Ősszel jön Visky András új regénye, már a címe is megvan

Tudtuk, hogy Visky András új regényen dolgozik, de most az is kiderült, hogy mikor jelenik meg.

ta | 2025. július 02. |

„Tudom, hogy számon fogják kérni rajtam a Kitelepítés boldogságát, de ez másfajta könyv lesz” – fogalmazott készülő regényéről tavaly októberben Visky András a Liszt Ünnep keretében tartott szerzői estjén. Akkor úgy folytatta: a szentség mint testi tapasztalat érdekli, az édesapjával együtt bebörtönzött emberek életét kutatja, akik között három nő is volt.

visky andrás
Kitelepítés
Jelenkor, 2024, 444 oldal

A 2022-ben megjelent Kitelepítés 2023-ban elnyerte a Margó-díjat.

„Egyrészt családtörténet egy kisfiú szemszögéből, akit kétévesen édesanyjával, Visky Júliával és hét testvérével kitelepítenek a Duna-deltával határos Bărăgan sztyeppe egyik lágerébe, majd a Lăteşti lágerbe, miután a református lelkész édesapát, Visky Ferencet bebörtönzik. Másrészt »az Istennel való megjegyzettség története«. Leginkább azonban egy elemi – zsigeri – példázat hitről, szeretetről és szabadságról, szétszóratásról és egybegyűjtésről” – írtuk korábban hét könyve kritikánkban

Várjuk az őszt!

Az erdélyi szerző szövegeit gondozó Jelenkor Kiadó most egy Facebook-posztban osztotta meg a hírt, hogy még idén októberben jelenik meg a regény németül Tankó Tímea fordításában.

De nem csak emiatt érdemes várni az őszt.

A bejegyzésből ugyanis az is kiderül, hogy ősszel érkezik Visky András új regénye is, Illegalisták címen. Több részletet egyelőre nem közöltek a könyvről, de addig is kapaszkodhatunk a szerző tavaly októberi szavaiba: már csak az a kérdés, miben lesz „másfajta” az új regény.

Nyitókép forrása: Nagy Attila/Müpa

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Tízezer Visky András-verseskötetet kapnak ajándékba a diákok

A könyveket június 12-től lehet átvenni diákigazolvány felmutatásával a Könyvhéten és a Libri könyvesboltjaiban.

...

Visky András: Három gyerek után bármennyi lehet, mert menedzselik egymást

Milyen egy nagycsaládban élni gyerekként és szülőként? Az Ezt senki nem mondta! legújabb részében Ott Anna Visky Andrással beszélget.

...

Visky András: Vannak időszakok, amikor a hatalmasok elkezdenek félni a gyerekektől

„Már kétévesen megszületett rólam a hivatalos irat, hogy ellenforradalmár vagyok” – mondta Visky András, a Kitelepítés szerzője a Liszt Ünnep keretében szervezett irodalmi esten. Szó esett családi rítusokról, az erő kultuszáról, gyermeki bizalomról és arról, hogy vajon vesztesek vagy győztesek írják-e a történelmet. 

Hírek
...

Új tagokat nevezett ki Tarr Zoltán az NKA állandó kollégiumaiba

...

„Egy nő bőrében élhettem több mint egy évig” – érkezik Nyáry Krisztián könyve Udvaros Dorottyáról

...

Megvan a 2026-os Booker-díj rövidlistája: erős lett a mezőny!

...

Az anya-magzat kapcsolatról jelenik meg könyv Orvos-Tóth Noémi kiadójánál

...

A Buckingham-palota nem hagyta szó nélkül Diána hercegné testvérének könyvét

...

Milyen lehetett egy este Murakami jazzbárjában?

Kiemeltek
...

Vajna Ádám: Egy kicsit innentől örökké középkori hóhér is leszek

Milyen egy középkori falu hóhérjának lenni? Interjú a Margó shortlistes Vajna Ádámmal.

...

Krasznahorkai László: Néha kifejezetten rettegtem attól, hogy megírjak valamit

Krasznahorkai László kilenc év hallgatás után adott életútinterjút a Partizánnak. 

...

Megnéztük az Átkozott boszorkák 2.-t, hogy neked ne kelljen

Sandra Bullock és Nicole Kidman újra együtt: szeptember 10-én debütált a mozikban az Átkozott boszorkák 2. része!

Polc

Hányszor lehet újrakezdeni egy életet? – Tóth Krisztina novelláskötetéről

...

Hitlernek kellett egy anya, aki mindenre képes volt – Nora Bossong Magda című regényéről

...

Egy kis élet: amitől zokog a TikTok, pedig csak darabjaira szedi az amerikai álmot

...

Vigyázz, mit kívánsz: lesben áll a gonosz! – Horváth Adél első regényéről

...
A hét könyve
Kritika
Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről
Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Színes programsorozatban ünnepelték meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem egykori diákját, Krasznahorkai Lászlót.