“Szerető lettem, a kurva élet” - így kezdődik az alig kétszáz oldalas kötet, és ezzel alighanem meg is veszi az olvasót. Vagy azért, mert volt már valaki szeretője, vagy mert sosem értette, hogyan alakulhat ki egy ilyen viszony, vagy mert már közel volt hozzá, de egy ponton mégis úgy döntött, nem bonyolódik bele ilyesmibe. A szöveg illeszkedik a naplószerű regények sorába, amikben kétségbeesett nők és férfiak életük krízisét és kilábalásra tett kísérleteiket írják le. Bendl Vera Katija egy kicsit Halász Rita Mély levegő című regényének Verájára hasonlít, mintha annak 5-10 évvel idősebb kiadása lenne, aki ugyanazzal a reménytelenséggel küzd még mindig, ugyanakkor tönkrement házassága már annyira távol van, hogy szinte szóba sem kerül, csak a gyerek apjának neve, “Iván”, merül fel időnként.
A majdnem negyvenéves Kati minden gondolatát az köti le, hogy szerelme, Ervin mikor ír neki, ám Ervin legtöbbször a családapa szerepét játssza “szépszemű” felesége oldalán. Ervin egyébként Kati gimnáziumi osztálytársa volt, ez a tényező még különlegesebbé teszi kapcsolatukat, még ha egyébként olyan banálisan is indul, mint egy véletlen egymásba botlás késő délután a CBA-ban. És ilyen banális és esetleges is marad.
Mert a szerelem, végső soron esetlegesség - ahogyan Kati egyszer, egyik tisztább pillanatában keresetlenül megjegyzi.
Kati, miközben Ervin után epekedik, viszonyt folytat egy Emil nevű dzsúdóedzővel is (aki egyben asztalos). Sokszor mosolyogtató az az egyszerűség, ahogyan Emil Katihoz viszonyul, vagy ahogyan Kati interpretálja a viszonyukat. Kapcsolatuk korlátai nyilvánvalók, ám vele a gyönyör addig nem ismert útjait járja be, és ezt nehéz lehet elengedni még egy olyan perzselő szerelem mellett is, mint amit Ervin iránt érez. Ami miatt egy (majdnem) negyvenes nő újrakölti az Énekek énekét, csak éppen nem férfihangra, hanem Combinóra: “...körútnak gyermekei, ismeritek-e, láttátok-e az én szerelmemet, aki szép, mint az almafa az erdőnek fái között, okos, mint a fény villanása a téli délelőtt, tökéletes, mint a felújított pályán sikló Combino villamos, amely időben érkezik és nem csukja be az ajtaját előtted?”
A két férfi nevének hasonlósága egyébként sokszor zavaró, eleinte többször vissza is kellett lapoznom, hogy követni tudjam, most éppen melyikről van szó. Mert bár a karakterük nagyon különböző, ám mikor az olvasó már azt hinné, hogy kiismerte őket, kiderül mindkettejük kegyetlensége: szexet és figyelmet kívánnak egy nőtől, aki viszont már túl régóta vár társra, hétköznapi kapcsolódásra, mozizásra és unalomra.
A felemésztő szerelem és a vad szexuális kalandok mellett Kati próbál helytállni nem túl érdekes munkájában is.
Ami tényleg annyira érdektelen, hogy csak a könyv kétharmadánál, egy osztálytalálkozóról szóló jelenetben derül ki: rendezvényszervező. Végül mégis a munka és a hivatás kérdése lesz az a katalizátor, ami elindítja a főhőst negyvenedik születésnapja előtt pár órával saját maga felé: hogy ne a szerelmét keresse a tovatűnő villamosokon, hanem szálljon fel végre egyre.
Az E/1-ben mesélő elbeszélő egyébként azt is csak a 73. oldalon tartotta fontosnak megemlíteni, hogy a főszereplő hangja, szóval amelyik egy ideje már a fejünkben duruzsol, egy Kati nevű nőhöz tartozik. Ez egyébként nem zavaró, inkább csak szimbolikus: jóval hamarabb megtudjuk szeretői és a lánya nevét, mint a főhősét. Mert végül persze kiderül, hogy Kati nagyon sok mindent azért vállalt és más dolgokat azért tett félre, hogy a gyereknek legyen “sítábor és marhapörkölt”. A Csenge nevű gyerek azonban már kamasz - Kati legnagyobb szerencséjére és szerencsétlenségére -, és ebből kifolyólag alig kerülünk vele kapcsolatba. Leginkább akkor, amikor az osztályfőnöke a fogadóórán kifejti, miért aggódik érte, vagy amikor első szexualitással kapcsolatos - direkt - kérdéseit anyjának szegezi, vagy amikor duzzog. Kati reflexióiból azonban tudjuk, hogy valójában jó anya, még ha nem is úgy, ahogyan a jó anyákat elképzeljük. Kati egy elveszett, hivatalosan egyedülálló nő, aki viszonylag sokat szexel, rengeteg áldozatot hoz a gyerekéért, a legtöbb helyzetben magát mások alá rendeli, végül mégis megküzd mindennel, még a nagy büdös semmivel is, és sokkal többet foglalkozik a gyerekkel, mint amennyire hiszi. Reggelit és vacsorát készít neki, elérhető számára, ha a gyerek nagy ritkán megnyílik neki, és azt is higgadtan viseli, hogy anyai funkciója nagyjából abban merül ki, hogy “jelenleg idegesítő csúszómászónak” nézi a lánya, aki “valamilyen oknál fogva elfogadja a főztjét”.
“Állati magányos dolog anyának lenni”
- teszi hozzá a kérlelhetetlen igazságot Kati, akinek néhány lencsefőzelék, borsóleves és magányosan elfogyasztott kávé feletti merengés és méltatlan szexuális aktus kell ahhoz, hogy felismerje élete elkerülhetetlen igazságait:
“Mindig csak túlélni akartam, ha jól emlékszem, ez volt a legnagyobb célom, ezt terveztem el a legtöbb reggel (...). mert Ivánt túl kellett élni és mindazt, ami rám szakadt vele, a rajongásomat és utána a csömörömet, Csengét és később az egyedüllétet, a félelmet, hogy bírom-e egymagam, hogy elég vagyok-e neki és hogy mindent megteszek-e, azt a néhány szenvedélyt közben, a férfiakat, akikből semmi sem lett sokszor, semmi, amit említésre méltónak találnék, de néha jó, hogy voltak, csak ne vették volna el minden maradék energiámat a félelmetes figyelemigényükkel, a rémületesen erős vágyukkal, hogy befogadjam őket, újra és megint, mert szeretve lenni akartak és megértve lenni, bár ez nem feltétlenül járt kölcsönösséggel (...).”
Bendl Vera több sikeres gyerekkötet és A másik férfi című (felnőtt) novelláskötete után olyan regényt írt, aminek témaválasztása üdvözlendő, hiszen az egyedülálló anyák - emancipáció ide, válások száma oda - az egyik legláthatatlanabb és legmagányosabb rétege a társadalomnak. De nem csak nekik szól, hiszen mindannyian azonosulhatunk a szélmalomharccal, ami minden energiánkat felemészti - annyira, hogy egyértelműen rossz ötletek is jónak tűnnek pusztán azért, mert azok legalább valamilyenek, valamilyen érzést mégis kiváltanak. A Majdnem negyven szövege pedig magával ragadó, néha kicsit túl direkt, néha vicces, néha kétségbeejtő, pont, mint egy majdnem 40 éves egyedülálló anya élete.
