Jordán Ferenc: A vírus is csak akkor rossz, ha terjed, egyébként semmi bajunk vele - Összekötve

Jordán Ferenc: A vírus is csak akkor rossz, ha terjed, egyébként semmi bajunk vele - Összekötve

Mi köze van a globalizációnak a jelenlegi járványügyi helyzethez, a koronavírusnak a Bajnokok Ligájához, Rousseau-nak az Instagramhoz? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekről beszélgetünk ÖSSZEKÖTVE sorozatunk 4. részében Jordán Ferenccel, az Ökológiai Kutatóintézet hálózatkutató biológusával.

Szeder Kata | 2020. március 31. |

A témák röviden:

  • szociálisabbak vagyunk, mint az egészséges
  • a gazdaságot és a kereskedelmet regionalizálni kellene
  • sokan és sűrűn élünk, adjuk-vesszük a vírusokat
  • légiközlekedés helyett a vasút fejlesztése lenne fontos
  • egy focimeccs volt az ugródeszka a vírusnak
  • a főemlősök modularizálják a kritikusnál nagyobb csoportméretet
  • bízni kell a vezetőkben, mert nincs egy biztos, jó út, de a káosznál minden jobb

Jordán Ferencet játékra hívtuk, megkértük, válasszon egy könyvet, ami most, a karanténban is fontos neki, és ő a 18. századi francia filozófus, Jean-Jacques Rousseau Egy magányos sétáló álmodozásai című kötetét hozta, mert amikor elvileg mindenki otthon kuporog, valószínűleg sokan átérezzük Rousseau dilemmáját, aki ha társaságban volt, magányra vágyott, ha pedig egyedül, akkor emberek közé. 

Ez a fajta hezitálás szinte mindannyiunkra jellemző, bár tény, hogy a mai társadalomban az inga sokkal inkább a társas együttlétek irányába leng ki. Szociálisabbak vagyunk, mint az előző nemzedékek, sőt, azt is mondhatnánk,

szociálisabbak vagyunk annál, mint az egészséges.

Egész nap a social media alkalmazásokon lógunk, megőrülünk, ha nem jutunk azonnal hírekhez és ha nem tudjuk a vacsoránkat még azon melegében 70 millió emberrel megosztani. Hiába táraztunk be bőségesen élesztőből és WC-papírból, szabályosan megrémülünk attól, hogy egyedül kell lennünk. 

Ha véletlenül történne most valami az internettel, az valószínűleg tömeges öngyilkosságokhoz vezetne, hiszen jelenleg ez az egyetlen tér, ahol kiélhetjük társasági igényeinket. Holott választhatnánk mást is, például leülni a fotelba egy könyvvel, esetleg a tükörbe nézni és gondolkodni. Nem vagyunk most könnyű helyzetben, de azért ebben is meg lehet látni a lehetőséget, és valamivel szórakoztatóbbá tenni.  

Globális világban élünk, ezt akartuk

A mostani helyzet hozadéka az is, hogy újra kell tanulnunk, mit is gondolunk a társas kapcsolatainkról, vagy nagyobb összefüggésben az életünkről, arról a globális világról, amiben élünk, ahol minden mindennel össze van kötve. Mivel nem biztos, hogy egy vírus 100 évvel ezelőtt is ilyen gyorsasággal terjedt volna el, sokan a globalizációt kérdőjelezik meg, és mint sok minden, természetesen ez sem tisztán fehér vagy fekete. 

Vannak pozitív és negatív hozadékai: hihetetlen, hogy ma már egyik napról a másikra kontinenseket lehet átszelni, vagy akár otthon ülve japán és chilei tudósokkal beszélgetni. De Jordán szerint nem feltétlenül kellene mindent globalizálni, a gazdaságot és a kereskedelmet sokkal jobban lehetne regionalizálni, mert nem biztos, hogy szükségünk van marokkói paradicsomra, vagy a világ túlfeléről rendelt ruhákra. 

Sok ember él összekötve

“Túlnépesedjük, túlnyüzsögjük ezt a bolygót, nem bírunk magunkkal, mindenhol egyszerre ott akarunk lenni”

- állítja a kutató, aki szerint jogosan érezzük azt, hogy túl van ez “tolva”, bár a megoldást még nem látjuk. A járvány segíthet abban, hogy számot vessünk.

A tudósok már az 1960-as évektől mondogatják, hogy ez várható, de nem törődött vele senki, “a vírusok meg röhögnek rajtunk és jönnek”. Igazából semmi meglepő nincs a mostani helyzetben - nem lepődnek meg sem az ökológusok, sem a járványügyi szakemberek. 

Az sokkal inkább meglepő, hogy ez miért csak most történt, és ami még meglepőbb lenne, ha nem lenne több ilyen a járvány a jövőben. Minden adott hozzá: rengeteg, sűrűn élő ember egymással összekötve adja-veszi a vírusaikat, a  különböző kórokozók jönnek-mennek:

“A szokásaink, a társas normáink, mind olyanok, hogy mi ezt akartuk, most ezt megkaptuk, látjuk, hogy nem jól működik, és most valahogy finoman ki kellene sasszézni ebből a helyzetből.”

Felkészülhettünk volna a mostani járványra? 

A válasz egyértelműen az, hogy igen, hiszen az elmúlt 50-60 évben számtalan kutatás és modellezés készült már ebben a témában. Egy praktikus példát említve ilyen lehetett volna a vasút fejlesztése a légi közlekedés rovására, amivel a sok pozitívuma és negatívuma mellett járványügyi szempontból az a gond, hogy hatalmas nagy hubokat alakított ki a hálózatokban. A nagy repülőterek, mint például Frankfurt, Párizs, Atlanta, Denver eképesztően hatékonyan tudják összekötni az emberiséget, így 

a vírusok is 1-2 lépésben könnyedén eljutnak Új-Zélandról Norvégiába. 

A vasúti hálózat teljesen más, mivel a síkban működik, nem lehet mindent mindennel azonnal összekötni, ott nincsenek akkora pályaudvarok, ami ilyen mértékű hub-osodást jelentene a hálózatban. Vannak persze forgalmas állomások (például Bécs, Frankfurt vagy Zürich), de azért az nem ugyanaz, mint egy frankfurti repülőtér, ahonnan két lépésből át lehet jutni Ázsiából Amerikába, és közben megpihenni egyet Európában, közben meg szórni magunkból a vírusokat. 

A vasúti hálózat másként működik: eleve lassabb az utazás, nincsenek ekkora hubok. Ha abban gondolkodunk, hogyan lehetne a vasúti utazás kényelmesebb, elérhetőbb, valamivel gyorsabb, de mégsem annyira, hogy egy nap alatt átszelhessünk kontinenseket, akkor például nagyon sokat tehetünk a járványok mostanihoz hasonló mértékű elterjedése ellen. Ezek a pici, praktikus lépések rengeteget számítanak globális szinten. Mert 

“a vírus is csak akkor rossz, ha terjed, ha nem terjed, akkor semmi bajunk nincs vele.” 

A nulladik esemény: Bajnokok Ligája

A mostani esetében sorsdöntőnek bizonyult az Atalanta-Valencia Bajnokok Ligája mérkőzés február 19-én. A nulladik/zéró beteg analógiával élve ezt nevezhetjük az európai koronavírus zéró eseményének. Az olasz gócpontból, Bergamóból negyvenezren voltak kint a stadionban, míg a Valencia csapatát kétezerötszázan kísérték el a meccsre. Az első spanyol koronavírussal fertőzött beteg a Valencia egyik játékosa volt. 

Az esemény mindkét országot megroppantotta, Európában jelenleg Olaszországban és Spanyolországban a legrosszabb a helyzet. Valóban annyi kellett csak a vírus robbanásszerű elterjedéséhez, hogy több tízezer ember két óra hosszat egy helyen töltsön? 

Annyi biztos, hogy ha mindenki otthon ülne és maximum öt fős csoportokan menne le a helyi kocsmába, abból nem lenne világjárvány soha. Ha viszont egy koncerten, egy repülőtéren vagy 

egy focimeccsen összejön 40-50 ezer ember, az a vírusnak olyan, mint egy ugródeszka, hirtelen nagyot tud lépni terjedésében.

És ha egymás után egy-két ilyen esemény megtörténik, akkor a hálózatok logikájából fakadóan nagyságrendileg gyorsabb lesz a terjedés, milliókhoz jut el hirtelen. Az Atalanta-Valencia mérkőzés egy ilyen ugródeszka volt a koronavírusnak, de ugyanígy a tiroli vendégház is. Ezeket persze csak utólag lehet rekonstruálni.

Bezzeg ha mindig mindenki otthon ülne, akkor ezek a vírusok lokális szinten lecsengenének. Persze nem akarunk ilyen világban élni, de azért  “el lehet játszani a fokozatokkal: nem mindegy, hogy egy nap alatt bejárom a világot, vagy pedig évente egyszer repülök egyet.”

A főemlősök nem sportolnak 

A természetben a főemlősökről vannak olyan megfigyelések, hogy  ha elérnek egy bizonyos csoportlétszámot, akkor nagyon erősen modularizálódni fog a kapcsolati hálózatuk. Ennek nyilvánvalóan van valamilyen evolúciós oka.

Ha csoportokra, klikkekre oszlik egy nagyobb közösség, az egy koronavírushoz hasonló eset szempontjából jó, izolálni lehet a járványt, nem terjed szét azonnal az egész hálózatban.

Olyan, mintha azt mondanánk, egy falu népessége esetleg kihal, de a többi településre nem jut el a kór. 

A modularizáció másik oka, és ez a járványtól teljesen független, hogy nagyon sok élőlény, a főemlősök különösen, szeretnek csoportokba tartozni, fontos nekik a csoportidentitás. A konfliktusok csökkentésében és kezelésében is nagy szerepe van ennek: ahelyett, hogy mindenki mindenkivel összeveszne, a csoportok között alakul ki rivalizálás. Ezért van például Fradi-Újpest, meg kriketpolitika India és Pakisztán között. Tehát “ha valaki megtalálja az identitását a sportban, az egy nagyon kellemes konfliktuskezelési lehetőség.” 

A főemlősök ugyan nem sportolnak, de mégis igaz rájuk, hogy modularizálják hálózataikat akkor, amikor a kritikusnál nagyobb lesz a csoportméret.

Egy-egy csoport viselkedését a benne élő egyedek határozzák meg. Itt megfigyelhető egy nagyon erős szelekciós nyomás: ha az egyed génjei valami jó viselkedést kódolnak, akkor abból egy jó csoport fog összeállni, ha pedig sikeres a csoport, akkor az egyedek is sikeresek lesznek, továbbadják génjeiket. Ellenben ha az egyedeknek olyan génjeik vannak, amik rossz viselkedésre ösztönöznek, és emiatt egy béna csoportszerkezet jön létre, akkor a csoport nem lesz sikeres, és a benne élő egyedek sem. Magyarul az egyedek és a lokális viselkedési mintázatok, ha egy jó csoportot adnak ki, akkor az kedvezően visszahat. A csoportszerkezet is az evolúció terméke. A viselkedésünk meghatározza, hogy maga a csoport mennyire lesz sikeres. 

Nem lehet tudni, melyik a jó út

Ez igaz a jelenlegi helyzetre is. Nagy kultúrája van annak, hogy folyamatosan szidjuk vezetőinket - bármilyen vezetőket. Sem a politikusok, sem a járványügyi szakemberek nincsenek most könnyű helyzetben. Iszonyúan gyorsan kell most döntéseket meghozniuk és cselekedniük, és ha rosszat húznak, több ezer ember is meghalhat. 

Nemzetközi viszonylatban is látjuk azt, hogy egy ilyen esetben is különböző stratégiákat lehet követni: ilyen a nyájimmunitás, amit az angolok először felvetettek, majd aztán hamar le is tettek róla, viszont a svédek úgy tűnik, megcsinálják. Van, ahol a tesztelésen van a hangsúly, van, ahol az izoláción. Nem lehet tudni, melyik a legjobb út. 

Ami viszont fontos, az az, hogy az emberek higgyenek a vezetőkben, és próbálják azt csinálni, amit mondanak nekik. 

Lehet, hogy egy ország nem a legjobb stratégiát választja, de az még mindig célravezetőbb, mintha össze-vissza, a maguk feje után mennek az egyének, mert az önszerveződő káosznál nincs rosszabb.

 “A legjobb dolog, amit tehetünk, hogy bespájzoljuk a WC-papírt, az élesztőt, kiveszünk 100 könyvet a könyvtárból és otthon ülünk” - összegzi Jordán a helyzetet, hozzátéve, hogy bíznunk kell abban, hogy országunk döntéshozói jó irányba indultak el a válság kezelésében - és ez igaz az angolokra, amerikaiakra, svédekre, mindenkire. 

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.