Az elmúlt fél évszázadban a tanulás lehetőségének minden szintje világszerte gyorsuló ütemben bővült, különösen a lányok és a fiatal nők esetében. Ennek eredményeképpen a nő-férfi kapcsolat is megváltozott. A nők később házasodnak, kevesebb gyermeket vállalnak, tovább dolgoznak és többet keresnek, így ma már kevéssé van szükségük a férfiakra védelmezőként vagy pénzügyi támogatóként. Ezt a tudás-, jövedelem- és hatalomgyarapodást sok férfi nehezen tudja megemészteni. De Swaan szerint a férfiuralom átalakulása olyan társadalmi és pszichológiai feszültségekhez vezet, amelyek az egyszerre kollektív és személyes sérelemként megélt megrendült önérzetre vezethetők vissza. Úgy látja, hogy az új szélsőjobboldal, a keresztény fundamentalizmus és a folyamatos dzsihádista küzdelem térnyerése globális reakció a nők emancipációjára. Vajon fennmaradnak-e ezek a mozgalmak, vagy egy halálra ítélt patriarchális berendezkedés utolsó görcsös megnyilvánulásaiként visszaszorulnak?
Abram de Swaan: Szemben a nőkkel - Jobboldaliak és dzsihádisták világméretű harca az emancipáció ellen (részlet)
Sohasem kellett, és ma sem szükséges minden egyes nővel minden pillanatban kemény kézzel bánni. Elegendő mindig azt a nőt fenyegetni és megfélemlíteni, aki
a férfi megítélése szerint átlépi a határt,
emlékeztetve arra, hogy ugyanilyen határátlépésért miként bántak el más nőkkel, és hogy ez még vele is megtörténhet. Vagyis az alkalmi erőszakos büntetések valamennyi nő számára figyelmeztetésül szolgálnak. Hogy valóban hatékony visszariasztó példa lehessen az ilyesmi, ahhoz két dologra van szükség: híre kell menjen az erőszakos cselekménynek, és büntetlenül kell maradnia. Minden egyes büntetlenül maradt eset azt az üzenetet hordozza az összes többi férfi számára, hogy ők se kockáztatnak semmit, ha a saját körükben erőszakkal büntetnek egy nőt. A nők felismerik, hogy veszélyben forognak, miközben a férfiak biztonságban érezhetik magukat. És amikor széles körben híre megy a dolognak, ha minden nő (és férfi) tudomást szerez a büntetlenül maradt erőszakos cselekményről, akkor ők is mind úgyszintén a nőnek szóló általános figyelmeztetésként fogják majd fel; így jár, aki megpróbálja átlépni a férfitársadalom állította korlátokat.
A széles körben ismertté vált és büntetlenül maradt alkalmi erőszakos cselekedetek sohasem magukban állnak. Az összes ilyen eset egy rendszert alkot,
a megfélemlítés és terrorizálás rendszerét.
Ehhez pedig nincs szükség kormányra vagy hadseregre, de még csak egy erőszakos hordára sem. Az elkövetők olyan férfiak, akik egymagukban vagy néhányad magukkal olykor összevernek, megcsonkítanak, leszúrnak, megvakítanak, megerőszakolnak vagy elégetnek egy nőt a maguk köreiben, és már pusztán ezáltal is rendszeres terror alatt tartják az áldozat sorstársait. Fontos, hogy az eset híre nyílt titokként keringjen, de ennek ellenére büntetlenül maradjon a gaztett.
De még ennél is többre van szükség ahhoz, hogy kordában tudják tartani az asszonyokat és a lányokat – és az összes más hátrányos helyzetű személyt. A férfiak és a nők egyazon képzetvilágban élnek. Ebben a férfi a felsőbbrendű és rátermett, a nő alacsonyabb rendű és alkalmatlan, ti. hozzávetőleg ez Isten akarata, így áll a Bibliában és a Koránban, ezt tanítják nekünk az ősatyák, a próféták, a kalifák és a pápa Őszentsége. A dolgok rendje már csak ez. Mindig is így volt, mióta világ a világ.
Nem egyértelmű, hogy valóban ez lett volna Isten akarata. Ő maga nem sokat mond erről. Ami a szent iratokban és a Szentírásban áll, és mindaz, amit a szent jóemberek összeprédikáltak, valóban mind azt erősíti, hogy a férfiak méltán uralkodnak a nők felett, ugyanakkor korlátokat is szab a férfinak. A pogány ősöknél még rosszabb volt a helyzet, az önkényt valamelyest korlátok közé szorította a fellépő új vallás.
Isten sem kell hozzá: „Elég megnézni az evolúciót, mert ott is szakasztott ez a helyzet a hímekkel és nőstényekkel. Vedd, mondjuk, a gorillát és a páviánt! És a szentjánosbogarat. Na ugye? Már a barlanglakóknál is így volt. Egyszerűen benne van a génekben…”
Abból, hogy már a természetben is előfordul a nemek közti egyenlőtlenség,
még nem következik egyenesen, hogy nekünk is éppen ezeket a mintákat kellene követnünk.
Többnyire pont hogy meg kívánjuk magunkat különböztetni az állatoktól, és nem akarunk úgy élni, mint a vadak. De ez már szofisztikált ellenvetés, túlságosan is az, ami kiderül abból, hogy pimaszkodásnak fogják fel. Jobban tesszük, ha nem hozakodunk elő ezzel olyan közegben, ahol a férfi felsőbbrendűség kenetteljes ideológiája uralkodik. Nem átallják a vallás teljes arzenálját bevetni annak érdekében, hogy az alávetetteket gyámság alatt tartsák. És szükség esetén a biológia, pszichológia, neurológia, pszichiátria és az agytudomány nehézütegeinek össztüzét zúdítják a pimasz lányokra (és az akadékoskodó csávókra). Így működik a patriarchális ideológia. E helyütt azért mesélhetek minderről ilyen fesztelenül és minden félelem nélkül, mivel bátor feministák és nemes, becsületes férfiak generációi már megharcolták a harcot előttem, sorra megcáfolva valamennyi, a férfi felsőbbrendűség és a női alacsonyabbrendűség mellett felhozható érvet. Nem kis dolog – még akkor sem, ha szükségszerű volt, ha így kellett lennie.
A következő oldalakon a nők elnyomásáról lesz szó, mint ami az Egyetemes Emberi Mintázat része: a patriarchális viszonyok között megvalósuló férfiuralomról. A nyugati társadalmakban, márpedig ezt a könyvet döntően ilyen országokban fogják olvasni, már hosszú ideje nem olyan szélsőségesen kiegyensúlyozatlanok a férfiak és nők közötti viszonyok. Már több mint egy évszázada zajlik a nők emancipációs küzdelme, mely időközben nagy sikereket könyvelhetett el, és alapvető változásokat eredményezett. Nyugati szemmel nézve a patriarchális társadalom idegennek, távolinak és idejétmúltnak hat, mindazonáltal teljesen idegenszerűnek és ismeretlennek a nyugati embernek sem tűnik. Homályosan felismerhető, ahogyan, mondjuk, egy abszurd viccben vagy egy zavaros álomban is felidéződnek korábbi gondolataink és tapasztalataink, már elfelejtett dolgokra döbbenünk rá, amelyeket hiába száműztünk és töröltünk ki örökre tudatunk világosságából, akkor is tagadhatatlanul hozzánk tartoznak. Amennyiben ebben a könyvben ezekről az archaikus, ősi viszonyokról esik szó, akkor azok folyamatos szellemképként kísérik azoknak a viszonyoknak a vonalát, amelyek között mi maiak élünk – mintha csak tükör által homályosan látnánk azokat.
A férfiuralom még korántsem a múlté.
Nem szükséges a kezdetektől napjainkig végigvenni a férfi ezeréves birodalmának egész történetét, enélkül is megérthetjük a működését. A nő elnyomásának szinte valamennyi egykor alkalmazott erőszakos módozatáról elmondható, hogy még ma is gyakorlatnak számít a világ nagy részein. Mi több, éppen elterjedtségük és megszokott voltuk szolgáltat érvet ahhoz, hogy továbbra is fennmaradjanak. Évszázados, „vagyis” tiszteletre méltó hagyományok, úgymond a kulturális örökség részei: gyerekházasság, genitális csonkítás, becsületgyilkosság – kivétel nélkül a férfi elidegeníthetetlen jogai közé tartoznak. Ebben tulajdonképpen még támogatniuk is kellene őket a nőknek hagyománytiszteletből vagy a vallás iránti hódolatból.
A patriarchátusról még ma sem lehet befejezett múltban írni, jelenünk a patriarchátus megalvadt történelme. Ezért is keresi az erőszak mai eszközeit, amelyekkel fenntartható a férfi felsőbbrendűség rendszere. De előbb még felmerül egy kérdés: honnan származik a férfiak nőkkel szembeni eredendő fölénye? Valóban az elsőség lenne a felsőség eredete? Mi tette lehetővé, hogy a férfiak erőszakos uralmat gyakoroljanak a nők felett?
