A Helikon Margó Könyvek sorozatában jelent meg Andrei Dósa Füveskert című kötete, amelyből egy részletet nemrég elolvashattatok a Könyvesen. A regényt néhány hete a hét könyvének választottuk; interjút is készítettünk a szerzővel, és közöltük Totth Benedek a Füveskerthez írt utószavát. Most pedig azt a beszélgetést foglaljuk össze, amit az őszi Margó Irodalmi Fesztivál nyitónapján a szerzővel Veiszer Alinda folytatott.
Nem túl gyakori, hogy az író nevének tisztázásával kezdődjön egy könyvbemutató, ezúttal mégis így esett. A brassói születésű Dósa ugyanis ‒ aki mind a magyar, mind pedig a román nyelvi és irodalmi közegben otthonosan mozog – Andrásként mutatkozott be a kérdezőnek a beszélgetés előtt, Veiszer Alinda pedig elsőként arra volt kíváncsi, hogy a Füveskert borítóján miért a keresztnév román megfelelője szerepel. Dósa azt válaszolta, hogy bár a születési anyakönyvi kivonatába az Andrei került ‒ számos bonyodalommal járt volna ugyanis magyar keresztnevet az okmányba jegyeztetni a Ceaușescu-éra kellős közepén ‒,
de amikor Magyarországra utazik, jobban szereti, ha Andrásnak szólítják.
Ezzel meg is érkeztünk a regény élményanyagának gyökereihez. Dósa elmesélte, hogy ugyan mindössze négy évet élt a Ceaușescu-rezsim alatt, mégis élesen emlékszik az üzletek üres polcaira és a kényelmetlen poliészter egyenruhára, amit az óvodában kellett hordaniuk. Hozzá hasonlóan a Füveskert hősei – a rendező, az író, a hekker, valamint Gabi, a nő – is ebben az időszakban eszméltek, és ugyancsak összeköti őt a szereplőivel, hogy ezt követően átélték a viharos, vad kapitalizmust hozó, a zavarosban halászóknak kedvező kilencvenes éveket. A termen ekkor átvonuló moraj alighanem azt fejezte ki, hogy a rendszerváltozás utáni évek idehaza is hasonló módon teltek el.
Fotó: Kováts Zsófia
Mint Dósa kifejtette, könnyen lehet, hogy éppen ezeknek az éveknek a hozadéka, hogy a Füveskert karakterei kábítószerek és videojátékok mesterséges vagy virtuális világaiban keresnek menedéket a valóság elől, elvégre erős bennük a káosztól való félelem. A magukat értelmiségi pályára képzelő álmodozók – húzza alá Dósa – tartanak attól, hogy fel kell nőniük, így voltaképpen Pán Péter-szindrómás, kiskamasz korban rekedt, a kapunyitással járó pánikot sztorizgatással és füstöléssel elnapoló gyerekeknek számítanak.
A regénybeli füvezésről, valamint az igazi barátságok hiányáról Andrei Dósa akkor is mesélt, amikor tavasszal a Margó Fesztivál vendége volt. Itt hallgathatjátok meg a májusi beszélgetést:
Dósa ezúttal kitért arra is, hogy a kötet írásakor nem ismerte a kábítószeres szubkultúrát, viszont rengeteget olvasott a szerek hatásairól, illetve egy szociális segítőként dolgozó barátjának köszönhetően Hollandiába is elutazott, ahol a rehabilitációban dolgozókkal folytatott beszélgetések során további részleteket tudott meg a szerhasználók mindennapjairól.
Az utazás nemcsak az igazi életet elodázó révület metaforájaként került terítékre a beszélgetés során, hanem abból a szempontból is, hogy a regényhez fontos élményanyagot jelentettek Dósa Egyesült Államokban töltött hónapjai. Bár ezalatt ő nem homárokat válogatott, és nem is egy orchideafarmon tevékenykedett, mint a kötetben szereplő író, hanem éttermi mosogatóként dolgozott, de hallott sztorikat a homárfeldolgozók mindennapjairól,
és ezeket színezte ki fantáziadús részletekkel a kötet lapjain.
Szó esett továbbá a kötetben megidézett történészről, költőről és filmrendezőről, vagyis Lucian Boiáról, John Ashberyről és Harmony Korine-ról (hadd tegyük hozzá, hogy minket a író-képzőművész Henry Darger felfedezésével ajándékozott meg a kötet), és arról is, hogy a Füveskert egyik fejezetében olvasható pornócastinghoz Török Ferenc Szezon című filmjének hasonló jelenete jelentett Dósának inspirációt, aztán a beszélgetés végén a végig roppant szerény szerző elismerte, hogy ugyan a magyar fordítás szerinte jobb lett, mint az eredeti, azért nem rossz kötet ez.
