Sofi Oksanen új regényének első oldalain Helsinkiben járunk, 2016-ban. Az elbeszélőnk a parkban ül és könyvekkel próbálja leplezni, hogy valójában azért van ott, hogy a kutyafuttatót figyelje, pontosabban egy családot, akik a kutyájukat sétáltatják. Mit sem sejt róla, hogy a padon mellette mindeközben ül valaki, aki fenyegetést jelent számára, aki személyével megtestesíti mindazt, ami elől megpróbált elszökni. Hogy kikről van szó, és mi a tét, az még nem derül ki, az viszont már körvonalazódik, hogy
A kutyafuttató nem más, mint egy véget nem érő meneküléstörténet.
Oksanen egy sok ismeretlenes egyenletet kínál nekünk a történet elején, majd ahogy halad a cselekmény, úgy tárja fel a múlt egyes fejezeteit és csöpögteti egymás után az információkat, amelyek végül megmagyarázzák, miért és hogyan került ez a két ukrán nő Helsinkibe, a kutyafuttatóhoz.
Oksanen regénye felépítését tekintve az analitikus drámákhoz hasonlít: a jelen felől tárul fel fokozatosan a múlt, és annak minden bűne, traumája, elhallgatott részlete. Az elbeszélő mindvégig ugyanaz, de időben és térben folyamatosan ugrálunk, míg végül a puzzledarabkák összeállnak egy nehéz, fordulatos élettörténetté. A narrátor egy nő, aki Ukrajnából származik és ott is nő fel, de aztán annak reményében, hogy kitörhessen a nehéz családi helyzetéből, Párizsba szökik, és a modellvilágban próbál szerencsét. A kísérlet kudarccal végződik, így üres kézzel, jövőkép nélkül tér haza az ukrán faluba, ahol aztán azzal szembesül, hogy az országban semmi sem változott. Amikor munkát kezd keresni, rá kell jönnie, hogy a lehetőségek még mindig nagyon szűkösek, főként egy nő számára: vagy egy menyasszonyügynökséghez megy el feleségjelöltnek, vagy mint szép arcú nő, a fizetett tüntetők egyike lesz, vagy „dolgozhat” petesejt donorként. Végül ez utóbbi lehetőséget választja, egy donációval és béranyasággal foglalkozó ügynökség szervezi be. Innentől kezdve gyökeresen és visszafordíthatatlanul megváltozik az élete.
„Bármire kész lettem volna, de azért örültem, hogy megtarthatom a májamat meg a vesémet, és a házasságközvetítő irodák ajtaján sem kell kopogtatnom. Ezekhez képest nevetségesen könnyű volt néhány petesejtet átadni.”
Sofi Oksanen: A disztópia már itt van és nagyon is valóságos - Könyves magazin
Sofi Oksanen új könyve a női test kihasználásának nagyregénye. A kutyafuttató egy thrillerszerűen megírt történet kizsigerelt modellekről, megvett feleségekről, végletekig dehumanizált ukrán petesejt donorokról és béranyákról. Az íróval az Ukrajnában zajló kutatómunkáról, a meddőségi iparról, valamint a Kelet- és Nyugat-Európa közti gazdasági szakadékról beszélgettünk.
Ahogy interjúnkból is kiderül, Sofi Oksanent még a Norma című regénye írásakor kezdte el foglalkoztatni a meddőségi ipar témája, de akkor még nem tárta fel ilyen mélységben. Utólag zavarta, hogy nem szánt elég nagy szerepet a petesejt donációnak a könyvben, így kutatómunkába kezdett, hogy megnézze, Ukrajnában miért olyan laza a szabályozás, hogyan dolgoznak az ezzel foglalkozó ügynökségek, és milyen sorsra jutnak azok a nők, akik pénzért petesejteket adományoznak.
A kutatásai során végül egészen döbbenetes dolgokat talált.
A szabályozás terén például súlyos hiányosságokat és etikai problémákat (a megrendelő, azaz a leendő szülő például akár arra is kényszerítheti a béranyát, hogy abortálja a magzatot). De a lányok által kötelezően kitöltött kérdőívek, valamint az őket a vevőknek bemutató katalógusok is sokkolóak voltak sok szempontból.
A kutatások tapasztalata erősen megjelenik a regényben. Oksanen úgy oldotta meg, hogy egy nézőponton keresztül, mégis összetetten tudja bemutatni a meddőségi biznisz működését, hogy olyan főszereplőt választott, aki egyszerre áldozata és fenntartója a rendszernek. Rajta keresztül nemcsak annak lehetünk tanúi, hogy ő maga hogyan került a donorok közé és ez milyen anyagi lehetőségeket adott számára, de
azt is megtudhatjuk, hogy milyen pszichológiai terrort alkalmaztak az ügynökségek a többnyire nehéz sorsú, rossz anyagi körülmények között élő lányokkal szemben, hogy rávegyék őket a donációra, a múltjuk meghamisítására, az egészségük kockáztatására és a testük munkaeszközzé tételére.
„Darja fotogenitása már a házi készítésű képein is a maga nemében egyedülálló volt, és az, ahogyan végigmentünk az előválogatási kérdőíven, valamint az első ügyféltalálkozója is bizonyította, hogy alkalmas a modellmunkára. Tornászmúltjának köszönhetően hozzászokott, hogy kellékként használja a testet, munkaeszközként, melynek állnia kell mások tekintetét, megszólalásait, a végtelen kritizálást. Profiként viszonyult saját testéhez.”
Egyre több szervezet tiltakozik a béranyaság ukrán szabályozása ellen - Könyves magazin
Egyre több szervezet tiltakozik az Ukrajnában elég szabad szabályok mentén működő meddőségi biznisz ellen. A kijevi parlamentet arra kérik, tiltsák be a béranyaságot az országban. Az ukrán béranyák és petesejt donorok sorsáról Sofi Oksanen írt regényt (interjúnk ITT). A kutyafuttatóból részletes képet kapunk az ipar működéséről, és az erkölcsi problémákról, amelyek elsikkadnak az üzletben rejlő pénz mellett.
A kutyafuttatóban a nők sorsát, boldogulását a testük értéke határozza meg.
A regényben szereplő nők legalábbis csak úgy tudnak megélni, ha valamilyen formában áruba bocsátják a testüket – modellként, egy gazdag külföldi feleségeként, vagy donorként. Oksanen döbbenetes jelenetekben tárja elénk, hogy a leendő szülők milyen brosúrákból válogathatnak a donorok közül, és később hogyan vizsgálhatják meg a testüket, amelyek fölött aztán jó ideig ők rendelkeznek. Korábban maximum disztópiákban olvashattunk olyan eljárásokról, amelyek ennyire dehumanizálják, egyszerű szülőgépekké, lelketlen testekké redukálják a nőket. Itt azonban a valóságról van szó, a 21. századról, Európáról. A könyvből ráadásul az is kiderül, hogy a test ilyen jellegű kihasználása (például a hormonkezelések) később nem várt egészségügyi problémákhoz vezethetnek, nem is beszélve a beavatkozások pszichés részéről: több gyerek biológiai édesanyjának lenni úgy, hogy mások nevelik fel őket, megterhelő, még ha üzletszerűen, a felek beleegyezésével történt is a dolog.
Sofi Oksanen regénye nőkről mesél, akik a testüket, a lelküket és az életüket is beáldozták azért, hogy mások szülővé válhassanak, és akik eközben - bár anyagilag ideiglenesen jól jártak - teljesen tönkrementek.
A kutyafuttató azonban ennél sokkal többről szól, az elbeszélő és a hozzá hasonló cipőben járó Darja sorsán keresztül ugyanis megjelenik egy szovjet utódállam, ahol még mindig csak ügyeskedésekkel, kisebb-nagyobb hazugságokkal, maffiamódszerekkel lehet boldogulni, és ahol az életszínvonal, a lehetőségek még mindig fényévekre vannak a nyugat-európaitól. Oksanen nagyon aktuális, politikai témákat sem félt behozni a regény terébe: a háború, az orosz befolyás, a Donyecki Népköztársaság és a lezuhant maláj gép is ott van a cselekmény hátterében. Az egész könyvön végighúzódik a motívum, hogy ezek a nők, ezek a donorok, ha nem Ukrajnába születnek, egész más életet élhettek volna: olyat, amelyben nem szorultak volna rá, hogy gazdag pároknak szüljenek gyerekeket ahelyett, hogy a saját családjukat terveznék. Végül maga a kutyafuttató is egy lehetséges élet jelképévé válik. Egy életé, amelyben a szülők békében, boldogan, jó körülmények között nevelhetik a gyerekeket, amelyek megadattak nekik.
