Scott Derrickson író-rendező filmjének bemutatója végül átcsúszott a nyári időszakra, de az adaptált kisregényt is tartalmazó novellagyűjtemény – az eredetileg 20th Century Ghosts a mozifilm marketingjét meglovagolva magyar keresztségben már Fekete telefon címmel – szerencsénkre időben megjelenhetett. A 15+1 történet – Hill ugyanis a kötet végi köszönetnyilvánításban is meglep minket egy bónusszal – nem mindegyike horror, mégis mindegyiknél a bőrünk alá kúszik a jeges borzongás.
A novellák egy része a lélektani horror műfajába esik. Ilyen a kötetnyitó Legújabb új horror, amely szőrmentén bepillantást enged a szerkesztésbe: arról értekezik, milyen egy jó horror novella, és milyen nem. A csattanós végkifejlet például ma már olcsó megoldás, nem elég irodalmi. Elöl is jár a jó példával, a sztori felét a Gombfiú elbeszélése teszi ki – történet a történetben –, amelynek főhősnőjét felőrli a túlélőként érzett lelkifurdalás. A Legújabb új horror rendhagyó nyomozásként folytatódik a Gombfiú szerzője után, amelynek végkifejlete nekem A texasi láncfűrészes mészárlás elmebajos családját juttatta eszembe.
Televíziós sorozat készült Joe Hill NOS4A2 című regényéből, amely a második évadával nemrég befejeződött. Bár az alkotók nem titkolt célja egy filmes univerzum megteremtése volt, a gyártó AMC Networks elkaszálta a szériát. Lássuk, miért!
Tovább olvasokAz Abraham fiai az ártatlanság elvesztéséről szól, amikor a gyermeknek megrendül a szüleibe vetett istenhite. Családi abúzusát mintha Stephen King Lisey történetéből emelték volna át, amelyben megelevenedik a kékszakállú herceg vára is. A Beszorítás egy baseball-analógiára épül, amikor a védő csapat játékosai beszorítják a futójátékost két bázis közé. A helyzet reménytelensége és tehetetlensége ölt testet fiatal főhősének szar napjában, amikor minden összeesküdik ellene. De ő csak rendületlenül futja tovább a maga ördögi köreit, még akkor is, ha ezzel csak a saját vesztébe rohan.
Az írások másik részét a természetfölötti kategóriába sorolhatjuk, külön kezelve a kísértettörténeteket. Ezek közül kiemelkedik az angol eredeti gyűjtemény címadó elbeszélése, a 20. századi kísértet. Ennek főszereplője a filmszínház, a szellemek és a feldolgozatlan gyász. Ez az elbeszélés az idő előtt eltávozottak mementója, és egyben minden háború kritikája. Egyáltalán nem horror, bár szerepel benne kísértet. Főhősével egyetemben rabul ejt benne a mozi varázsa. A befejezése különösen szép, picit hátborzongató és kerek egésszé teszi a történetet.
A Fekete telefont olvasva azon tűnődtem, hogy Scott Derrickson már csak az előzetes alapján is jócskán kipofozta Hill eredeti sztoriját, elég itt csak a könyvborítóra is felkerült hátborzongató maszkra és az alatta megbújó Ethan Hawke-ra gondolni. Ez egy gyermekrablásos-sorozatgyilkosos történet életrekelő siket telefonnal és egészen pazar lezárással. Százperces filmnek ez kevés, kiindulási alapnak viszont ígéretes - kíváncsi vagyok, Derrickson mivel fog még meglepni minket az adaptációjában. A Holtában a fa már-már lírai gondolatkísérlet a fák kísérteteiről.
A palást kapcsán az jutott eszembe, hogy az egykori kabalatárgyaink, mint biztonságot adó gyermekkori emlékek, képesek megvédeni minket a valóságtól. Vagy legalábbis megvigasztalni. Mint történetünk főhősét, akinek kedvenc takaróját a Vietnámban elhunyt édesapja cuccaiból varrták. A pléd a nyaka köré kanyarított palástként szuperképességgel vértezi föl. Szüksége is van rá, mert lehangoló felnövéstörténete nem éppen ragyogó jellemet predesztinál. Ez Joe Hill M. Night Shyamalan Sebezhetetlenjébe oltott sztorija!
Az Önkéntes alávetés kisregényének ifjú főhőse rossz társaságba keveredik – amúgy is megvan minden jellembeli hajlandósága rá –, szerencsére autista kisöccsére számíthat, aki az alagsorukban papírdobozokból mérnöki csodákat épít. Megfelelő arányban keveredik e történetben a bűntudat és H. P. Lovecraft, a papírdobozokkal pedig a Hetedik óta tudjuk, jobb vigyázni. Mert „egy egész világ lehet odabenn”.
Joe Hill abszurdja erős kafkai alapokra építkezik. A Meghalljátok a sáska ciripelését tiszteletadás az ’50-es évek szörnyfilmjeinek, és felnagyítása az atomfegyverek iránti félelmeknek. Ezzel szemben a Pop Art légből kapott gyerekbarátsága a gyűjtemény legkiemelkedőbb és legcsodálatosabb darabja, amely már-már költői képpel zárul.
Az Utolsó lélegzet haldokló emberek végső nagy csendjeit örökíti meg, mert „mindegyikünknek különböző csendjei vannak”, és „úgy tűnik, némely csendek erősebb érzelmi töltettel bírnak. Az ember szinte érzi, ahogy megformálni igyekeznek egy gondolatot, ami kimondásra vár.” A történet vége egészen hátborzongató. Az apám maszkja rendhagyó családi „idillje” éppoly elemelkedett a normálistól - és híján van minden boldogságnak -, ahogy a nyaralójukat körbefogó erdő a valóságtól. Misztikus rengetegében szétfolyik az idő. Családtagjai még egymás elől is maszkok mögé rejtőznek. „Minden nyaralóba kellenek maszkok, ha esetleg szabadságolni akarod magad a saját arcodtól. Én például szörnyen megunom, hogy mindennap ugyanaz az ember legyek.”
A Fekete telefon gyűjteményében helyet kapott néhány olyan novella, amely nem horror, nem is természetfölötti, és távol áll az absztrakttól is, mégis felismerhetőek benne Hill stílusjegyei. A Jobb mint otthonban egy rendhagyó apa-fia kapcsolat bontakozik ki előttünk, autista nézőpontból, a szerző által annyira kedvelt baseball közegbe helyezve. Az özvegy reggelije a nagy gazdasági világválságot követő korszak megtévedt emberéről, egy csavargóról mesél. A Bobby Conroy feltámad holtából melodrámáját pedig igazából a helyszíne adja el: George A. Romero Holtak hajnalának forgatásán játszódik 1978-ban.
A Fekete telefon című novella csak egyike annak a tizenöt történetnek, amelyekkel Joe Hill igazolta, hogy különleges tehetsége van a hátborzongató sztorik írásához. Olvass bele!
Tovább olvasokA Fekete telefon széles palettája egyszerre vall Joe Hill tehetségéről és kreatív ambíciójáról. Novelláskötete 2005-ös eredeti megjelenése óta szerzője már sokszor bizonyított, nincs szüksége „királyi” jelzőre, hiszen az érzelmeket boncolgatva hatol történeteiben a lélek mélyére.