Talán már túl késő abban reménykedni, hogy valaki megírja a Bloomsbury valódi történetét, azt a lenyűgöző kulturális miliőt, amely 1910 körül alakult ki, a 20-as években gyakorolta a legnagyobb hatást, és amely Virginia Woolf halálával ért véget – sopánkodik bevezetőjében A Consciousness of Reality című cikk szerzője, W. H. Auden, aki Virginia Woolf pályájának fontosabb állomásait foglalta össze írásában. A Bloomsbury-kör intellektuális hatását persze az írás születése óta eltelt évtizedekben rengetegen kutatták és jó pár könyv is született róla, de az 50-es években még csak néhány forrásra tudtak támaszkodni azok, akik izgalmasnak találták a viktoriánus kor leglázadóbb értelmiségi körét: fennmaradt Maynard Keynes esszéje a csoportról, David Garnett visszaemlékezése, valamint Virginia Woolf feljegyzései (és a naplójából összeválogatott A Writer’s Diary című kötet). Ezeket elemezve mutatta be Auden 1954-ben, hogyan is kell elképzelni az írókból, művészekből, gondolkodókból álló csoportot.
Milyen volt Virginia Woolf gyerekkorában? - Könyves magazin
Virginia Woolfot ismerjük mint a modern angol irodalom meghatározó alakját és mint érzékeny, depresszióval küzdő írót. Azt is tudjuk róla, hogy nem volt felhőtlen a gyerekkora, mindössze 13 éves volt, amikor váratlanul elveszítette édesanyját: ekkor volt első idegösszeomlása. De hogy a tragédia előtt milyen volt a család, amelyben nevelkedett, és hogy milyen volt ő gyerekként, arról kevés szó esik.
Mint írta, a Bloomsbury nem egy irodalmi iskola volt, a kör tagjait nem kötötte össze semmilyen közös stílus vagy téma. A tagok között voltak regényírók, kritikusok, festők és egyetemi oktatók, nagyhatású költők és zeneszerzők viszont érdekes módon nem. A csoport majdnem minden tagja a Cambridge-be járt, és szinte mind tiszteletben álló felső középosztálybeli családokból származtak. Lázadtak a viktoriánus szüleik szokásai és retorikája ellen, gyűlölték a dogmákat, a rituálékat és a képmutatást, ugyanakkor a viktoriánus önfegyelmet és kényességet megörökölték. Politikailag a balközéphez húztak és mindannyian bizalmatlanok voltak a pártokkal és az államban szemben, miközben szenvedélyesen hittek a személyes kapcsolatok fontosságában.
Az A Writer’s Diary című kötetről Auden úgy nyilatkozott, szerinte jó ötlet volt, hogy Woolf naplójából összeválogatták azokat a részleteket, amelyek az írásról és az írói karrierről szólnak. Szerinte Henry James jegyzetfüzeteiből ugyan több minden kiderül az írás technikájáról, ugyanakkor még egy olyan könyvvel sem találkozott, amely ennyire hitelesen közvetítette volna, hogy milyen is az írók élete, hogy miken aggódnak, mik a jutalmai ennek a szakmának, és hogy néz ki a mindennapi munka. Úgy vélte, néhány olvasót talán meglep majd, mennyire érzékeny és ideges volt Virginia Woolf a kritikák miatt, és mennyire iriggyé tette, ha másokat dicsértek. Az ő esetében szerinte nehezítést jelentett a pályán, hogy nő volt. Még ahhoz a generációhoz tartozott, amelynek meg kellett küzdenie azért, hogy női íróként komolyan vegyék. Karrierje azonban hozzájárult ahhoz, hogy anyagilag független lehessen, őt pedig elégedettséggel töltötte el, hogy hozzá tudott járulni a családi kasszához.
Így házasodtak a híres írók - Könyves magazin
Az írók szerelmi történetei mindig izgalmasak, ahogy az sem érdektelen, hogy milyen körülmények között házasodtak meg. Az utóbbiról sajnos viszonylag keveset tudunk, pedig bizonyára sokaknak volt egyedi és különleges az esküvője. Volt, aki mindenki előtt titokban tartotta a szertartást, és akadt, aki a sajtó elől bujkálva mondta ki az igent.
A naplójából készült válogatás az első világháború utolsó évében indul és pár nappal Virginia halála előtt végződik, a második világháború legsötétebb napjaiban, amikor a londoni házát bomba döntötte romba, és Anglia jövője kiszámíthatatlan volt. A kötetből az is kiderül, milyen volt Woolf megítélése ebben az időszakban. Az írói hírnevét már a pályája elején megalapozta, a 20-as években általános csodálat övezte, a 30-as években viszont elkezdődtek a küzdelmek – burzsoának, túlérzékenynek, elavultnak és hasonlóknak bélyegezték –, aztán meghalt, mielőtt igazán befuthatott volna. De még befejezte a Felvonások között című utolsó regényét, amely a cikk szerzője szerint a mesterműve volt.
Auden szerint, bár minden egyes könyve írásakor rendkívül fájdalmakkal küszködött, Virginia Woolf spontán írónak született, aki nem élt át olyan időszakokat, amikor ne lett volna tele friss ötletekkel. Még amikor bőven benne volt az egyik könyvében, akkor is jöttek újabb és újabb ötletei, és elképesztően változatos regényeket hagyott maga után. Ahogy Woolf a naplójában is írta, a férjével együtt arra jutottak, hogy a legjobb három könyve A hullámok, a Felvonások között és A világítótorony lett.
W.H. Auden 1954-ben írt cikke teljes egészében ITT olvasható.
