A King Kong diakónus James McBride első magyarul megjelent regénye, ami egyelőre az év egyik legizgalmasabb címe, de legalább ilyen izgalmas az a pálya, amit az 1957-es születésű szerző idáig befutott. Már első megjelenése sikersztori lett, A víz színe című memoárjában azt mesélte el, hogy milyen volt egy brooklyni lakótelepen felnőni egy fekete apa és egy zsidó anya fiaként.
McBride a későbbiekben is a valóságból merített inspirációt: a Miracle at St. Anna című regényében a második világháborús amerikai hadsereg egy csak feketékből álló egységének olaszországi történetéről ír; Song Yet Sung című regényét a rabszolgából rabszolgafelszabadítóvá lett Harriet Trubman ihlette; The Good Lord Bird című regényének egyik főhőse a rabszolgaság elleni küzdelem vezére, John Brown. Könyveivel a filmvilágba is megtalálta az utat: a Miracle at St. Annából Spike Lee csinált filmet, akivel azóta is dolgoztak már együtt, a The Good Lord Birdből pedig Ethan Hawke főszereplésével készült sorozat.
A King Kong diakónus története 1969-ben játszódik, a helyszíne New York, pontosabban Dél-Brooklyn, annak is egy fikciós lakótelepe, a “Cause” - amit feltehetőleg arról a Red Hook-telepről mintázott a szerző, ahol ő maga is felnőtt. Egy “olyan gettó, ahol 3500 fekete és spanyol lakos zsúfolta 256 apró lakásba az álmait, a rémálmait, kutyáját, macskáját, teknősét, tengerimalacát, húsvéti csibéjét, gyerekét és szülőjét és tokás unokatestvérét Puerto Ricóból, Birminghamből vagy Barbadosról, és mind a mesésen korrupt New York City Lakhatási Hatóság kényének-kedvének kiszolgáltatva éltek, amely a havi 43 dolláros lakbérérért fütyült rá, hogy élnek, halnak, vért kakálnak vagy mezítláb járnak, amíg fel nem hívták a Brooklyn belvárosában működő irodát valami panasz miatt.”
A hatvanas évek végén járunk, még nem tett mindent tönkre a drog, de a heroin által hozott pusztítás és erőszak fenyegető jövőképét már érzik az emberek:
a közösség kezd szétforgácsolódni,
a sportpályákon már nincsenek gyerekek. De nem ez, hanem egy pisztolylövés áll a történet középpontjában, amit sokan látnak ugyan, de annál kevesebbet tudnak róla. Az elkövetője a regény címszereplője, a King Kong diakónus, egy 71 éves alkoholista, özvegy férfi, akit mindenki csak úgy ismer, hogy Sportzakó. (Amúgy az eredetiben is “Sportcoat”.) Sportzakó korábban a helyi baseball-csapat edzője volt, illetve komikusan sok testi bajával sokáig az orvosi egyetemisták kedvenc statisztája, most ezermesterkedik, kertészkedik, és ő a helyi Öt Cél Baptista Gyülekezet diakónusa, bár hogy ez mit jelent pontosan, azt legalább annyira nem tudják, mint hogy Sportzakó miért húzta meg (rögtön az első oldalon) a ravaszt. Ezt amúgy ő maga sem tudja, sőt nem is emlékszik rá, és éli tovább a mindennapjait a felesége szellemével vitatkozva - hová tűnt a gyülekezet karácsonyi pénze? - , és persze kedvenc pancsolt piáját, a King Kongot szopogatva.
Másokat viszont jobban izgat az eset, Sportzakót
egyszerre keresik a rendőrök és a gengszterek.
A közösség azonban összezár, mindenki teszi a dolgát, mintha semmi sem történt volna, meg hát a környék eleve olyan, hogy a nevek, személyazonosságok, iratok kézről-kézre járnak, ember legyen a talpán, aki itt meg akar találni valakit.
A Sportzakó utáni helyenként esetlenül komikus, helyenként véresen komoly hajsza közben megismerjük a telep többi lakóját, a házi piát kotyvasztó Forró Kolbászt, a börtönből frissen szabadult Leves Lopezt, a gyülekezetről szinte mindent tudó Gee nővért, az ígéretes baseball-játékosból drogdílerré lett Deemst, a nyugdíjazására váró, becsületességével magára maradt ír rendőr Kumpit, vagy a legérdekesebb mellékszálat kapó olasz csempész, Elefántot. A mellékszereplők közül nem mindenki egyformán kidolgozott és nem is mindenki a legeredetibb, de a közösséget összetartó és széthúzó látható és láthatalan erők ábrázolása kárpótol ezért, na meg az olyan történetek, mint a minden évben menetrendszerűen érkező sajtszállítmány rejtélye, vagy a minden évben menetrendszerűen érkező hangyainvázió eredete.
McBride az egyértelmű társadalmi, anyagi és nemi egyenlőtlenségeket, feszültségeket nem a manapság kézenfekvő felháborodás hangján, hanem szeretetteljes humorral és az emberiségbe vetett optimista hittel övezve mutatja be. Persze ez nem azt jelenti, hogy megszépítené a múltat, sőt, elég egyértelművé teszi, hogy hiába járunk a hatvanas évek végén New Yorkban, és hiába nem bánják a fehérek, ha egy fekete előre ül a buszban, “de ha ugyanakkora fizetséget kérsz vagy a szomszédban akarsz lakni, vagy annyira ki vagy készülve, hogy nem akarsz felállni és arról énekelni, milyen nagyszerű is Amerika, akkor úgy eltaposnak, hogy kijön a genny a füleden”.
Egyszerre krimi, társadalmi tabló, és igazságszolgáltatás a King Kong diakónus,
igazságszolgáltatás a feketéknek és a latinoknak, “akik a lakásokat takarították és kivitték a szemetet és csinálták a zenét és megtöltötték a börtönöket szomorúsággal”, akik a “láthatatlanok álmát aludták és helyi érdekességként szuperáltak”, miközben a róluk szóló “kamu” színdarabok uralták a Broadwayt, a fehér ember pedig megteremtette annak a városnak a mítoszát, Ami Sosem Alszik.
