A pedofília talán az egyik legdurvább bűn, amit valaha egy ember el tud követni – nemcsak a testi sértés, hanem a lelki és mentális sérülés okozása miatt is. Az utóbbi években igen gyakran került elő a téma a közbeszédben, elég csak a gyermekvédelmi törvényre vagy az Epstein-aktákra gondolni. A téma hazai és nemzetközi tekintetben is igen fontos, legtöbbször pedig általában az áldozatok szempontjából ismerjük meg a történetet. De mi lenne, ha ezt megfordítanánk? Milyen gondolatai vannak egy pedofil embernek? Milyen kérdések, gondolatok és kényszerek merülnek fel ilyen helyzetben? És milyen sors vár az ilyen emberekre? Ezeket a kérdéseket járja körbe Böszörményi Márton legújabb, Fenevad című tabudöntögető regénye.
Böszörményi Márton: Fenevad (részlet)
„Vendégek voltak náluk, ami ritkán fordult elő, az anyja nem szeretett másokat beengedni a lakásukba, de egyszer mégis áthívta az egyik kolléganőjét, aki hozta a férjét és a két gyerekét is, a fiú hat-hétéves volt, mint ő, a kislány pedig négy lehetett, a felnőttek a nappaliban iszogattak, dohányoztak és beszélgettek, őket meg bezavarták a gyerekszobába, hogy foglalják el magukat, de ő utálta ezt az egészet, nem akart a másik fiúval játszani, a kislánnyal meg még kevésbé, ráadásul nem is igazán voltak játékai, ami őt eddig nem zavarta, de a fiú olyanokat kérdezgetett, hogy hol vannak a legók, hol vannak az akciófigurák, hol vannak a társasjátékok, de neki nem volt otthon egyik sem, ezért dühös lett, de nem az anyjára, hanem a fiúra meg a kislányra, amiért nekik sokkal több, sokkal menőbb cuccaik voltak, ezért azt mondta, hogy mindketten hülye, beképzelt seggfejek, mert az anyjától is ezt szokta hallani, amikor az a kollégáiról beszélt, többek között arról a nőről, akit most meghívott a lakásukba, és igazából nem értette, hogy mit jelent az, hogy beképzelt, de el tudta képzelni, és úgy érezte, a kifejezés pontosan illik erre a két nyafogó gyerekre, és a kislány el is pityeredett, és duzzogva bebújt az ágy alá,
de a fiú visszavágott, nem hagyta magát, és azt mondta, hogy nem ők tehetnek róla, amiért neki olyan csóró az anyja, hogy még egy rohadt legót sem tud venni, és egyébként is, hol van az apukája, mert a fiúnak mindig az apukája veszi meg a legklasszabb játékokat,
mire ő bedühödött, keze ökölbe szorult, körmével a bőrébe vájt, de ekkor megjelent az anyja az ajtóban, cigaretta lógott a szájában, szeme félig lehunyva, és kásás hangon azt mondta, hogy kész a vacsora, ők meg kimentek a konyhába, az asztalon három tányér, mindegyiken egy-egy sonkás szendvics, semmi más, és a fiú ezen is gúnyolódni kezdett, miután a felnőttek visszatértek a nappaliba, hogy náluk mindig rendes vacsora van, rántott hús, krumplipüré, halrudacska, túrógombóc vagy valami, de soha nem egy ilyen kis szendvics, mert ők ilyet csak a kirándulásokra visznek magukkal, de sokszor még azokat is kidobják, és ő megint érezte, hogy az agyát elönti a sötét, sűrű köd, és legszívesebben hozzávágta a volna a tányérját a fiúhoz, de nem tehette, mert a szomszéd szobában ott volt az anyja, hallotta a hangját, ahogy nyerítve felnevet, vagy azt mondja, ne már, komolyan, jaj, istenkém, és ettől csak még rosszabbul érezte magát, felfordult a gyomra, de azért legyűrte a szendvicset, meg akarta mutatni a fiúnak, hogy ez igenis pazar vacsora, és egy nagy hülye, ha nem képes értékelni, aztán visszaküldték őket a szobába, és megint ott tartottak, hogy nincs mit csinálni, de ekkor a kislánynak eszébe jutott, hogy bújócskázhatnának, amit a fiúk először elvetettek, mert abban egyetértettek, hogy bújócskázni dedós dolog, főleg azért, mert a kislány találta ki, de végül belementek, és nagy nehezen megegyeztek, hogy először a fiú számoljon, ők pedig elbújnak a lakásban, mert bújócskázni csak nem lehet egyetlen kicsi szobában, úgyhogy a nappalin kívül a többi helyiség is játékban volt, tehát ebben maradtak, és a fiú letérdelt az ágy elé, arcát a paplanhoz nyomta, és számolni kezdett, ő meg kézen fogta a lányt, és egyenesen a hálószobába vezette, azt mondta neki, rejtőzzön el a szekrényben, ő majd becsukja utána az ajtót, és ő is keres magának egy jó helyet,
de nem így tett, mert amint behajtotta a szekrény ajtaját, elfogta valami fura, borzongató érzés, mert a lány most ott csücsült abban a szekrényben, ahol ő már annyi estét töltött, ő pedig leült, hátát az ajtónak vetette, és teljes súlyával befelé nyomta, hogy a kislány ne tudjon kiszabadulni,
közben hallotta, hogy a fiú már elindult a lakásban, őket keresi, de először a fürdőszobába és a konyhába ment, a kislány meg elkezdett kopogtatni, aztán dörömbölni az ajtón, és azt kiáltotta, hogy nyissa ki, engedje ki, és a lány kétségbeesett, sírós hangja még boldogabbá tette, soha nem érzett még ilyet, mintha fényes tűzijátékok robbantak volna az agyában, csillagokat látott, és ezek a csillagok teljesen elvakították, közben a hasában is érzett valamit, kellemes bizsergést, ami egyre lejjebb kúszott, mintha pisilnie és kakilnia kéne, de mégis más volt, sokkal, sokkal jobb, és a kislány egyre hisztérikusabban üvöltött és verte az ajtót, de ő tartotta magát, és a fényes, színes csillagoktól nem is látta, hogy a fiú bejött a szobába, és ő is kiabál, megpróbálta őt elráncigálni a szekrénytől, de ekkor megjelentek a felnőttek is, félrelökték őt, és kiszabadították a keservesen zokogó kislányt, és ő csak ekkor tért magához, a csillagok eltűntek, a bizsergés felszívódott, és megpillantotta az anyja arcát, vagyis az anyja arca helyén feszülő rettenetes maszkot, és tudta, hogy nem ússza meg a büntetést, tudta, hogy szörnyű lesz, és ezt el is mondja a feleségének, amikor elindulnak otthonról, hogy ez szörnyű lesz, de a felesége csak annyit felel, hogy egy délutánt igazán ki kell bírnia, ez fontos Eriknek, barátkoznia kell, az iskolán kívül is muszáj találkoznia a társaival, mert csak így alakulhat ki köztük valódi kötődés,
de őt ez nem érdekli, és nem is érti, mi a fasznak van a gyerek egész nap az iskolában, ha ott nem sikerül barátságot meg kötődést kialakítania, de inkább nem mond semmit, mert akkor megint ő lenne az érzéketlen, önző paraszt,
aki még egy délutánt sem hajlandó eltölteni a fia barátjának családjánál, úgyhogy szó nélkül, de komor arccal beindítja a kocsit, és meg sem szólal útközben, amíg a felesége értelmetlen dolgokról zagyvál a gyerekkel, aztán megérkeznek, kiveszi a bort meg a tábla csokit a hátsó ülésről, szedd már össze magad, mondja neki a felsége, amikor már a liftben állnak, és az ő arcán még mindig az undor és a rosszallás kifejezése ül, mire grimaszolva elvigyorodik, Erik felkacag, de a felesége csak a fejét csóválja, és azt suttogja, miközben kilépnek a liftből, hogy viselkedjen úgy, mint egy normális ember, ő meg legszívesebben beverné a felesége arcát a borosüveggel, de már nyílik is az ajtó, ott áll a család, és jókedvűen, hangosan beinvitálják őket, a nappaliba mennek, a cipőt nem kell levenni, sehol nincs szőnyeg a lakásban, mondja az asszony, pont ezért, hogy a vendégeknek ne kelljen a cipővel bajlódniuk, ő meg mosolyogva bólogat, és átnyújtja a bort meg a csokit, egy kis apróság, mondja a felesége negédesen, jaj, igazán nem kellett volna, mondja a férfi, és megnézi a bor címkéjét, jónak tűnik, bólint elismerően, mindjárt ki is bontjuk, üljetek csak le, aztán a férfi eltűnik, majd az asszony is, gyere, Erik, megmutatjuk a gyerekszobát, biztos vagyok benne, hogy jól fogjátok érezni magatokat, kicsim, mondja az asszony a lányának, aki nagyjából négyéves lehet, te maradj itt a vendégekkel, szerintem a fiúk jobban örülnének neki, ha nem zavarnád őket, mindjárt visszajövök, és ők leülnek a kanapéra, a dohányzóasztalon ízléses ezüsttálcán poharak, mellette kis színes tálkákban ropogtatnivaló, az asztal túloldalán, a fényesre csiszolt hajópadlón a kislány ücsörög, rózsaszín plüssnyuszit ölelget, és félénk, de kíváncsi tekintettel méregeti a vendégeket,
és ő rámosolyog a lányra, aki erre lesüti a szemét, arcát a nyuszi fülei közé rejti, ekkor érzi, hogy megmozdul benne valami,
de a férfi kizökkenti, mert megjelenik a nappaliban, kezében a nyitott bor, tölthetek, ugye, kérdezi, és válaszra sem várva, már önti is a bort a négy pohárba, igazából kocsival jöttünk, jegyzi meg halkan a felesége, és ránéz, de ő csak mosolyog, és azt mondja, egy pohár még belefér, pedig valójában egyáltalán nem akar inni, nem is szeret inni, soha nem szokott, de most fel akarja húzni a feleségét, ezt akartad, nem, hogy érezzem jól magam, hát most megkapod, baszdmeg, üzeni azzal, hogy felemeli a poharat, és belekortyol a borba, de a felesége nem reagál, ő is a pohárért nyúl, egészségetekre, mondja a férfi, mikor az asszony is visszatér a szobába, örülünk, hogy végre sikerült összehoznunk ezt a találkozót, igen, teszi hozzá az asszony, miközben koccintanak, a fiunk már annyit áradozott Erikről, azt hiszem, tényleg jó barátok lesznek, így van, bólogat a felesége, és ez nagy kincs, a barátság nagy kincs, ja, mondja ő, és még egyet kortyol a borból, de felfordul tőle a gyomra, és inkább leteszi a poharat, majd a padlón kuporgó kislányra néz, és ő, kérdezi, ő még óvodás, ugye, igen, mondja az asszony, a mi kis hercegnőnk most lesz nagycsoportos, kicsit szégyenlős, de ne aggódjatok, mire elfogy a bor, neki lesz itt a legnagyobb hangja, pedig nem is iszik belőle, nevet fel a férfi, mire mindenki együtt nevet vele, csak a kislány nem, aki a nyuszifülek rejtekéből továbbra is őt bámulja, ő pedig visszabámul rá, fejében apró csillagok gyúlnak, de nem tudja magát átadni az érzésnek, mert a férfi megkérdezi tőle, hogy mivel foglalkozik,
az egyik általános iskolában dolgozik, válaszol helyette a felsége, a konyhán, tudjátok, remek szakács, csak sajnos nincs meg a hivatalos szakvizsgája, és így szinte lehetetlen bekerülni egy jó étterembe,
persze, ne is mondd, mondja a férfi, ma már mindenhez papírt kérnek, szerintem még a futárokat is levizsgáztatják valahogy, mondja az asszony nevetve, ő meg csak bólogat, de hozzáteszi, hogy nem is vágyik másra, szeret az iskolában dolgozni, mert ott a gyerekek között lehet, és a gyerekek minden napját feldobják, szebbé teszik az életét, a házigazdák helyeselnek, és egymás szavába vágva magyarázzák, hogy mennyire fontos, hogy a gyerekek ilyen profi, szerető és törődő emberek között nőjenek fel, aztán a feleségétől is a munkája felől érdeklődnek, ő pedig végre újra a kislánynak szentelheti minden figyelmét, aki most már az anyja lábához húzódott, onnan tekintget fel rá, ő meg csak nézi, csodálja ezt a pufók kis arcot, a nagy barna szemeket, a pici, szív alakú szájacskát, a suta, bizonytalan mozdulatokat, és teljesen megbabonázza ez az ártatlanság, ez a kiszolgáltatottság, és arra gondol, milyen fantasztikus lenne, ha mindenki eltűnne a szobából, és ők kettesben maradnának, a kislány biztosan megijedne, összehúzná magát, és sírna, sírna az anyja és az apja után,
eltorzulna az a pufók arcocskája, nagy szemeiből ömlenének a könnyek, kitátaná szívalakú szájacskáját, kilátszanának pici fogai, rózsaszín nyelve, és ő lehajolhatna hozzá, hüvelykujját hirtelen bedugná a szájába,
mire a kislány elnémulna, megdermedne, riadtan nézne rá, ő pedig azt suttogná, hogy nem lesz semmi baj, nem kell félni, de a lány ettől csak még jobban félne, és csak arra lesz figyelmes, hogy a felesége a karját böködi, mire felnéz, már nem látja a csillagok izzását, viszont meglátja a vele szemben ülő pár döbbent és zavarodott arcát, és csak annyit tud kinyögni, hogy elnézést, kicsit elkalandoztam, az asszony meg rögtön rávágja, hogy persze, semmi gond, mindenkivel előfordul, aztán feláll, férje vállára teszi a kezét, és azt mondja, egy pillanatra ki kell menniük a konyhába, hogy megnézzék, hogy áll a vacsora, gyere te is, fogja meg az asszony a kislány kezét, és mindannyian kimennek a nappaliból, ő meg hátradől, két tenyerével dörzsöli az arcát,
de aztán összerándul, mert a felesége erősen rácsap a hasára, mi van, kérdezi bosszúsan, áll a farkad, baszdmeg, sziszegi fojtott hangon a felesége, erre szórakozottan az ölére néz, és csak most veszi észre, hogy valóban, a nadrágja alatt tisztán kivehető a merevedése,
morog valamit, és megpróbál rákönyökölni, de a házigazdák visszatérnek a nappaliba, a kislányt szorosan közrefogják, és azt mondják, hogy sajnos most félbe kell szakítaniuk ezt a találkozót, mert teljesen elfelejtették, hogy estére már elígérkeztek egy másik eseményre, most emlékeztették őket, rettentően röstellik, de majd máskor, és a felesége már meg sem várja a magyarázkodás végét, feláll a kanapéról, teljesen érthető, igazán semmi gond, mondja, és közben int neki, hogy ő is álljon fel, de neki még mindig erekciója van, ezért ez a felállás rendkívül kínosra sikeredik, az asszony meg a férfi el is fordulnak, kivezetik Picurt a nappaliból, és közösen kiáltoznak a fiúknak, hogy jöjjenek ki a szobából, de őt most már baromira szórakoztatja ez a helyzet, és gyorsan kijelenti, hogy még használnia kell a mosdót, aztán be is zárkózik a vécébe, felemeli az ülőkét, letolja a nadrágját, megragadja ágaskodó farkát, és úgy fogja verni, mintha nem lenne holnap”
Fotó: Farkas Marcell
