- A megváltozott élethelyzet mindannyiunkat máshogy érint. Nem mindenki teheti meg, hogy a saját nyugalmát, egyensúlyát keresi. Így van ez a pszichológusok esetében is: az ő feladatuk megnyugtatni az embereket ebben a szituációban, ahol az irritáltság, a szorongás teljesen normális reakció. Orvos-Tóth Noémi esti bejelentkezéseivel ebben igyekszik segíteni: átbeszéli, értelmezi a bennünk zajló pszichés, lelki folyamatokat.
- A jelenlegi helyzet kezelésében létfontosságú szerepe van a társadalmi felelősségvállalásnak, amelynek előfeltétele az egyéni felelősségvállalás. Ennek kialakulásában meghatározó az információk minősége, mennyisége és megbízhatósága is. Az ember alapvetően közösségi lény, vészhelyzetben automatikusan elindulnak benne azok a tudattalan folyamatok, amelyek az közösségi összefogást erősítik. Ehhez azonban fontos, hogy fentről ne az egyéni boldogulást biztosító attitűdöt erősítsék.
- A slow life, nemcsak a lelassulásról szól, hanem egy kritikai nézőpont is azzal a világgal, a modern életmóddal szemben, amiben élünk. A slow life alapja a tudatosság, a külső nyomásoktól való elszakadás. A mostani helyzetben kényszerűségből lassulunk le, olyan meditatív tevékenységekbe kezdünk, amelyekre eddig is lehetőségünk lett volna, mégsem éltünk vele: jógázunk, kirándulunk, kenyeret sütünk. Ezek a tapasztalatok is hosszútávú pozitív változásokat hozhatnak, ha nyomukban kialakul egy tudatos életmódváltás.
- Megszoktuk, hogy anélkül rohanunk egyik élményből, érzésből, feladatból a másikba, hogy igazán megéltük volna az előzőt. Elfelejtettünk embernek lenni, megélni az életünket. Ez nemcsak pszichológiai szempontból káros, hanem biológiailag is: Az idegsejteket csak bizonyos mértékig lehet ingerelni, szükségük van nyugalmi időszakokra is. A késztetés, hogy a legrövidebb idő alatt a legtöbbet megszerezzük ösztönös, az őskori viszonyokra vezethető vissza. Bár ennek a késztetésnek ma már nincs létjogosultsága, határt szabni csak tudatossággal lehet neki.
- Ez a járvány egy olyan nagy társadalmi-történelmi trauma, amelyet a teljes bizonytalanság miatt egy korábbi kollektív traumával sem lehet párhuzamba állítani. A traumáknak kétféle kimenetele lehet: A poszttraumás növekedéssel elindulhat egy pozitív belső átalakulás, átrendeződnek a prioritások, sokszor elmélyülnek a kapcsolatok és fontossá válik a spiritualitás. A poszttraumás stressz kialakulásával ellenben állandósul a rettegés. Arról, hogy most melyik következik be, csak találgathatunk.
- A mostani egy közösségi trauma, amely az egyénivel szemben sokkal könnyebben megosztható és ezáltal könnyebben fel is dolgozható. Azzal, hogy az okokra is van egyfajta univerzális narratíva, miszerint a járvány a modern életmód sajátosságaira, a felgyorsulásra, a figyelem hiányára vezethető vissza, hosszútávon lehetségessé válik egy jobb világ kialakítása.
- A szülőknek azt kell közvetíteniük gyerekeik felé, hogy ugyan ez egy nehéz helyzet, de képesek lesznek megküzdeni vele. Ahhoz, hogy az üzenet célba érjen, nem elég verbálisan kommunikálni: A szülőnek őszintén kell hinnie a jövőben, ehhez pedig érzelmileg is stabillá és tudatossá kell válnia.
- A mostani gyerekek egy teljesen más világban fognak élni, mint amiben eddig felnőttek. Elengedhetetlen, hogy a szülők a biztos körülmények helyett, a rugalmas alkalmazkodásra szocializálják őket, ez pedig csak saját viszonyulásunk megváltoztatásával, a szorongásunk tudatos csökkentésén keresztül az alkalmazkodó képességünk megerősítésével érhető el.
- Az utóbbi három hétben elképesztő mennyiségű kulturális tartalom vált elérhetővé. Az embernek mindig megvolt az a mélyről jövő igénye, hogy a valóságot, illetve annak azt a részét, amire nincs rálátása, megfoghatóvá tegye. A kulturális tartalmak keretet, formát, minőséget adnak bizonytalanságunknak, megfogalmazzák mi zajlik bennünk, ezért nagyon is érthető a kultúra iránti megnövekedett igény. Másfelől fontossá vált az alkotás is, az otthoni festés, rajzolás, sőt a kenyérsütés is Ez utóbbi betevő falat biztosítására való képességünk megélésével különösen nagy biztonságérzetet nyújt ezekben a kiszámíthatatlan időkben.
- Teljesen normális, hogy azt tapasztaljuk, minden kontextusban a fenyegető járványra asszociálunk. Megváltozik az észlelésünk, hiszen a veszélyhelyzetre nagyon érzékenyen reagáló, túlélő lények vagyunk.
Összekötve
Orvos-Tóth Noémi: El lehet felejteni, amit korábban a világról hittünk - Összekötve
Április 4-én rendezték meg a Slow Art Dayt, amelynek célja a lassabb, tudatosabb kultúrafogyasztás elterjesztése. A kezdeményezéshez számos múzeum, galéria és más kulturális intézmény csatlakozott: arra ösztönzik látogatóikat, hogy minél hosszabb időt töltsenek el egy-egy műalkotás befogadásával, értelmezésével (több cikkben biztattuk arra olvasóinkat, hogy lassúljanak le az olvasáshoz, járjanak be múzeumokat vagy ismerjék meg híres műalkotások történeteit). Most nyílt volna meg a Ludwig Múzeum Lassú élet. Radikális hétköznapok című kiállítása, amely bemutatja, hogyan reagálnak a képzőművészek a globális világra, felgyorsult életünkre. A Ludwig Lounge-sorozatunkban a kiállításhoz és a Slow Art Day-hez kapcsolódóan Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológussal, az Örökölt sors című sikerkönyv szerzőjével, a transzgenerációs traumák kutatójával beszélgettünk volna. Bár a járványügyi helyzet miatt a kiállítás nem nyílik meg, az eseményét online, Összekötve című beszélgetéssorozatunk keretében megvalósítottuk. A sors fintora, hogy az elmúlt három hét sokunknál a kényszerű lelassulásról szólt, így a slow life mozgalom pszichológiája és a tudatos életmódváltás fontossága mellett, a jelenlegi helyzettel való együttélésről, a járvány okozta közösségi trauma feldolgozásáról, a szülői felelősségről és a kulturális tartalmak jelentőségéről is beszélgettünk Orvos-Tóth Noémivel.
Fehér Adrienn
| 2020. április 05.
|
