Szerencsés, akinek a gyermekkori barátsága évtizedeket képes átvészelni. Ha mindig ott áll támaszként mellette valaki, akire jóban-rosszban számíthat. Aki boldogan nevetve támogatja vagy vele sírva nyújt vigaszt. Aki keresetlenül őszinte, még akkor is, ha fáj. Aki megértő és önfeláldozó, mert saját magánál is fontosabb a másik. Épp ezért senki nem tud úgy és annyira megbántani, mint a legjobb barát.
Kate és Tully a ’70-es évek óta a legjobb barátnők. Valószerűtlen kapcsolatuk kamaszkorukban kezdődött, amikor a Firefly Lane-en egymás szomszédjai lettek.
Kate a víz és Tully a tűz:
előbbi a láthatatlan stréber, míg utóbbi a suli menő csaja. Az élet mégis egymás mellé sodorja őket, és ők támaszt keresve egymásba kapaszkodnak. Kate a magánéletben biztos lábakon áll: szerető családi háttérrel bír, ezért érzelmileg kiegyensúlyozott, az élet más területein azonban gátlásos és bizonytalan. Tully az anyjával él egy fedél alatt, ám az asszony minden szinten – hála a tudatmódosítóknak – a ’60-as években megrekedt hippi, aki vajmi keveset fog föl a valóságból, és törődik a lányával. Az érzelmileg elhanyagolt Tully kénytelen hamar felnőni: korán megtanulja a saját erejéből megszerezni, amit akar, de az élete kiüresedett, és a szeretethiánytól megkérgesedett szívvel képtelen megbízni másokban. Kivéve Kate-ben, akivel véd- és dacszövetséget kötnek.
Tully szeret a középpontban lenni, vehemens természetével rátelepedni másokra. Ahogy valaki találóan megfogalmazza az egyik epizódban: „ő a tornádó, mi meg lebegünk utána”. Szinte egy pillanat alatt Kate családjának részévé válik: fogadott nővérré a ’70-es, harmadik kerékké a ’80-as, és kéretlen nagynénivé a 2000-es években. Kate bájos esetlenségét képtelen levetkőzni, amivel rendre keresztbe tesz saját magának. A lányok felnőtt élete ugyanannál a tévétársaságnál indul a '80-as években, hogy aztán egyéni értékrendjük alapján kétfelé ágazzon: míg egyiknek a karrier, másiknak a család kerül előtérbe. Barátságuk azonban megmarad, bár alaposan próbára teszi az élet. Vajon valóban olyan elnyűhetetlen ez a kapocs, amelyen nem fog sem az idő, sem a tisztázatlan párkapcsolatok vasfoga?
A barátság nemcsak megerősít, hanem egyben kiszolgáltatottá is tesz: a másik pontosan tudja, hogy mi fáj a legjobban.
Szinte vállalhatatlanul sok témát felkap a tízrészes első évad, melyekkel a szűkre szabott játékidő miatt csupán felszínesen foglalkozik: a ’70-es években Kate és Tully a tinilányok minden nyűgével és bajával szembesül az első havi vérzéstől a családi problémákon át az első szexuális együttlétig; a ’80-as évek Kate-nek a párválasztás és a családalapítás misztériumával telik, Tully a karrierépítés buktatóin lendül át; a 2000-es évekre mindketten a csúcson vannak, de rá kell ébredniük, hogy amit addig elértek az életben, mennyire kevés annak fényében, amiről kénytelenek voltak érte lemondani.
Vaskos társadalomkritika ez a nőkre kényszerített szerepvállalásról a család és a karrier függvényében. Kérdés: tényleg választani kell?
A siker titka a másikról való lemondásban rejlik? Valóban el kell-e ezeknek ilyen markánsan különülniük? Ha a gyerek(ek) kirepült(ek), középkorúként van-e létjogosultsága egy nőnek sikeres karriert építeni? És a karrierje csúcsán állónak középkorúként családot alapítani?
Tully szerepét mintha Katherine Heiglre öntötték volna. Érezte ezt a színésznő is, akire a 2000-es évek mozis romkomjai után rátaláltak a sorozatok; a Firefly Lane – Szentjánosbogár lányok főszerepe mellett a produceri feladatokat is elvállalta. A sorozatban övé a drámai szál: a sikeres, kiégett showwomané, aki pikírt szarkazmusával takargatja megejtő sebezhetőségét. Kate szerepében Sarah Chalke bájos sutaságával hódít, bár gegjei sajnos nem csattannak akkorát, mint mondjuk a Született feleségek poénjai. Mindkét színésznőnek van rá lehetősége, és él is vele, hogy karaktereiket elmélyítsék: ők alakíthatták a 20-as és a 40-es évekbeli alteregóikat is, és gesztusaikban számottevő a különbség. Szó szerint felnőttek a feladathoz.
Bármennyire is jók Heigl és Chalke, a kamaszkori figuráikat alakító ifjúság leiskolázza őket: Ali Skovbye és Roan Curtis remek felnövéstörténetet kreálnak, különösen utóbbi nagyszerű a fiatal Kate szerepében, még akkor is, ha a grimaszolást olykor túltolja. A mellékszereplőkért viszont kár: a két barátnő annyira belakja a képernyőt, hogy a többiekre nem nagyon marad idő, pedig Kate meleg bátyjának történetszála, aki nem meri felvállalni a coming outot, Kate férjének életközepi válsága, nem beszélve Kate szüleinek felemás kapcsolatáról, mind-mind megérne egy misét.
A Firefly Lane – Szentjánosbogár lányok történetileg szétforgácsolja magát:
felnövéstörténet, szerelmi háromszög, szerelem, szex, párválasztás, családi és transzgenerációs problémák, gyerekszülés, vetélés, esküvő, házasság, médiahelyzet, metoo, coming out, mindenbe bele-belekap, de igazán mélyre nem merészkedik. Az egyszerre három párhuzamos idősíkon folyó történet ugyan reflektál egymásra, de ki is oltják egymás drámai feszültségét, nem beszélve arról, hogy olykor elveszik köztük a néző. Egyvalami marad, a két főhősnő között működő kémia, amely viszi előre a történetet. Kate és Tully szerethetőek, ez tesz kíváncsivá minket a sorsuk iránt. Nem pedig az epizód végi cliffhangerek, amelyek között van ugyan arcul csapós, de becsapós is, ami az elbaltázott dramaturgia miatt súlytalan, érdektelen, és inkább ellenérzést szül a nézőben. Kérdés, hogy az utolsó epizód előremutató befejezése visszacsábítja-e majd a nézőket egy újabb évadra. Megér ennyit (ez) a barátság?
