Ha nem ismerjük annyira a skót irodalmat, mint mondjuk Bényei Tamás, aki az 1749-re írt cikket a könyvről a Booker-díj kapcsán, akkor elsőre az ország hanyatló munkásosztályáról és a szerhasználatról a többségnek talán a Trainspotting ugrik be. A Shuggie Bain is Skóciában játszódik, de nem Edinburghban, hanem Glasgow-ban, és kicsivel korábban, leginkább a nyolcvanas években; és ebben a történetben még nem a drog, hanem az alkohol pusztít. Stuart közelről ismeri ezt a közeget, apja nagyon korán elhagyta a családot, őt pedig a függőséggel küzdő anyja nevelte. (Stuart később aztán New Yorkba költözött, ahol a mai napig él és mint divattervező dolgozik.)
“A jó öreg glasgow-i kihaló faj - hagyományosan jóindulatú lélek, aki a drogok terjedésével valami fiatalabb és sokkal vészjóslóbb alakká változik át.”
A könyv címszereplője Shuggie Bain, a meleg kisfiú, aki még nem tudja, hogy meleg, csak azt hogy más, és hogy mindenki csúfolja a járásáért meg a beszéde miatt, vagy egyszerűen azért, mert nem koszos. Hasonló élmények érték a való életben Stuartot is, aki szintén meleg és aki Shuggie-hoz hasonlóan gondoskodott az anyjáról. De nem a fiú az egyetlen főszereplő, a másik az anyja, Agnes, aki vonzó és ezt tudja is magáról, viszont súlyosan alkoholista és nagyon labilis. A gyermeke apja Shug (ez a Hugh skót változata) taxisofőr, aki ugyan nem totálisan piás, de egyáltalán nem veti meg azt - és ezzel szinte mindenki így van a regényben felbukkanó felnőtt szereplők közül -, ellenben nem csak sofőri szolgáltatást nyújt kocsija hölgyutasainak. Az Agnes korábbi házasságából származó gyerekek is velük élnek, de Leek és Catherine már elég idősek és eleget láttuk anyjukból ahhoz, hogy ne határtalan szeretettel viszonyuljanak felé, mint a kis Shuggie, aki minden megalázottság ellenére még anyja másnaposságára is a legnagyobb figyelemmel készül (fontos, hogy legyen kikészítve valami a gyomorbántalmak ellen, meg legyen langyos sör is!).
Agnes szülei a lassan negyvenéves lányukat még mindig tinédzserként kezelik, ám akkor kezdődik csak igazán Agnes lejtmenete, amikor a gyerekeivel elköltözik tőlük egy bezárt bánya melletti lakótelepre. Az asszony egyre inkább egyedül marad, idősebb gyerekei és férje menekülnek tőle, és bár időről időre megpróbál felhagyni az ivással, ha más nem, az aktuális udvarlója rántja vissza a rosszba. Ezeket az udvarlókat pedig leginkább bántalmazónak vagy erőszaktevőnek precízebb nevezni. Olyan, hogy szexuális konszenzus, egyébként nincs is a könyvben, ezen a téren is az van, amit a férfiak akarnak.
A főszereplők ide-oda költözésével Glasgow több pontján is járunk, de magát a várost nem igazán látjuk.
Inkább lepattant, megviselt lakásokban, taxibelsőkben, vagy a bezárt bánya melletti salakos-lápos tájon kanyarog a történet,
amiben szinte teljes a kilátástalanság, reménytelenség és a boldogtalanság. Ez Margaret Thatcher korszaka, az ipar kiszervezésének, a szakszervezetek meggyengítésének és a gyárbezárásoknak az ideje, ami alapjaiban rázta meg Glasgow-t és a hasonló, nehéziparra alapuló városokat. Ahogy az akkori valóságban, a könyvben is tombol a munkanélküliség, és az számít kivételesnek, ha valakinek a segélyosztás előtt még van pénze a múltkori adagból vagy ha valaki még sosem törte fel a pénzbedobós mérőórákat az apróért - Shuggie talán akkor a legirigyebb a történetben, amikor először lát olyan tévét, amit korlátlanul lehet nézni, és nem kell bele érméket dobálni. Az alkoholproblémák minden családban ismertek, ahogyan az abúzus különböző fizikai és érzelmi formái is. Ebből a világból csak nagyon kevesen és nagyon nagy áldozatok árán képesek elmenekülni.
