Tömbházak, iszkoló gólyák, tettre kész tűzoltók, büszke atomfizikusok, maszkot viselő katonák és orvosok, a hófehér reaktorépület, na meg a fekete füst, ami beborítja az eget. Matyáš Namai Csernobil-képregényének címlapján felvonul az 1986 áprilisában bekövetkezett katasztrófa jó néhány szereplője. Szimbolikusak és valódiak. A borítókép központi motívuma viszont kétségkívül a Szovjetunió megroppanását jelképező elrepedt sarló és kalapács-ikon.
A szükségszerű robbanás
A címlapon látható kompozíció egyszerre dinamikus és merev. Mintha a glasznoszty és a peresztrojka ellentmondásos időszakát ragadná meg képileg. A fejezetekre nem tagolt, hömpölygő cselekmény is erősíti ezt az olvasatot, hiszen Namai mintha a Szovjetunió erőn felüli hidegháborús aktivitása, a rendszert belülről rothasztó korrupció, a hamis propagandaszólamok,
valamint a túlburjánzó bürokrácia szükségszerű következményeként keretezné a csernobili robbanást.
A prágai rajzoló angol nyelven tavaly kijött stílusos albumát magyarul a Troubadour Books jelentette meg. A Csernobil – Az atomváros bukása jó szívvel ajánlható a képregény médiumával épp csak ismerkedőknek és fekete öves comics-olvasóknak is. És mivel józan távolságtartással, a vizuális történetmondás expresszivitását viszont messzemenőkig kihasználva mutatja be a 20. század egyik kulcsmomentumát, ismeretterjesztő funkcióján túl pedagógiai célokra is alkalmas lehet.
Halálos dózisok
A Csernobil ugyanis nemcsak kelet és nyugat fegyverkezési versenyének irrealitását skicceli fel, hanem az atomfizikához mit sem értő bölcsészek számára is érthetően magyarázza el a csatorna-típusú, nagy energiakimenetű reaktorok működésmódját és érzékletes metaforával mutatja be, hogy pontosan mi okozta a tragédiát.
A képregény első oldalán Namai egy összehasonlító táblázatot közöl, amiről leolvasható, mekkora sugárzással jár egy fogröntgen, egy mellkas-CT, mekkora dózis jelent halált, és látjuk az utóbbit jócskán felülmúló, a csernobili reaktor mellett, közvetlenül a robbanás után mért értéket is.
A képregény olvasása során végig velünk marad ez a sokkoló tudás.
Gyönyörű… és borzasztóan különös
A rajzoló alaposan átrágta magát a Csernobilról szóló dokumentumokon és megismerte a nemzetközi szervezetek a tragédiával kapcsolatos hivatalos statisztikáit. Mégsem adatoktól hemzsegő, illusztrált történelemkönyvet kapunk, ez pedig a feszes dramaturgián túl annak is köszönhető,
hogy bekerült a képregénybe néhány szemtanú visszaemlékezése is.
„1000 rubel fizetést kapunk. Normál körülmények között 400-at keresek, de nekem ez inkább a kötelességről szólt” – hallunk egy behívott tartalékost. „Elkezdtük megvenni a parasztoktól a házi vodkát. Aztán jön egy rendelet, hogy akit rajtakapnak, azt újabb szolgálatra bent tartják… De hát a vodka jó sugárzás ellen, nem?” – kérdezi kétségbeesetten egy fiatal katona a sokadik bevetés után. Egy gazda pedig, akinek a legszennyezettebb zónában volt a gazdasága, a következőt jegyzi meg: „Furcsa, minden olyan… gyönyörű volt. De borzasztóan különös.”
Radioaktív porszemek
Ahogy a fenti példák is mutatják, Matyáš Namai takarékosan és sallangmentesen mesél. A csernobili katasztrófa történelmi-politikai kontextusát sikerül egyetlen oldalon, szöveges kommentár nélkül, öt képben tökéletesen megragadnia.
A Csernobil első képkockái a hatvanas évekbe repítenek, aztán végigkísérjük az atomerőmű építésének egy évtizeddel későbbi kezdeteit, a cselekmény java viszont a katasztrófát megelőző és az azt követő napokra, hónapokra fókuszál.
A képregény higgadtan, már-már dokumentarista precizitással követi a káosz váratlanabbnál váratlanabb fordulatait.
A leghátborzongatóbbak mégis a robbanás másnapját bemutató képsorok. Kirándulókat, piknikezőket, házasságkötőket látunk a kék ég alatt. Senki sem tájékoztatta őket arról, hogy mekkora a veszély. A levegőben kavargó megannyi radioaktív porszem pedig észrevétlenül lepi be az ezernyi mosolygó áldozatot.
A halálos sebet kapott rendszer halálraítéltjei
A pártkongresszusok hatalmas csarnokaiban tapsolókat vagy a sugárzás miatt kitelepítetteket gyakran arctalanul vagy hátulról mutatja a kötet, beszédesen ragadva meg a kollektivizmus során személyiségüket vesztett tömegeket. A reaktor személyzetének, az üres boltok előtt sorban állóknak vagy a képtelen akciókra kijelölt fiatal tartalékosoknak viszont megismerjük a vonásait. Mintha a halálos sebet kapott rendszer halálraítéltjeivel szembesítene Namai.
A hatalmasra nagyított, a szocialista realista szobrászat esztétikáját idéző tudós-, munkás- vagy politikus alakok hátterében olykor eltörpülnek a megalomán homlokzatok. Másutt viszont a falanszterszerű gyárak, üzemek árnyékában látszanak hangyányinak az emberek.
A drámai hatás érdekében Namai invenciózusan és bátran kuszálja össze a léptékeket.
A tömeg és egyén, a felelős és áldozat, a kint és bent, valamint a mozdulatlan és a feltartóztathatatlanul meginduló ellentétpárjait egyaránt játékba hozó képregénye így egyszerre lesz kisrealista, szürreális és apokaliptikus.
Kék-sárga, kék-sárga
A szavakhoz hasonlóan Namai takarékosan bánik a színekkel is. A kék-sárga nemcsak a címlapon, de a kötetben végig dominál. Ez bizonyára a reaktor észak-ukrajnai elhelyezkedésére utal mindenekelőtt. Ha viszont figyelembe vesszük, hogy az orosz-ukrán háború kitörése után jelent meg a képregény,
a választásban nem nehéz meglátni a Kijev melletti kiállás üzenetét.
A Csernobil színezésében olykor a kék meg a sárga fúziójából születő zöld is megjelenik, de sokkal több a fekete, illetve a fehér. A behavazott örökzöldek vagy a kopasz nyírfák szikár geometriáját a göndör kémény- és cigarettafüst ellenpontozza egyes panelokon. A robbanáshoz, a tűzhöz, a forrósághoz, valamint a Szovjetunióhoz evidensen társítható vöröst azonban Namai végig kerüli.
Tetem a szarkofág alatt
A dokumentarista-rémálomszerű képregény első harmada baljós termelési filmre hajaz, a detonációt bemutató részei reményvesztett thrillerre hasonlítanak, az utána követő passzus pedig keserű elégia. A Csernobilban nincsenek hősök, és minden sors kötött pályán mozog. Leginkább a zűrzavarban és az elhallgatásban mutatja meg magát az arctalan gonosz.
Namai műve nemcsak az emberiség egyik legnagyobb katasztrófájáról, annak előzményeiről, illetve utóéletéről szól, hanem a Szovjetunió elkerülhetetlen bukását bemutató húsbavágó, hideg allegóriaként is működik.
A rajzoló értelmezésében ugyanis Csernobil katasztrófája ezt vetíti elő, ezt jósolja meg.
Elvégre a robbanás következményeként számos áldozathoz hasonlóan a Szovjetunió is kómába esett, még ha sikerült is pár éven ét életjeleket adnia. S reaktor fölé a sugárzás megakadályozása érdekében emelt szarkofág mégis mintha az egész keleti blokk holttestét takarná be szimbolikusan.
Nyitókép: matyasnamai.com
