Gondoltad volna, hogy a Palatinus strandon lakik egy róka? Ő Rókazsolt. Óriási föld alatti barlangban él, és időnként kutyának álcázva előmerészkedik. Így ismerkedik meg a két kislánnyal, Jolival és Sárival, akikkel rengeteg kalandba keveredik. Őrületes bringóhintós üldözés során megkaparintják Gólyagéza levelét, visszaszerzik Joli elhagyott alvó zsiráfját, és még a pillangókat is megmentik a hideg, esős ősztől.
Ismerős margitszigeti helyszínekre vezet Rádai Andrea legújabb mesekönyve: a nagyovisnak és kisiskolásnak szóló, egyszerre retró és nagyon mai, fordulatos történet a minőségi kortárs mesék világába kalauzolja a kötetet felolvasó felnőtteket is. A margitszigeti helyszínek nemcsak a budapesti, de szinte minden gyerek számára ismerősek lesznek majd, ezzel téve még különlegesebbé a meseolvasást. A kötetet Sipos Fanni illusztrálta.
Rádai Andrea: Rókazsolt a Margitszigeten (részlet)
1. fejezet, amelyben megismerkedünk Rókazsolttal és lakhelyével, és kiderül, hogy mit jelent főhősünk számára a sajtos párizsi
Rókazsolt ízig-vérig városi róka volt. Budapesten, a folyton nyüzsgő és nyughatatlan főváros szívében lakott egy szigeten, a strandon, egy hatalmas fenyőfa odvában. Lakása a föld alatt valóságos barlangbirodalommá változott, melyet behálóztak a fa gyökerei.
Volt hálószobája, amerikai konyhás nappalija, spájza, labdázó- és vendégszobája, ahol a Londonból, Szingapúrból és Nagybecskerekről hazalátogató rokonait szállásolta el. Volt egy hatalmas raktára is, ide gyűjtötte össze azokat a strandon felejtett dolgokat, amikért nem jött vissza soha senki.
Itt tárolt például:
– 354 törölközőt (ebből 29-en volt vitorláshajó)
– 124 félig kitöltött rejtvényújságot
– 44 úszógumit
– 54 vízi pisztolyt
– 19 és fél hűtőtáskát (az egyiknek hiányzott a teteje)
és ezen kívül rengeteg furcsa és szokványos tárgyat. Volt például lila parókája, préseltvirág-gyűjteménye, porcelán heverésző juhásza, vécépumpája és egy csomag pókemberes szalvétája. Nagy becsben tartott egy vigyorgó malacokat ábrázoló cipőkanalat, amit a világutazó nagybátyjától kapott, és a világért sem vált volna meg a nagymamája díjnyertes birsalmabefőttjétől.
De minden mást bőkezűen osztogatott. Ha a szigeten lakó állatoknak szükségük volt valamire, csak elmentek Rókazsolthoz, és körülnéztek. Mint egy áruházban, csak itt nem kellett fizetni.
Rókazsoltnak nyáron nagyon jó dolga volt. Esténként, ha a fürdővendégek elmentek, összeszedte a strandon a szemetet, és ezért cserébe a Sirály falatozótól kapott ennivalót: egy kis kolbászt, virslit, rántott húst, lekváros palacsintát...
De a gyengéje a sajtos párizsi volt, bizony, a sajtos párizsinak nem tudott ellenállni.
És ha besötétedett, eljött az ő ideje! Nemcsak azért, mert éjszakai állat volt, hanem azért is, mert ilyenkor nem az emberek, hanem ő és a barátai mulattak a strandon. Megrohamozták a medencéket, és egész éjjel fürödtek, hancúroztak, vízipisztolyoztak és ringatóztak a vízen Rókazsolt valamelyik felfújhatós gumimatracán.
Télen nehezebb volt a strandon lakó állatok élete. Rókazsolt minden nyáron próbált gyűjtögetni, de sose tudott olyan alapos és előrelátó lenni, mint a hangya. Amikor elfogyott az ennivalója, körülnézett a szigeten, és kukázott – az emberek úgyis rengeteg finom ennivalót dobtak ki.
2. fejezet, amelyben megismerkedhetünk Rókazsolt barátaival: a telefonossal, a törpével és a szalmaözveggyel
Rókazsoltnak sok barátja volt.
Varjúsanyi szintén ott lakott a strandon, azon a fenyőn, amelyben Rókazsolt odúja is volt. Különleges madárnak számított: volt neki okostelefonja. Hogy miképpen került hozzá, találta-e vagy lopta, sosem derült ki. A barátai néha csúfolódtak vele emiatt: biztosan irigyelték, vagy csak szomorúak voltak, hogy Varjúsanyi gyakran csak a telefonjára – és nem rájuk – figyel. De azért haszna is volt a készüléknek. Egyszer például Varjúsanyi szólt, hogy el kéne halasztani a szokásos nyárzáró bulit, mert hatalmas vihar közeleg, látta az időjárás-jelentésben. Egyszer meg találtak egy állatkertből szökött tatukölyköt, és Varjúsanyi derítette ki a guglival, hogy egyáltalán mit eszik.
Rókazsoltot Sárkányborihoz is szoros barátság fűzte. Sárkánybori – ahogy az a nevéből is látszik – sárkány volt, ám annak nagyon-nagyon kicsi. De tényleg. Mert mire gondol az ember, amikor azt hallja, hogy egy sárkány kicsi? Hogy kisebb, mint egy elefánt, egy útjelző tábla vagy egy zsák krumpli. A legrosszabb esetben kisebb, mint egy tacskó. De Sárkánybori még az ujjamnál is kisebb volt: csupán akkora, mint egy légy.
Sárkánybori csak néha szomorkodott emiatt, mert voltak előnyei is annak, hogy ilyen kicsinek született. Például, mivel repülni is tudott, a legtöbb ember tényleg légynek nézte. Ennek köszönhette, hogy világot látott: csak kiment a reptérre, elbújt az utasok dzsekijének a gallérja alá vagy egy szoknya korcába, és ő is felszállt a repülőre. Eljutott Londonba, Párizsba, Rómába… de arra volt a legbüszkébb, hogy régen, nagyon régen még Ukrajna fővárosában, Kijevben is járt.
Macskabalog is a strandon lakott, a jégkrémárushoz közeli platánfa odvában. De ő sosem mókázott együtt Rókazsolttal és a többiekkel. Különös szerzet volt, amolyan magányos farkas, vagyis magányos macska. Állítólag nem volt mindig ilyen. Akkor lett magának való és mogorva, amikor hosszú évekkel azelőtt eltűnt a felesége, Macskarozál. Ami úgy történt, hogy Macskarozál épp egy motorcsónak napsütötte orrán szundikált, amikor a hajó elindult. Macskabalog azóta nem látta a feleségét. És hiába kérdezgetett boldog-boldogtalant, senki sem tudta, hogy hová ment a motorcsónak. Macskabalog pedig egyre jobban begubózott. Egyetlen szenvedélye maradt: a sajtosroló-sütés, a feleségének ugyanis ez volt a kedvence. Állítólag Macskabalog sajtos rolója volt a legjobb a városban, még a legelőkelőbb cukrászdákban sem lehetett ilyen finomat kapni.
3. fejezet, amelyben felbukkan Sári és Joli, majd egy kis sajtos párizsi
Egy kora nyári délelőtt Rókazsolt álmosan kukucskált ki az odújából. Szép idő volt, de kicsit hűvös, alig lézengtek a strandon.
Rókazsolt ritkán hagyta el az otthonát strandszezonban, napközben. Nem szeretett az emberek, vagyis a felnőttek előtt mutatkozni, akik általában sipítoztak egy róka láttán, és elkezdték seprűvel kergetni vagy a táskájukkal csapkodni. Ha nagyon muszáj volt kimozdulnia,
Rókazsolt felvett egy műszőrme kabátot, mert abban kutyának nézték.
Most is csak körül akart nézni a rejtekéből. Nem messze tőle egy család telepedett le, anya, apa és két kislány. A lányok törölközőbe csavarva dideregtek, a szájuk kék volt a hidegtől.
– Vi-vi-vissza akarok menni a ví-ví-vízbe – mondta a nagyobbik, a barna hajú, akit Jolinak hívtak.
– Én is! – mondta a kisebbik, a vörös hajú, akit Sárinak hívtak.
– Jó, csak először egyetek valamit! – felelte az anyukájuk. És ekkor…
…elővett egy „Óvjuk a környezetünket!” feliratú nejlonszatyrot, tele szalvétába csomagolt szendvicsekkel. Rókazsolt rögtön tudta, mi lapul a félbevágott zsemlék között: sajtos párizsi! Imádta a sajtos párizsit, pedig az anyukája sokszor mondta, hogy abba még denevérszárnyat is raknak, és hogy nem szabad sokat enni belőle, mert egészségtelen.
Szóval Rókazsolt azonnal megérezte, hogy a két kislány sajtos párizsis szendvicset majszol. A következő pillanatban pedig már azon kapta magát, hogy veszi a műszőrmés kabátját, és mászik ki az odújából. Nem tudta még, hogy mit fog tenni, csak azt, hogy közel akar kerülni a párizsis szendvicsekhez.
– De aranyos kutyus, mama, odamehetünk hozzá? – kérdezte Sári.
– Jé, hogy kerül ide egy kutya? Különös… – mondta az anyukája. – Menjetek nyugodtan, de ne túl messzire!
– Okézsoké! – kiáltotta Sári. – Gyere, Joli, te is!
Sári és Joli lassan közelített a kutyának látszó rókához.
– Szia, kutyus, megsimogathatunk? – kérdezte Joli.
Rókazsolt elhatározta, hogy őszinte lesz. – Simogassatok,
csakhogy én róka vagyok.
De ez titok! – És egy pillanatra kidugta a farkát a kabát alól.
– Tényleg, és milyen cuki róka vagy! Engem Sárinak hívnak. És téged?
– Zsolt vagyok, Rókazsolt. És… nagyon szeretem a sajtos párizsit.
– Én meg Joli vagyok. És nagyon szeretem a zsiráfomat – szorította magához Joli a plüsszsiráfját.
– Képzeld, mi épp sajtos párizsis szendvicset eszünk! – lelkendezett Sári.
– Tudom – nyelt nagyot Rókazsolt.
– Kérsz? – kérdezte Joli.
– I-i-igen – meredt Rókazsolt a sajtos párizsis szendvicsre.
Joli Rókazsolt elé tartotta a szendvicsét. Zsolt mohón befalta.
– Az enyémet is kéred? – kérdezte Sári.
– Jó lenne…
– Rókazsolt, Rókazsolt, Rókazsolt! – ugrált Sári örömében. – Hozzunk még? Rókazsoltnak kikerekedett a szeme. Alig hitt a fülének.
– Ti tényleg… – és itt nagyot nyelt – …hoznátok még?
Sári és Joli visszaszaladtak a szüleikhez.
– Aranyos a kutyus? – kérdezte az anyukájuk.
– Kérünk még szendvicset! – kiáltotta válasz helyett Joli.
– Már meg is ettétek? – ráncolta a szemöldökét az apukájuk.
– Szalámis jó lesz? – Nem, párizsis kell! – felelte Sári. – És mama, játszhatunk még egy kicsit a ró… a kutyával?
4. fejezet, amelyben Sári és Joli meglátogatja Rókazsoltot az otthonában, avagy mit tud egy egeres karóra és egy békás szappanbuborék-fújó
Rókazsolt a fenyőfa tövében várta a lányokat.
– Már csak egy volt, de ezt neked adjuk – nyújtotta át Sári a párizsis zsemlét. Rókazsolt azonnal felfalta a szendvicset, és hálásan nézett a lányokra.
– Ti nem szeretitek a sajtos párizsit?
– Szeretjük, de még van otthon, azt hiszem – felelte Sári. – Meg hát az anyukánk úgyis mindig azt mondja, hogy ne együnk belőle sokat, mert…
– Mert denevérszárnyat tesznek bele, és egészségtelen? – szakította félbe Rókazsolt.
– Igen, honnan tudod? Rókazsolt nagyot sóhajtott. – Nekem is van anyukám.
– Akarsz labdázni velünk? – kérdezte Joli Rókazsoltot.
Rókazsolt elgondolkodva körülnézett.
– Tudjátok, mit? Inkább gyertek velem, megmutatom az odúmat! Ott is labdázhatunk!
– Szuper! – ugrált Joli örömében, majd visszaszaladt a szüleihez. – Mi most bemegyünk a gyerekmedencébe, jó?
– Rendben, de ne maradjatok sokáig! – kérte az apukája.
Rókazsolt odalopózott egy bokorhoz a nagy platánfa tövében, és intett a lányoknak, hogy kövessék, majd félrehajtotta az ágakat. Egy akkora bejárat tűnt elő, hogy még Joli is könnyen befért rajta.
Rókazsolt sorra megmutogatta az odúja helyiségeit a lányoknak. Megkínálta őket egy kis maradék Cappy gyümölcslevekből készült koktéllal, és megengedte nekik, hogy a vendégszobában levő hatalmas ágyon ugráljanak. Sőt, ő maga is csatlakozott. Aztán fociztak a labdázószobában.
– Sári, most már vissza kéne mennünk – sóhajtott Joli.
Sári fancsali képet vágott, de tudta, hogy a nővérének igaza van. Rókazsolt is elkomorodott.
– Kár, pedig még meg akartam mutatni a didzseridúmat. De vigyetek magatokkal valamit! Bármit választhattok, kivéve a vigyorgó malacos cipőkanalat és a nagymamám díjnyertes birsalmabefőttjét. Sári egy szokványosnak látszó, egeres karórát választott, Joli pedig egy szokványosnak látszó, békás szappanbuborék-fújót.
– Szia, és köszi az ajándékokat! – köszöntek el a lányok. – Amikor legközelebb jövünk a strandra, akkor is itt leszel?
– Általában itt vagyok, látogassatok meg! És köszi a párizsit!
– Jó, majd hozunk még neked! Sári és Joli lelkendezve tértek vissza a plédjükhöz.
– Jé, ti tényleg a vízben voltatok? Elég hamar megszáradtatok! – csodálkozott az anyukájuk.
– Mama, papa, nézzétek, mit kaptunk a… a… – akadt meg Sári.
– A kutyusnak a gazdájától! – fejezte be Joli.
– Nahát!
Joli és Sári ekkor még nem is tudta, hogy nem akármilyen ajándékokat kaptak Rókazsolttól. Később derült ki, hogy a szappanbuborék-fújó soha nem fogy ki, akkor sem, ha véletlenül kiömlik. A karóra pedig mindennap figyelmeztette a viselőjét arra, hogy mikor jön el a pillanat, amikor odakinn felgyulladnak az utcai lámpák.
Nyitókép: Szarka Zoltán
