A 14 év fölöttieknek és a fiatal felnőtteknek is kell valamit olvasniuk a nyári hónapokban, a nyaralás alatt és azon kívül is. (Meg azoknak a felnőtteknek, akik szeretik a YA-t, akik, mint nemrég megírtuk, elég sokan vannak.) Listánkon találsz fantasyt, történeteket szerelemről és barátságról, de családról is.
Alice Oseman: Loveless – Szerelem nélkül
A fanficmegszállott Georgia még sosem volt szerelmes, nem is csókolózott, még csak bele sem zúgott senkibe, soha. De örök romantikusként biztos benne, hogy egy nap meg fogja találni az Igazit.
Amikor elkezdi az egyetemet, készít egy tervet, hogy miként találhat rá a szerelemre. Ám a tettei fájdalmat okoznak a barátainak, így felteszi magának a kérdést, miért tűnik olyan könnyűnek a romantika mások számára, míg neki nem az. Új címkéket aggatnak rá – aszexuális, aromantikus –, és ezek miatt Georgia még inkább elbizonytalanodik az érzéseiben. Az a sorsa, hogy szeretet nélkül éljen? Vagy mindvégig rossz dolog után kutatott?
Ebben az önazonosságról és önelfogadásról szóló bölcs, együttérző és szellemes történetben a Heartstopperrel ismertté vált Alice Oseman csúcsformában tündököl, miközben Georgia és a barátai felfedezik, hogy az igaz szeretet nem korlátozódik a romantikára. A kötet az amerikai borítóval is kapható.
Kasie West: Borrow my Heart
Wren imádja az állatokat. A menhely összes lakójával remekül kijön, a nehéz természetű Bean egyenesen a kedvence. Az emberekkel azonban már más a helyzet. Irracionálisak, kiszámíthatatlanok, nem tartják be a szabályokat – és úgy tűnik, nem igazán kedvelik a lányt. Amikor azonban végighallgatja, hogy egy srácot megaláz a barátja, amiért felültette egy neten megismert kamucsaj, és az egészet még videóra is veszi, félreteszi a logikát és a józan ellenérveket. A srác megmentésére siet, és azt állítja, hogy vele levelezett.
A rögtönzött találka azonban jobban sikerül, mint várta: Asher megtestesít mindent, ami Wren életéből hiányzik – laza, vicces és igazi ölelés-világbajnok. Mire a lány észbe kap, már a sokadik kamurandijukon vannak. De Asher vajon megbocsátja, hogy nem az, akinek mondta magát? És Wren képes lesz valaha megbízni egy ennyire impulzív fiúban? Kasie West hitelesen és érzékenyen mutatja be az első szerelem szépségeit és buktatóit ebben a magával ragadó romantikus regényben.
Papp Dóra: Fénytörés – Helena-trilógia 1.
Papp Dóra első regénye most átdolgozott formában jelenik meg újra. A 18 éves Helena egy szörnyeteggel osztozik az életén – árván, magányosan járja Oregon állam vidékét, tehetetlen áldozatok után kutatva. Ám az nem szerepelt a tervei közt, hogy egy súlyos baleset után titokzatos helyen ébred: három testvér otthonába kerül, ahonnét nem szabadul egykönnyen. Hisz ezen a különös helyen a lányt csapdába ejtő szörny napról napra csendesedik. Helena végre önmaga lehet. Meg kell tanulnia bízni, ha újra akarja kezdeni az életét a furcsa Raven családban.
Jennifer, a legidősebb testvér elismert orvos, aki gyanakvásával sakkban tartja az elvadult lányt. Jet, a tizenöt éves könyvmoly kíváncsisággal és barátsággal közelít felé. És ott van Jeremy, az idősebb fiú, aki jóvá akarja tenni a balesetet és aki naiv vonzalmat érez a lány iránt. Helena előtt varázslatos, ismeretlen világ tárul fel, ahogy egyre közelebb kerül a fiúhoz: évszázadokra visszanyúló, furcsa titkok kerülnek a felszínre. Ám hiába a szerelem, amit Helena életében először érez igaznak, a veszélyes titkok kettészakíthatják a családot. És mindeközben a mélyre temetett szörny csak a megfelelő pillanatra vár.
Amalie Howard: Bosszú öt lépésben
A bosszú a nyitólépés. A szerelem a végjáték. Három évvel ezelőtt Elát a legjobb barátnője szemrebbenés nélkül elárulta egy fiúért. Elát megszégyenítették, és egy távoli lányneveldébe száműzték, a jóhíre romokban hever.
A most 18 éves lány merész tervet kovácsol, hogy kiegyenlítse a számlát. Gazdag örökösnőnek adja ki magát, és elvegyül a londoni arisztokrata társaságban. Ám amikor újra találkozik a fiúval, akibe titkon mindig is szerelmes volt, el kell döntenie, mi legyen a következő lépés: üsse le a királynőt, vagyis álljon bosszút álnok barátnőjén, vagy inkább hódítsa meg a király szívét?
Paola Zannoner: Az utolsó világítótorony
Egy gyönyörű, régi világítótorony áll valahol az isten háta mögött, a tengerparton. Szép és szomorú emlékeket egyaránt őriz. Ezen a nyáron 14 kamasz veszi birtokba a tornyot. Mindenkinek megvan a maga rejtegetni való sebe. Nehéz sorsok, nehéz természetek ütköznek, így aztán nem indul zökkenőmentesen a táborozás, menetrendszerűen törnek ki óriási veszekedések.
Ám idővel barátságok és szerelemek is köttetnek, egy különös graffiti pedig végképp összehozza a társaságot. Egy régi, titokzatos szerelmi történet nyomába erednek, miközben így vagy úgy, mindegyikük szembenéz a saját démonaival is.
Joan Bauer: Hope was here – Itt járt Hope
Amikor Hope és nagynénje egy wisconsini kisvárosba költöznek, hogy átvegyék a helyi vendéglő vezetését, Hope nem tudja, mire is számítson. Megérkezve azonban kiderül, a tulajdonos, G. T. még nem áll készen arra, hogy feladja az éttermet – sőt, egyre ambiciózusabb tervei vannak a városban.
És ahogy Hope kezdi megtalálni a helyét a vendéglőben, G. T. kampányába is belekeveredik – különösen a férfi jövőről szőtt elképzelése lesz rá nagy hatással. Végül is, ahogy G. T. rámutat, mindenkinek jól jön egy kis remény, hogy átsegítse a nehéz időkön, még magának Hope-nak is.
Erdős Zsuzsanna, Király Anikó: Palacsinta éjfélkor
Bár Mira és Máté ugyanabban a kollégiumban laknak, és valószínűleg már jó párszor elmentek egymás mellett a folyóson, mégis az álmatlanság és az éhség intézi úgy, hogy útjaik keresztezzék egymást. Hol máshol, mint a konyhában, éjfélkor. Bár szokatlan a szituáció, mégis beszélgetni kezdenek. Nem sokban hasonlítanak egymásra, de az első estét követi a második, a harmadik, majd hamarosan rendszeressé válnak az éjszakai gasztro randik. Odaégett palacsinták, kőkemény rizs és ehetetlen mártások szegélyezik az átvitatkozott éjszakáikat, de ahogy a főzőcskézésbe egyre jobban belejönnek, úgy ébrednek rá fokozatosan arra is, hogy milyen remek párost alkothatnának ők ketten.
Az élet azonban számos akadályt gördít eléjük: megszólaló tűzjelző, egy makacs vírus, egy összetört autó, egy elpuskázott hétvégi buli. Miközben mindezekkel szembenéznek, vajon megtalálják önmagukat és helyüket a világban? Az ízig-vérig kamaszregény két hangja két kiváló író négykezes játékából született: Mira gondolait és érzelmi vívódásait Erdős Zsuzsanna, míg Máté poénjait Király Anikó szólaltatta meg.
Chloe Gong: Az ilyen vad öröm – Titkos Sanghaj 1.
Bandaháború festi vörösre az utcákat, az egész városon eluralkodik a káosz. A bonyodalom középpontjában a már 18 évesen is elragadó Juliette Cai áll, aki most visszatért, hogy megörökölje a Skarlát Banda, egy magasan a törvény fölött álló szervezett bűnözői kör vezetői székét. A Skarlátnak egyetlen méltó ellenfele van, a Fehér Virágok, a két banda pedig emberöltők óta viaskodik egymással. A Fehér Virágok minden lépése mögött Roma Montagov áll, a bandavezéri poszt várományosa, Juliette első szerelme – aki elárulta őt.
Csakhogy mindkét banda tagjai egyre labilisabbá válnak, a városban pedig szóbeszéd terjed: ragály pusztít, vagy őrület? Vagy egy szörny leselkedik a sötétben? Tömegesen hullanak a bandatagok, úgyhogy Juliette-nek és Romának le kell tenniük a fegyvert, és félre kell tenniük személyes ellentétüket. Össze kell fogniuk, hogy megállítsák a vérengzést, mert ha nem, akkor már nem marad város sem, amelyet a felülkerekedő banda uralma alá tudna hajtani.
Stephanie Garber: Egy átok az igaz szerelemért – Volt egyszer egy összetört szív 3.
Elveszíthetjük-e az emlékét annak, ami egykor a szívünk része volt?
Evangeline Fox a Fenséges Északon révbe ért: hozzáment a jóképű herceghez, egy fantasztikus kastélyban lakik, minden álma teljesült. Boldogan él. Tényleg boldogan él? Evangeline nem is sejti, milyen pusztító árat fizetett ezért a tündérmeséért. Nem tudja, mit veszített, a férje pedig minden erejével és hatalmával azon van, hogy soha ne is tudja meg. Ennek érdekében először is meg kell ölnie a Szívek Hercegét. És amikor Jacks felbukkan, a szálak még jobb összekuszálódnak.
Vér, átok, összetört és ellopott szívek – a trilógia várva várt befejezésében hőseinknek kegyetlen próbát kell kiállnia az igaz szerelemért
R.J. Palacio: Póni
Amikor Silas Bird az éjszaka közepén felébred, végig kell néznie, ahogy idegenek magukkal cipelik az édesapját.
Silas fél, és egyedül van, csak örök társa, Mittenwool van mellette – aki történetesen egy szellem. Amikor azonban megjelenik a háznál egy póni, Silas tudja, mit kell tennie. Veszélyes útra indul, hogy megtalálja édesapját, és az út során feltárul előtte a múltja, a jövője és az őt körülvevő, ismeretlen világ. Add át magad a varázsának!
Nyitókép: Eliott Reyna / Unsplash