A Long Island-i kompromisszum alapötletét Jack Teich 1974-es elrablása adta. A milliomost fegyveresek támadták meg és rabolták el a saját kocsifeljáróján. 750 ezer dollár váltságdíj fejében engedték el 7 nap után. A fogság alatt antiszemita és a gazdagokat becsmérlő szidalmakat vágtak a fejéhez, miközben azzal fenyegették, hogy kifosztják a házát. A Long Island-i kompromisszumban szereplőkhöz hasonlóan a valóságban is csak egy elkövetőt sikerült elfogni és elítélni a feltételezett négy helyett. Teich 2020-ban könyvben is megírta a történetét és a traumát.
Taffy Brodesser-Akner ismerte a családot, sőt, a közelükben lakott, az alakokat azonban nem róluk mintázta. A gesztussal részben kapcsolódik a valódi bűncselekményeket feldolgozó dokumentumfilmek és fikciós sorozatok áramlatához, amik lényegében mind arra keresik a választ, miért éppen azzal történt a bűncselekmény, akivel? Miben volt ő más?
Miközben lényegében ugyanarról beszél, mint az Utódlás vagy a Fehér Lótusz sorozatok: a gazdagok eseménytelenül fullasztó és különféle okokból kibírhatatlan életéről.
És arról, miben mások ezek az emberek. Mi indokolja, hogy luxusban élnek?
Szegény gazdagok
Fletcherék a Long Island-i Middle Rock uralkodócsaládja. Gyáruk biztosítja a környék megélhetését és teszi lehetővé, hogy ők hatalmas birtokokon álló házakban éljenek. Miközben családja bent reggelizik az egyik ilyen elől, a saját felhajtójukról rabolják el 1980-ban, egy márciusi reggelen az alapító fiát, az aktuális igazgatót, Carl Fletchert.
Egy hét elteltével a 250 ezer dollárnyi váltságdíjat terhes felesége kézbesíti, karján a kisebbik fiukkal, aminek eredményeként az összevert családfőt, Carlt kiteszik egy benzinkúton.
Az elkövetők és a pénz nagyobbik része soha nem kerül meg, annak ellenére, hogy kiderül, a férfit a saját gyára alagsorában tartották fogva.
Carl, felesége és két kisfiuk látszólag jelentősebb fennakadás nélkül élik tovább az életüket. Eltekintve attól, hogy a családot irányító nagymama magához költöztette őket. Gondosan ügyelnek, hogy soha senki ne beszéljen az ügyről a gyerekek előtt. A negyven éven át fenntartott látszat a nagymama halálával együtt, úgy tűnik, a fejükre omlik, és maga alá temeti a dinasztiát.
Sorozatgyártás
Az eredetileg a New York Times újságírójaként dolgozó Taffy Brodesser-Akner specialitásai a nagylélegzetvételű portrécikkek.
Britney Spears, Nicki Minaj vagy Gwyneth Paltrow is interjúalanya volt. Utóbbihoz gyakorlatilag beköltözött egy időre.
Talán az itt szerzett tapasztalatainak köszönhetően képes valamennyi szereplő perspektíváját bemutatni – mintegy melléktermékeként pedig pontosan ismeri a gazdagok világát.
Első regénye, a Fleishman bajban van rögtön szakmai- és közönségsiker lett, olyannyira, hogy a 2019-ben megjelent könyvet ő maga adaptálhatta sorozattá 2022-ben, Jesse Eisenberg és Claire Danes alakítják a válófélben lévő házaspárt. Az új könyv megfilmesítési jogait az Apple+ vásárolta meg.
Az új történeten már korábban elkezdett dolgozni, mint a Fleishman bajban van-on. „A vagyon és a kiváltságok helyzetével kapcsolatos érzéseimet akartam tisztázni” - mondta el egy interjúban. A vagyon itt a régimódi felfogás szerinti sérthetetlenséget is jelenti. Az, hogy általa megvásárolható a lelki nyugalom, kiválthatóak a borzalmak. Az a kérdés foglalkoztatta, hogy jobban járt, hogy nem vagyonos családban nőtt fel és magának kellett megtalálnia a boldogulás útját? Vagy könnyebb lett volna az élete, ha nem kell aggódnia a pénz miatt?
Fleishman bajban van, de Fletcheréknél is nagy a gáz
„Nem veled történt, csak a testeddel!”– mantrázza Carlnak az anyja az elrablása után, de ez a varázsige sem számolja fel a megtörténteket.
Minden szőnyeg alá söprés és kezdeti bizakodás ellenére Fletcherék négy évtizeddel később a traumareakciók egész tárházát vonultatják fel.
Carl és felesége, Ruth, az akkoriban még kevéssé ismert, poszttraumás stressz szindróma hatásait nyögik. A férfi az elrablását követően többé nem él teljesértékű életet, anyja és felesége gondoskodása alatt tölti az éveket depressziós és mániás periódusok között. Felesége őt választja a gyerekei, Nathan, Beamer és Jenny helyett: minden figyelmét, energiáját és szeretetét felé fordítja.
A nagyobbik fiuk, Nathan életét – felnőve a családjáét is – a félelem, a rettegés és a szorongás határozza meg. Még jogászként sem tudja kivívni nagyanyja elismerését.
Tökéletes ellentéte a középszerű akciófilmek forgatókönyvét jegyző öccse, Beamer, aki elkísérte anyját a váltságdíj átadására. Beamer az önpusztításért mindent megtesz, ötletszerűen szedi és keveri a gyógyszereket, drogokat és a szex legváltozatosabb és legdurvább fajtáit próbálja ki.
A fenti leírás mintha ellentétes lenne a kifelé mutatott képpel: Beamer protestáns, szőke feleségével és gyerekeivel próbál a lehető legtávolabb kerülni a gyerekkorában látott családképtől. Végtelen leszokási próbálkozásai után mindig az újrakezdésről ábrándozik, mintegy ismételve nagyapja vagy apja történetét.
Még az emberrablás után néhány héttel született húguk, Jenny sem mentes a bűntény okozta lelki sebektől, az anyaméhben is hatott rá a tragédia. Carl mindhárom gyereke csak sodródik, miközben a gyártól érkező osztalékból élnek.
Emberrablásban elveszett gyerekkor
A regény lelkiismeretesen sorra veszi valamennyi családtag nézőpontját. Megtudjuk, melyikük személy szerint, hogy élte meg azt a márciusi napot és a következő heteket, éveket.
A szülők, Carl és felesége gyakorlatilag eltűntek a gyerekeik és a saját életükből is Carl állapota miatt. Feleségének csak néha jut eszébe, hogy valójában a városban akart élni és múzeumba járni.
Az irányítást mindenki felett a nagymama vette át, akitől még a rabbi is rettegett.
A gyerekek közül a negyvenes évei elején járó Beamer BDSM orgiákon éli újra apja elrablását, és próbál túllépni azon, hogy barátja és forgatókönyvírótársa írta meg helyette és nélküle a saját családja sztoriját egy Utódlás-szerű sorozatban, és csinált belőle karriert.
Nathan sikeresen örökítette át félelmeit a gyerekeibe, viszont a családja összes pénzét elvesztette - hála egy csalónak. Jenny szinte önvédelmi mechanizmusként alszik hihetetlen mennyiséget és próbálja ellensúlyozni családja ténykedését a szakszervezet tagjaként.
Brodesse-Akner nemcsak a külvilág felé mutatott látszatot ábrázolja, hanem a valóságot is, a nagypapa hiteles történetét, vagy Carl végső feloldozását. A hagyományok és a család megtartó ereje helyett itt ezeknek a másik oldala, a béklyózó, mércékhez és régi sémákhoz láncoló természete mutatkozik meg.
Generációk és traumák
A vagyon mellett a zsidó identitás határozza meg Fletcherék sorsát vagy még inkább az ehhez való viszonyuk. A The Guardian újságírójának meghatározása szerint az új könyv Jonathan Franzen Javítások című művének zsidó verziója. Talán nem olyan meglepő a hasonlóság, tekintve, hogy Brodesser-Akner négyszer olvasta Franzen munkáját, és hogy ő is zsidó családból származik. Bár az író nem gyakorolja a vallást, a közeg fontos szerepet tölt be ebben a regényében is, akárcsak az elsőnél.
A szereplők aktuális tapasztalata, hogy a vagyonuk ellenére nem sérthetetlenek, egy régebbi és mélyebb traumára rakódik rá: a holokausztra.
Emellett mindannyiuk feje felett függ egy soha el nem érhető, mítikussá növelt nagyapa képe, aki a holokauszt után annyira meggazdagodott, hogy a családjának több generációja ma is ebből él. A nagyapa a nácik elől menekülve csinálta meg a szerencséjét: megreformálta majd megvette a gyárat.
A családot irányító nagymama mindenkivel elégedetlen, senki sem érhet a nagyapa sikereinek nyomába. Eközben a folyamatos kritizálásával a matriarcha maga teszi képtelenné az önálló életre gyerekeit és unokáit is. A bankszámláikra negyedévente érkező osztalék pedig feleslegessé teszi, hogy bármilyen értelmes tevékenységet keressenek maguknak.
A kérdés minden helyzetben az, miért éppen mi?
Miért velünk történik – az emberrablás, a politikai támadások vagy épp a hihetetlen gazdagság? Belebújt a dibuk – adja meg a választ a nagymama. A zsidó mitológia szerint egy szellem, aki a földön rekedve bolyong, nem juthat a mennybe. Alkalmanként más testét veszi át. Nem lehet tudni, miért húznak valakinek zsákot a fejére és gyömöszölik egy autó csomagtartójába. Arra sincsen magyarázat, miért keres valaki négyszázszor többet, mint egy átlagember. Ahogy azt sem lehet tudni, miért romlik el a gyárban a gép. Talán ezek mind a dibuk hibái, ahogy az is, hogy nem vagy önmagad.
