A kötet tele van önéletrajzi elemekkel, mivel Kuang szinte minden részletet a saját életéből merített. A szerző Kínában született és négyéves volt, amikor a szüleivel Amerikába költöztek. Olvasóként nem lehet elvonatkoztatni attól, hogy a Sárgában egy fehér nő Kínáról és az ázsiai történelemről ír, miközben Kuang kínai-amerikaiként meséli el egy fehér nő történetét.
Ez a kettősség alapozza meg a thriller atmoszféráját.
A Sárga szereplői egyszerre szerethetők és szánni valók, de valójában egyikhez sem sem lehet igazán közel kerülni. A történet elbeszélője, Juniper Hayward író, aki az első kötetével nem tudott betörni a könyvpiacra, nem úgy, mint egykori egyetemista társa, a kínai-ázsiai származású Athena Liu, aki az első megjelenése után sorra nyerte a díjakat és még a Netflix is szerződést kötött vele a könyve megfilmesítéséről. June-ban senki sem hisz, még a családja is megpróbálja lebeszélni az írásról. A Sárga főhősét kallódó típusnak tartják, olyannak, aki nem foglalkozik a jövőjével, elfecsérli az elit diplomáját és már túl idős ahhoz, hogy írói álmokat kergessen, ahelyett, hogy megállapodna. Juniper és Athena látszólag barátok, bár June féltékeny Athenára, aki a regényében a kínai történelem és kultúra legszerencsétlenebb arcát mutatja be, mindezt azzal a szándékkal, hogy együttérzésre sarkallja a fehéreket.
A Nebula-díjas Bábel posztkoloniális kritika, szerelmeslevél a bölcsészettudományokhoz és egy fiatalember fejlődéstörténete, akinek szembe kell néznie a totális rendszerrel, amiben él.
A történet azzal kezdődik, hogy June szemtanúja lesz Athena halálának, és bár megrázza a dolog, a történtek után ellopja Athena frissen befejezett, féltve őrzött kéziratát. June-t lenyűgözi Az utolsó front története, és ellenállhatatlan vágyat érez, hogy helyenként átírja és megszerkessze a kéziratot. Athena regénye a kínai munkások szemszögéből mutatja be az első világháborút, akik a britek és franciák oldalán harcoltak, ám a nagyhatalmak csúnyán kihasználták őket. June megállás nélkül kutat, elmélyül a kínai történelemben, éjjel-nappal ír, mígnem szinte teljes egészében átfogalmazza a regényt, amit végül sajátjaként küld el a kiadójának. Ezt követően életében először megtapasztalja, hogy milyen az, amikor több kiadó is lelkesedik érte, akik ráadásul versengenek a munkájáért. June eleinte bizonytalan, mégis kiadót vált és a független Eden Presst választja, majd a szerkesztői tanácsára Juniper Song néven adja ki a regényt, amihez
olyan szerzőfotókat készítenek, amiken akár ázsiainak is tűnhet.
A Sárga főszereplőjéről a szerző az NPR-nek adott interjúban azt mondta, nem szeret kedvelhető szereplőket írni, mert úgy gondolja, ha az olvasó rokonszenvesnek érzi a karaktert, automatikusan azonosul vele, minden lépését logikusnak találja és elveszti a józan ítélőképességét. Ezt a gondolatmenetet követve Athena karakterét is igencsak ellentmondásosra festette, hiszen az ő tettei is kifogásolhatók. Ilyen például az, hogy Az utolsó front megírásához engedély nélkül használja mások személyes történeteit, vagy amikor az első novellájában szinte pontosan megírja, hogy mi történt June-al, amikor egy félresikerült éjszaka után nem emlékezett, hogy megerőszakolták-e, vagy sem és amit csak Athenának mesélt el.
A számtalan irodalmi díjjal kitüntetett R. F. Kuang legújabb regénye, a könyvkiadás kellemetlen oldaláról szólós Sárga ismételten bizonyítja, hogy szerzője a kortárs irodalom egyik legerősebb hangja. Olvass bele!
A regény fókuszában mégsem a barátnők közötti ellentét áll. A Sárga rasszizmusról, internetes bántalmazásról és önámításról szól. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy June öntelt, boldogan fürdőzik a sikerben, és néhány szituációt kivéve nem igazán mutat empátiát. Eleinte ugyan kételkedik magában, de nem kell sok idő ahhoz, hogy meggyőződjön arról hogy helyesen cselekszik és annak ellenére, hogy sokat dolgozott a regényen, mégis egy olyan könyv sikerét tudja magáénak, amit nem ő írt. Meggyőződése, hogy Az utolsó front az ő javításainak köszönhetően lett sikeres, és úgy gondolja, ha évekkel később megtalálták volna Athena kiadatlan kéziratát, legalább annyira túlértékelték volna, mint F. Scott Fitzgeraldtól Az utolsó cézárt.
„A plagizálás a könnyebbik út, amikor azért csalsz, mert magadtól nem tudsz szavakat összefűzni. Amint én csináltam, minden volt, csak könnyű nem.”
A kártyavár akkor kezd meginogni, amikor a Twitteren rasszistának nevezik June-t , és azzal vádolják, hogy fehér nőként nincs joga ázsiai férfiakról írni. A Sárga szerzője több interjúban is szóvá tette, hogy számos fehér író használ ázsiai hangzású álnevet annak reményében, hogy emiatt nemcsak az angol, hanem az ázsiai könyvpiacra is betörhet. Kuangot ennél is jobban zavarja, hogy ezzel az a céljuk, hogy kisebbségként tekintsenek rájuk, ami jót tehet az eladásnak. A szerző a The Rumpusnak adott interjújában azt mondta, hogy ez a jelenség az úgynevezett yellowface (és ez a könyv eredeti címe is), vagyis sárga arc. A rasszista kritikákkal szemben June azzal védekezik, hogy számtalan fekete író írt olyan történetet, amiben a főhős fehér, ezeket mégsem teszi szóvá senki. June-t olyan vádak is érik, mint hogy fehér nőként elképzelése sem lehet az első világháborúról, pláne a kínai katonák mindennapjairól. De vajon tényleg megkérdőjelezhető a munkája, annak ellenére, hogy elvégezte a szükséges kutatómunkát?
A Sárga emellett arra is keresi a választ, hogy
melyik az eladható termék: a szerző vagy a könyv?
June gyakran elmereng, hogy miért lett sikeres Az utolsó front. Azért, mert mások, elsősorban a kiadója és a kritikusok előre eldöntötték, hogy az lesz? Vagy azért, mert mások potenciált láttak benne? Esetleg a tehetségének köszönhetően?
A történet akkor válik igazán izgalmassá, amikor June-t plágiummal vádolják a Twitteren. A vádaskodás hamar zaklatásba csap át, ami háborúvá fajul a közösségi médiában. June-t anonim profilok zaklatják, de a kiadója javaslatára csendben tűri az eseményeket. Ez egészen odáig fajul, hogy halálosan megfenyegetik. Mindez ráadásul úgy történik, hogy kiadóján és a néhány felszínes kapcsolatán kívül, senki sem tudja, hogy mi zajlik körülötte. A Sárga harmadik nagy kérdése tehát az, hogy milyen online harcban élni, ahol kamuprofilok és anonim felhasználók zaklatnak. Meg lehet nyerni az internetes háborút? És ha igen, van értelme, ha úgyis mindennek nyoma marad?
A Sárgát egy elsőkötetes szerző nem írhatta volna meg. Olyan viszont igen, mint Kuang, aki belülről is jól ismerei a könyvkiadást, a kiadókkal vívott harcokat, aki megdolgozott az olvasók elismeréséért, aki végigjárta a ranglétrát és aki képes azonosulni a szereplőkkel. Kuang saját bevallása szerint, nem mert volna a Sárgával debütálni, de sikeres bestseller-szerzőként már nem voltak kétségei. A thriller arra viszont nem ad választ, hogy mitől lesz sikeres egy könyv. Már a megjelenés előtt kiválasztják őket? Elég, ha a Twitter véleményvezérei magasztalják, vagy ócsárolják? És vajon a Sárga is előre kiválasztott bestseller?
