Alba de Céspedes 1911-ben született kubai-olasz író, akit a fasiszták börtönbe zártak, betiltották a könyvét, és ma talán népszerűbb, mint valaha. A hatalom már a korai írásait és újságcikkeit is nagy figyelemmel kísérte, a feminista ideológiák népszerűsítése és a sztereotipikus, háztártásbeli nő képe elleni harc egészen hamar szemet szúrt. A Senki nem tért vissza című könyve a korszak bestsellere volt, közel 90 évvel később pedig a női emancipáció egyik kulcsregénye.
Céspedes manapság Elena Ferrante népszerűsége miatt került újra a figyelem középpontjába.
Ferrante írásról és alkotásról szóló, Gomolygás című könyvében hívta fel a figyelmet az íróra, mivel az nagy hatással volt arra, hogyan közelít az irodalomhoz. Ezt követően pedig csak idő kérdése volt, hogy a szélesebb irodalom is felfedezze magának. De Céspedes egyik kiemelkedő alkotása, a Tiltott füzet című regénye (kritika itt) a Park Kiadónak köszönhetően már magyarul is olvasható. Elmagyarázzuk, miért volt olyan fontos a fasiszta hatalomnak elhallgattatnia a szerzőt, aki annyi nőnek utat mutatott.
Mussolini: a nőnek a konyhában a helye
Az újságíróként induló Céspedes rövid idő alatt az 1930-as évek meghatározó irodalmi alakja lett. Feminista és kommunista nézetei alternatívát jelentettek a fasiszta rezsimmel szemben. Nagyapja az első kubai elnök volt, már gyerekkorában magába szívta a szabadság és a függetlenség iránti vágyat.
Az író világlátását a Mussolini-féle vezetés nem nézte jó szemmel. 1935-ben börtönbe zárták „antifasiszta” viselkedése miatt, amit részben újságírói tevékenysége és az első kötetének (L’anima degli altri) népszerűsége indokolhatott.
A fasiszta rezsim ugyanis a háztartásbeli nő szerepét tekintette követendőnek, így
minden gondolatot, amely nem láncolta a nőt a konyhapulthoz és a szüléshez, károsnak tekintettek és cenzúráztak.
Már pedig Céspedes főként olyan nőkről írt, akik rádöbbenek saját társadalmi szerepükre és kitörnek belőle.
A betiltott regény
1938-ban jelent meg a Senki nem tér vissza könyve, amely azonnal bestseller lett a politikai légkörből adódóan. Bár maga a fasizmus nem jelenik meg benne élesen (a „párt” kifejezést leszámítva), a nyolc női karakter története egyértelműen szembement mindazzal, amit a hatalom a nő szerepéről gondolt.
A regény egy lánykollégium nyolc lakóját követi végig, akik az ország minden részéről, különböző társadalmi rétegekből származnak. Mindannyian eltérő dolgokra vágynak: szerelem, tanulás, gyógyulás. Viszont a szinte hétköznapi történetek mögött ott lebeg a ki nem mondott korhangulat, vagyis:
mindent úgy tesznek, ahogyan egy szabad országban lehetne, és nem úgy, ahogyan a fasizmus megköveteli.
1939-ben a rangos Viareggio-díjra jelölték a könyvet, de azt a kormány hatására hamar vissza is vonták. Egy évvel később, amikor már a 20. újranyomásnál jártak, a kulturális minisztérium betiltotta a könyvet, mert indoklásuk szerint „szembemegy a fasiszta morállal”.
A megszépített film és a hosszú hallgatás
A könyv népszerűsége láttán már a megjelenést követően tervben volt a megfilmesítés, de az eredeti forgatókönyvet a propaganda visszautasította. Ahhoz, hogy a film mégis létrejöjjön, jelentősen átírták, megszépítették a történetet: előtérbe kerültek a pozitív üzenetek, és visszaszorították a provokatív kérdéseket.
Hazánknak 1939-ben jelent meg Lányok címmel, az angol nyelvterületre viszont csak 1941-ben jutott el. Ezt követően évtizedeken át hallgatás övezte a regényt, 1987-ben készült belőle egy olasz minisorozat, majd újabb magyar kiadás, immár az eredeti címmel, csak 1991-ben készült.
Elena Ferrante és az újrafelfedezés
A szerzőt a 21. században fedezte fel újra a nyilvánosság, ez pedig részben Elena Ferrante világsikerének köszönhető. A Briliáns barátnőm című könyve a New York Times szerint a 21. század legjobb alkotása, és az abból készült sorozat is igen népszerű. Ferrante
reneszánszt teremtett az olasz neorealizmusnak, amibe maga de Céspedes is beletartozik.
Ferrante ugyanakkor a szerző könyveit fontos olvasmányokként említi a Gomolygás című könyvében, a kiadók pedig hamar lehetőséget láttak abban, hogy egy Ferrantéhoz hasonló szerzőt beemeljenek az irodalmi fősodorba.
Alba de Céspedes lehetőséget akart nyújtani a fasiszta rezsimben élő nőknek a kitörésre, megmutatta, hogy lehet szabadon is élni, és arra buzdított, hogy a női identitásról és a társadalmi szerepekről árnyaltan gondolkodjunk.
