„Hálát adok a sportnak, hogy megtanított küzdeni, aminek az életben azóta annyi hasznát láttam. A sportolás megedzett testben-lélekben, megtanított a gondok leküzdésére, szívembe írta, hogy sohasem szabad csüggedni. Igazi életharcossá nevelt” (83) – nyilatkozta Az Ujság című lapnak doktor Borbás Gáspár 1930 karácsonyán. Az iskolateremtő balszélső, a főváros egykori tiszti alügyésze akkor a negyvenes évei közepén járt, ügyvédi magánpraxist vezetett, és
aligha sejtette, hogy hosszú élete második félidejében micsoda szüksége lesz majd mindarra, amit az ősfoci közegében sikerült elsajátítania.
Ahogy a nemrég a könyvesboltokba került Első gól című kötetében Borbás Barna fogalmaz, dédapja „még látta a 19. századot, és majdnem végigélte a 20.-at. Ferenc József alatt, 1884-ben született a gyarapodó, éppen európai nagyvárossá váló Budapesten, és 92 évesen hunyt el, a brezsnyevi pangás idején. Közben korszakok múltak el és jöttek újak, az anyagi és kulturális környezet pedig példátlan változáson ment keresztül”. (7) Miközben filmszerűen kíséri végig doktor Borbás Gáspár életét, a Válasz Könyvek gondozásában megjelent olvasmányos, gazdag kötet a honi polgárság aranykorának és tragédiájának is a nyomába ered.
A magyar válogatott 1910-ben (forrás: Borbás családi gyűjtemény)
Hogy mennyire fontos az első beállítás, azt a Válasz Online újságírójaként dolgozó, több történelmi ismeretterjesztő film forgatókönyvírójaként is ismert Borbás Barna tudja jól. És remekül dönt, hogy az úgynevezett 1900-as nemzedék reprezentánsaként viszi színre főhőse történetét. A fogalom John Lukacs Budapest, 1900 című könyvéből lehet ismerős, amelyre Borbás Barna többször is hivatkozik. A szóban forgó generáció tagjait – írja a szerző ‒ annyi kulturális és technikai hatás érte roppant rövid idő alatt, mint más nemzedékeket korábban tán sosem. És hogy kik John Lukács 1900-asai? Bartók Béla, Korda Sándor, Molnár Ferenc, Munkácsi Márton, vagy a 20. század egyik legnagyobb szélhámosa és kalandora, Trebitsch Ignác például ehhez a nemzedékhez tartozik. Akárcsak a Borbás doktornál néhány évvel korábban született Krúdy Gyula, aki a századforduló Budapestjéről (sok más mellett) a következőket jegyezte le: „tavasszal ibolyaszaga van a városnak, mint a pesti korzó hölgyeinek; őszidőben Buda adja meg a város tónusát, lehulló vadgesztenyék kopognak a bástyasétányon”.
A kopogó vadgesztenyéknek 1900 körül komoly kihívói lettek a pattogó rongy- majd bőrfocik, amiket lelkes kamaszfiúk kergettek a pesti oldal üres telkein. Jól informált, jobbára a szigetországot is megjárt gimnáziumi tornatanárok magyarázták a srácoknak az „angol játék” szabályait. Amint az Első gólból kiderül, többnyire nem utcagyerekek rúgták ugyanis a lasztit a grundokon, hanem
zömmel a középosztályhoz tartozó családokból származó fiúk.
Köztük a kegyesrendiek hetedikese, Borbás Gazsi is, akire a fölkavart porban felfigyelt egy szép napon a Ferencvárosi Torna Club.
Manapság aligha esnek meg hasonló esetek, ez viszont az amatőr sport hőskora ‒ így természetesen ismeretlen még a játékospiac meg a licit. Nincs se szakági szövetség, se vendégszektor, se merchbolt, csak szerveződő sportegyesületek. A testmozgás öröméért a hepehupás pályákra kocogó kölyköknek nem tartottak akkoriban a big data bűvöletében zajló erőnléti edzéseket, ahogy speciális diétákat sem írtak elő nekik, és szponzorfotózásokat se szuszakolt a tréningprogramjukba a klub. Egyébként sem volt fix edzésidő, mert ha egy félresikerült lövés nyomán egy ablak betört, a fiúknak szét kellett sokszor a kapufákat szedniük, és miután illemtudóan végighallgatták a felháborodott idősebb városlakók válogatott szidalmait, leszegett fejjel tovább kellett állniuk. A labdarúgás paleolitikuma ez, amikor a TikTok-tánc versus Facebook-kommentelés helyett a méta kontra futball jelölte ki Budapesten a generációs törésvonalakat.
Az első hivatalos meccset 1897. május 9-én rendezték a fővárosban a krónikák szerint, és mindkét csapatnak a Budapesti Torna Club adta a játékosait. Az első nemzetközi találkozó pedig ‒ ha a Monarchia két fővárosa közti összecsapás annak tekinthető egyáltalán ‒ a Csömöri úti Millenáris sporttelepen zajlott. A kapukon nem volt háló, és belógott a pályára a távolugrógödör. Eltértek a maitól a feltételek. Nem voltak akkoriban alkoholos filcek, se taktikai táblák, se az elemzéseket segítő Full HD-felületek, az Angliából hazatért Stobbe Ferenc ezért kávéházi márványasztalra rajzolva magyarázta a köré gyűlőknek az „offszájd-szabályt”, illetve más rafinált trükköket.
Borbás támadja az angol kaput 1912-ben Stockholmban (forrás: Borbás családi gyűjtemény)
Kávéházban alakult a pesti keresztény kispolgárság csapata, a Fradi is – az egyesület, amelyik felfigyelt a kisiskolás Borbás Gazsira. Az első években se pályája, se székháza nem volt a Fradinak. Volt viszont csapata. Borbás Gáspár a csapat csatársorának balszélére került, és ahogy mindenki más,
amatőr volt ő is ‒ legalábbis abban az értelemben, hogy pénzbeli juttatást a játékért nem kapott.
A klubok csak mezt adtak a srácoknak, cipőről és sípcsontvédőről mindenkinek magának kellett gondoskodnia.
Az Első gól első fejezete (A játék ideje) a rádiózás előtti korszakot énekli meg. Meccsnapokon előfordult akkortájt, hogy százak gyűltek a lapok szerkesztőségei elé, és amint megérkezett a postagalamb vagy a távirat, hatalmas táblán adták tudtukra a forduló eredményeit a szerkesztő urak. Mikor az FTC külföldi sikereiről érkeztek kedvező hírek, ugyanúgy megbénult a körúti forgalom, ahogy 2016 nyarán, amikor bemutatkozó EB-meccsén legyőzte a csapatunk az osztrákokat.
A magyar válogatott különben az első jegyzett meccsén vereséget szenvedett. 5‒0-ra tángáltak el bennünket Bécsben a sógorok. És amint a mérkőzésről tudósítást író, valamint a nemzeti tizenegy balösszekötőjeként pályára lépő ‒ mellesleg olimpiai bajnok úszó ‒ Hajós Alfréd megjegyzi, ebben része lehetett annak is, hogy a vendéglátók ebéd után alaposan megkocsikáztatták a jóllakott magyar játékosokat. Aztán következett 1903. április 3-a. Ekkor a cseheket fogadtuk a zuglói Millenárison, és úgy 750 néző előtt 2‒1-re győzte le őket a válogatott.
A tizenkilenc éves Borbás Gáspár szerezte ezen a meccsen az első, történelmi találatot.
Dédunokája, a történész végzettségű Borbás Barna pompásan mesél. Kultúrtörténeti adalékokban bővelkedő könyve első felében nemcsak a címben szereplő gól, de a békebeli labdarúgóélet Wes Anderson filmjeibe illő komplett miliője megelevenedik. A korszak legfontosabb játékosai (Runci, Bunkó, Slózi) mellett megismerjük a keménykalapot viselő proto-ultrákat is, akik olykor finom morgolódással fejezik ki a játékvezetéssel kapcsolatos elégedetlenkedést, máskor meg botokkal fenyegetik a bíró sporttársakat. Bepillanthatunk annak az odalett világnak a kulisszái mögé, amelyben közös állatkerti sétákat tettek az összecsapások előtt, a meccseket követően pedig táncmulatságokon vettek részt a játékosok.
A szerző jóvoltából felemelő pillanatoknak lehetünk részesei. Mint mondjuk, amikor tízezres tömeg várta a Keletinél a német-angol túráról hazatérő Fradit, a polgármester személyesen üdvözölte a csapattagokat, a drukkerek pedig maguk húzták a játékosok konflisait az Üllői úton. Mindez egy olyan sportág képviselőinek járt ki, amit bő tíz évvel azelőtt pártucatnyian játszottak csupán az eldugott foghíjakon. Az Első gól bemutatja tehát a magyar futball felnőtté válásának éveit, de tanúi lehetünk annak is, ahogy az éppen csak felépült világot elsodorja a Nagy Háború. 1914 nyarán katonák költöznek az Üllői úti sporttelepre, a klubok alapembereire pedig frontszolgálat vár hamarosan. Borbás doktor játékostársai közül többen halnak hősi halált, ő viszont nem kap behívót. 1916-ban egy meccsen pályára lép még a válogatott színeiben, de az időközben jogi diplomát szerzett szélsőt ugyanebben az évben fővárosi tiszti alügyésznek nevezik ki. Elérkezik a választás ideje. „Nézze, Gazsi ‒ mondta neki állítólag Bárczy István, Budapest polgármestere ‒, vagy gladiátorkodunk, vagy ügyészkedünk”. (79)
Borbás Gáspár az 1920-as évek végén (forrás: Borbás családi gyűjtemény)
Borbás doktor a világégés harmadik évének őszén akasztotta szögre a stoplisát. Bár a dresszben töltött tizenhat év teszi ki a kötet felét, ugyanilyen fontos az ezt követő harminc esztendő ‒ a címszereplő közéleti szerepvállalása és embermentő tevékenysége ‒ is. A századforduló Budapestje után ízelítőt kapunk a húszas évek konszolidációs kísérleteiből, majd pedig a gazdasági válságtól tépázott fővárost is végigpásztázza a kötet. Látjuk a forrongó harmincas éveket, amikor Borbás doktor Bajcsy-Zsilinszky Endre, majd Rassay Károly követője lett, aztán a zsidótörvények elfogadásával egyre fojtogatóbbá váló légkört is bemutatja nekünk a harmadik fejezet. Borbás Barna jó érzékkel választja meg a látószöget, és a snittek hossza is eltalált. Noha olyan fajsúlyos témákat is érint a könyv, mint a magyarországi szabadkőművesség története (lévén 1915-től páholytag lett Borbás doktor is), illetve olyan gazdaságtörténeti topikokra is kitér, mint a szövetkezeti gondolat, ezeknél a részeknél sem nehezedik el a szöveg. Az Első gól három és fél év kutatásait összegzi. Nagy munka lehetett, hiszen – ahogy a lábjegyzetekből látszik – a feldolgozott életút egyes szakaszai kapcsán más és más típusú források voltak beszédesek.
Izgalmas, hogy a szerző dédapjáról van bár szó, de mint kiderül, eddig a családi emlékezet előtt is jobbára ismeretlen volt az életét meghatározó epizódok némelyike. Borbás Barna – amint az előszóban kifejti ‒ személyes indíttatásból kezdte feltárni felmenője tetteit, de egyre inkább világossá vált neki, hogy Borbás doktor „futballon inneni és túli története is közügy: benne van a magyar 20. század sűrűje, a polgárság sorsa, virágkora és katasztrófája”. (10) A szerző profin kerülte el az adódó csapdahelyzeteket ‒ az Első gól nem nosztalgikus családtörténet, és nem is hagiográfia: amennyiben a források erről győzik meg, Borbás Barna beszámol dédapja hibáiról, kudarcairól, helytelen döntéseiről is.
Ahogy a fejezetcímek mutatják, a játék ideje után az eszmék, majd a tettek ideje következett. Amint haladunk a 20. század közepe felé, egyre több a sötét árnyalat.
Szemünk láttára forgácsolódik szét a fair play eszmerendszerében fogant világ.
Hisz végső soron egy gondolkodásmód, egy világszemlélet bealkonyulását követi végig a személyes sorsmetszetre felfűzött kötet.
„Az 50-es évek végére nemcsak az 1900-as Budapest maradékai tűntek el, hanem lényegében megszűnt az az életforma és műveltség is, amibe ő [ti. Borbás Gáspár] a 19. század végén beleszületett.” (167) A konklúzió keserű bár, a főhős életharca viszont kétségkívül példamutató. Miközben tehát egy eszmény elsüllyedésének követi a nyomait, a polgári ethosznak egyszersmind írott emlékművet is emel a Válasz Könyvek első szerzői kötete. Borbás Barna rávilágít, hogy egy életút, szervezet, intézmény vagy akár politikai formáció nem annyira vörös vagy fehér, mint azt gondolni vagyunk olykor hajlamosak. Mindezek miatt pedig az Első gól játszva lehet szerintem egy, az angolszász esszéista történetírás legszebb hagyományait idéző, induló sorozat alapköve.
Felhasznált fotó: Válasz Online / Vörös Szabolcs
