárgyi világ, melyet felelevenít, abból a korból származik. Sokkal fontosabb azonban ma már a beszélt nyelvi képzetnek az újrateremtése. Hiszen azóta egész irodalma lett a lázadó fiatalokról szóló könyveknek, noha ez a regény messze túlmutat ezen. A Sorstalanság vagy az Iskola a határon sem kamaszregény, mint ahogy ez sem az. Nem lehet azonban agyonfésülgetni a mondatait, és befejezni azt, ami befejezetlen – ma már ez evidens. A régi fordítás persze úgy egész, ahogy van. Emiatt tehát senkinek nem kellett volna hozzányúlnia, hiszen akkor az volt a természetes irodalmi nyelvi közeg, melyben az a fordítás keletkezett. Mára azonban ez megváltozott.

barna5.jpg

Ráadásul jönnek az újabb és újabb generációk, és ez a könyv szerintem és olvasók millióinak tanúsága szerint is olyan maradandó remekműve a világirodalomnak, hogy méltatlan dolog lenne, ha azért tűnne el az olvasók látóköréből, mert nyelvileg valami oda nem illőbe ütköznek bele. Az fontos, hogy egy olyan mai tizenévesnek, aki még nem hallott a könyvről, vagy esetleg már hallott róla, de a kezébe még nem vette, kézhez állóbb olvasmány legyen, hiszen már sok-sok évtizede magától értetődő, hogy a beszélt nyelvnek igenis van keresnivalója az irodalomban. Én versengek a mostani és az elkövetkezendő generációkba tartozóknak a kegyeiért is, és ha úgy tetszik, ma már a hűség fontosabb szempontjának tartom az irodalmiasságtól való eltérést és a beszélt nyelvhez való közelítést annál, minthogy arról döntsek, hogy most csörögni megy-e Holden a regényben vagy táncolni.

Nem lehet ugyanakkor teljesen figyelmen kívül hagyni, hogy a lázadás ma már a mainstream kultúra része lett, nagy kérdés ugyanakkor, hogy ezeket a fiatalokat mivel tudja akkor majd Holden figurája megragadni?

A lázadás kapcsán egyértelműen és elsősorban valamilyen egzisztenciális dologra kell gondolnunk. Még csak nem is a Kerouac-hősökre, akik kimennek a hátizsákkal az út szélére, és meg sem állnak Los Angelesig. Bár Holden fantáziájában is megjelenik, hogy nekivág nyugatnak, és elmegy innen, de a végén marad. Ő egy jól szituált, középosztálybeli gyerek. Esetében a gimnazisták lelki lázadásáról van szó elsősorban, és nem azokéról, akik kitörnek a társadalomból. De mi ellen lázadnak? Holdennek nem szörnyűségesek a szülei, hanem – ahogy az elbeszéléséből is kitűnik – normális emberek. A felnőttek világával kapcsolatos ellenérzései is leginkább szimbolikus dolgok, például a képmutatás, az egymásra nem figyelés. Van egy fejezet a könyvben, ahol egy régi tanárával beszélget. Ott tulajdonképpen minden tanulság kimondatik, csak éppen azzal a csavarral, hogy az, aki elmondja neki ezeket a tanulságokat, szintén becsapja őt, visszaél a bizalmával, és – az egyik olvasat szerint – méltatlannak bizonyul arra, hogy bármit is a lelkére beszéljen. Azt hiszem, hogy talán a legközelebb ezekhez a tanulságokhoz a körülbelül ugyanebben az időszakban keletkezett film utal, a Rebel Without a Cause, Nicholas Ray filmje James Deannel a főszerepben. Jellegzetes módon azonban ez a film a magyar forgalmazásban a Haragban a világgal címet kapta, melynél sokkal egyértelműbb, hogy a filmforgalmazók „helyretevést” is végeztek a címadással.

Legjobb Könyvek Nőknek

Az egyik legnagyobb ajándék, amit egy nő kaphat, az olvasás élménye. A kifejezetten nők számára írt könyvek óriási forrást jelentenek az önismeret, az inspiráció és az élet különböző aspektusainak megértéséhez. A "legjobb női könyvek" kifejezés mögött olyan könyvek gazdag és változatos könyvtára húzódik meg, amelyek megérintik a női lélek mélységeit, és arra inspirálnak bennünket, hogy a önmagunk legjobb verzióját hozzuk elő.

Rengeteg mű ebben a témában például egyedülálló utazásra visz minket az identitás és az önkifejezés világába. Több könyv pedig egy olyan nő történetét mesélik el, aki a világ különböző részein újra felfedezi önmagát. A legjobb női könyvek azok, amelyek képesek bemutatni a nők tapasztalatainak sokszínűségét és összetettségét, ugyanakkor inspiráló és megnyugtató üzeneteket közvetítenek. Az ilyen könyvek lehetnek regények, memoárok, pszichológiai kötetek vagy önismereti útikönyvek, amelyek mind hozzájárulnak a nők életének mélyebb megértéséhez és gazdagításához. E könyvek olvasásával a nők sokat tanulhatnak önmagukról, kapcsolataikról és a világról. Megérthetik saját érzéseiket, vágyaikat és álmaikat, és megerősödhetnek abban a tudatban, hogy nincsenek egyedül az útjukon. A legjobb könyveket nemcsak élvezetes olvasni, hanem életünk társává válnak, és segítenek abban, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból és a világból.

Életünk során számos nehézséggel és döntéssel szembesülünk, és gyakran nehéz megérteni önmagunkat és a bennünket vezérlő érzelmeket. Ezért fontos, hogy olyan könyveket olvassunk, amelyek segítenek jobban megismerni önmagunkat. Ezek a könyvek segíthetnek feltárni olyan belső gondolatokat, érzéseket és vágyakat, amelyeket nem mindig könnyű szavakkal kifejezni. Ha jobban megértjük önmagunkat, képessé válunk arra, hogy hatékonyabban kezeljük az élet kihívásait, erősítsük a másokkal való kapcsolatainkat, és valóban teljes életet éljünk. Ezek a könyvek lehetővé teszik számunkra, hogy mélyebb szinten kapcsolódjunk saját érzéseinkhez és tapasztalatainkhoz, így segítve, hogy valóban tartalmas és boldog életet éljünk.


Finy Petra: Akkor is

A 40 éves Sára tanárnő történetét meséli el. Két gyerek, kiszámítható munka, tökéletes házasság - legalábbis a főhősnő ezt hitte. Ám egy nap a férje összecsomagol. A főhősnő sokféle érdekeltségű nő: egy túlérzékeny anya, két koraérett gyerek, barátok, akik egyben kollégák is, egy mogorva szomszéd és egy férfi, aki kómában fekszik a kórházban, és soha nem beszélt vele, csak könyveket olvasott neki. A regény stílusa könnyed, helyenként nagyon fanyar és őszinte, annak ellenére, hogy egy nehéz sorsú nő sorsát ábrázolja. Kötelező darab a könyvespolcra!


Gurubi Ágnes: Szív utcájában

A történet a nagymama életének krónikája körül forog, de a regény narrátora nem teljesen a szerző. Ági laza határvonalat húz a valóság és a fikció között, és nemcsak saját családi történetével szembesül, hanem több generáció tükre is. A fő motívum egy zsidó család menekülése és az azt követő események, de ez nem holokausztregény, hiszen egy anya és lánya felnőtté válásának története származástól függetlenül érvényes.


Tompa Andrea: Haza

Főhőse olyan útra indul, amely nemcsak az otthon és a haza fogalmát tárja fel, hanem közelebb hozza őt önmagához is. A regény cselekmény helyett inkább a főhős belső útját írja le, amelyet életének és döntései megértése utal. A regényben egy nagyon találó gondolat is helyet kapott: „Elmenni lehet, de visszatérés nincs. Nincs visszatérés tehát, csak a kudarc tér vissza.” Ezek a szavak kiterjeszthetők az élet egészére. Az emberek nem tudják megváltoztatni múltbeli döntéseiket, ezért az elfogadás és a megbékélés az idő előrehaladtával egyre fontosabbá válik. Tompa Andrea regénye tehát nemcsak az otthon és a haza fogalmát járja körül, hanem a sors és a saját döntések elfogadását, valamint a visszafordíthatatlan idővel való megbékélést is. A főhősnő ezen utazása arra ösztönzi az olvasót, hogy elgondolkodjon saját életének kihívásain, és azon, hogyan lehet elfogadni azt, amin már nem lehet változtatni.


Bakos Gyöngyi: Nyolcszáz utcán járva

A regényként olvasható novellagyűjtemény egy filmkritikus önismereti, kalandos, apátlan és bátor, őszinte szexualitással teli utazása. Az olvasót nem egy, hanem több útra is elviszi, helyszínek, emberek és események váltják egymást. A szövegben a stroboszkópikusan felvillanó események mögött egy fiatal nő benyomásai, reflexiói és belső monológjai állnak, értelmezve a vadul galoppozó eseményeket.


Péntek Orsolya: Hóesés Rómában

Két nő sorsa tárul fel 1951 és 2020 között. Ebben a regényben a főszereplők alig ejtenek ki egy szót. A szavak önmagukban nem elegendőek érzéseik megértéséhez vagy közvetítéséhez. A lírai képek és benyomások azonban értelmezik az eseményeket, bár nem a megszokott racionális módon. Péntek Orsolya könyvében a hallgatag és zárkózott szereplők helyett az utcák, a tájak, sőt a kanálra ragadt lekvár íze is mesél. A regény nemcsak mesél, hanem az érzelmek és benyomások kifinomult leírásán keresztül mélyen belemerül a két nő életébe és belső világába.


Virginia Woolf: Egy saját szoba

Az irodalmi világban élő nők helyzetét elemzi a 20. század elején, kifejtve, hogy mire van szüksége a nőknek a szellemi függetlenséghez és a művészi kifejezéshez. A könyv filozofikus és történelmi utalásokkal gazdagított, ráadásul üde színfoltja az akkoriban férfiak uralta irodalmi világnak.


Chimamanda Ngozi Adichie: Mindannyian feministák vagyunk

Esszéje egy rövid, mégis hatásos mű, amely a feminizmus modern értelmezését tárgyalja, arra ösztönözve olvasóit, hogy gondolkodjanak el a nemek közötti egyenlőség fontosságán és a társadalmi szerepek átalakításának szükségességén. Adichie éleslátása és közvetlen stílusa révén képes megragadni az olvasó figyelmét, és arra készteti, hogy újragondolja a nemi szerepekkel kapcsolatos saját előítéleteit.



Margaret Atwood: A Szolgálólány meséje

Olyan jövőképet fest, ahol a nők szabadságát drasztikusan korlátozzák, és szinte teljesen az uralkodó rendszer kiszolgálóivá válnak. Atwood mélyreható karakterábrázolása és a társadalomkritikai elemek ötvözete izgalmas olvasmányt biztosít, amely elgondolkodtatja az olvasót a jelenkor társadalmi dinamikáiról és a szabadság értékéről.



Maya Angelou: Én tudom, miért szabad a madár a kalitkában

Maya Angelou önéletrajzi műve egy erőteljes és megindító történet az önazonosság kereséséről, a rasszizmus és a nemi megkülönböztetés legyőzéséről. Angelou lírai prózája és őszinte hangvételű elbeszélése a személyes küzdelmek és győzelmek univerzális történetévé varázsolja a könyvet.


A legjobb könyvek nőknek különböző perspektívákból közelítik meg a női tapasztalatokat, és kiváló olvasmányt nyújtanak azok számára, akik mélyebb betekintést szeretnének nyerni a hölgyek életét érintő kihívásokba és győzelmekbe. Minden mű más és más stílusban és hangnemben szólal meg, de közös bennük a mély emberi érzések és társadalmi kérdések iránti elkötelezettség.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Meg fogsz lepődni, hogy milyen régi a reggeli kávéd

Biológusok megfejtették, hogy az arabica kávé több százezer évvel ezelőtt, természetes kereszteződés folytán alakult ki. Könyvek hírek (és kávé) mellé.

...
Zöld

A szerzetes, aki megalkotta a középkori Google Earth-öt

Fra Mauro, a velencei laikus testvér az addigi történelem legrészletesebb térképét készítette el az 1450-es években. Csettintenének rá a Google Earth tervezői is.

...
Zöld

Vajon tudod a választ 3 egyszerű kérdésre a pedofíliáról és a gyerekek elleni erőszakról?

A cikkben könyveket is találsz a Hintalovon ajánlásával!