„Hozz pénzt haza, ne könyveket!”
Martin Eden matróz, aki a tengert járja. 11 éves kora óta a maga lábán áll, sosem ijedt meg sem a kétkezi munkától, sem a saját árnyékától. A vérében van az utazás, a kikötőkben pedig bomlanak utána a nők. Azt a kevéske pénzt, amit keres, el is veri, a két hajóút közti időt pedig a nővére családjánál héderezve tölti. Martin a mának él, mert jövője nincs, a múltja pedig szót sem érdemel.
Egy nap alapos veréstől ment meg egy jó családból származó úri ficsúrt a kikötőben, aki hálából meginvitálja magukhoz. Martint hidegen hagyja a család gazdagsága, de a kulturális sokszínűség és a lányuk, Elena személyisége rabul ejti. A férfi, aki még az elemit sem fejezte be, beleveti magát a tanulásba, hogy lenyűgözze a lányt és hogy beszélgetni tudjon vele. A szerelem és a tudásszomj úgy elhatalmasodik a férfin, hogy a könyvekbe beletemetkezve elhanyagolja a munkáját is.
„A hercegnő és a matróz”
Disney meseként bontakozik ki a történet az alacsony sorból származó szolgalegény és a jó házból való úrikisasszony szerelméről. Legalábbis Elena így éli meg ezt az egészet. Martint azonban újra és újra keményen orrba gyűri a valóság, ahogy az irodalom szárnyain lassan a mélyszegénység szélére sodródik. A könyvekkel egyetemben azonban kinyílik a szeme is, és mind érzékenyebbé válik a környezetére. Egy éhbérért átdolgozott nap után a priccseiken heverve, miközben Martin szokás szerint épp nyakig merül valami könyvbe, a barátja érzékletesen festi le, milyen üres is az élete: a munka tölti ki minden napját, a pénz kifolyik az ujjai közül, és senki sincs, aki otthon várja. Martin rádöbben, hogy milyen fontos neki a lány, és hogy a tanulás értelmet és célt ad az életének. Elena választja el attól, hogy éppolyan kilátástalannak érezze a helyzetét, mint társa.
Martin író szeretne lenni. De kezdetben nincsenek meg a szavak, amelyekkel kifejezhetné gondolatait. A rengeteg tanulásnak azonban beérik a gyümölcse: nemcsak a látásmódja nyílik ki, hanem rátalál a hangjára is. Amelyre persze jó sokáig a kutya sem kíváncsi.
" - Magazinoknak próbálok írni.
- Remélem, kudarcot vall. Ma a magazinok csak silány írásokat közölnek.
-Silány, de jól fizetett.
- Jobb vagy, mint a magazinok.”
Elena nem e világban él. Amikor Martin fejéhez vágja, hogy túl nyersek az írásai, a férfi indulatában karon ragadja, és elviszi a szegénynegyedbe, ahol él. Szembesíti a lányt a valósággal, amiről ír. Elena és Martin két külön világ. Amelyek képtelenek fedésbe kerülni. Kapcsolatuk tiszavirág-nász az irodalom színén. Amit idővel elnyel a valóság.
„Csontokat a kutyáknak”
Martin kényszeresen próbálja megtagadni a múltját. A polgárság eszményképét idealizálja, ám hiába közelít felé, sorsa Ikaroszként az elbukás: Elena családja megveti a felkapaszkodott matrózt. Martin ott találja magát saját magárahagyatottságával és szabadságával, ahol a part szakad. Sorsa az individualizmus felé sodorja. A férfiben környezetével egyetemben egyre gyűlik a keserűség a középosztály iránt, miközben elkeseredetten és tehetetlenül szemléli a lecsúszó munkásosztály kétségbeesett kapkodását a szocializmus felé. Amikor mégis tenne valamit, a szociáldarwinizmus eszméit hangoztató íróra rásütik a szocialista bélyeget, amely Martin életében végleges töréshez vezet a liberalizmus fényében tetszelgő, vaskalapos polgársággal és szakításhoz élete szerelmével, Elenával.
A film utolsó fél órája helyezi fel a koronát Pietro Marcello filmjére és a főszereplő Luca Marinelli elképesztő alakítására. Az időben ugorva már befutott és ünnepelt íróként láthatjuk Martin Edent. És elveszettebben, mint valaha. A kiégett, mindentől és mindenkitől elidegenedett férfi számára valami örökre elveszett. Maga sem tudja, mi. De keserűségében mindent eltaszít magától: embereket, sikert, szerelmet. Nem kell semmi, csak az óriási hiányjel, ami kitölti ezt a belső űrt. A veszteséget apránként tépi ki magából. Mint csontokat a kutyáknak. Szavanként. Mi az ára a művészetnek? A szív. A vérében fog csak igazán a penna. És dobog, érez tovább a lapokon. Kopp-kopp! Martin Eden? Nincs itt. Pinokkióként elnyelte egy korszak. Művei falfirkák az örökkévalóság falán: „Itt járt Martin Eden”
