Gyönyörű szövegvideó készült Tóth Krisztina verséhez

A Magashegyi Underground Titkos életem címmel albumot készít Tóth Krisztina verseiből. Az egyik szöveghez, a Beszélekhez költői vidó is született.  Hallgassátok meg a dalt Beck Zoli és Bocskor Bíborka előadásában!

Könyves Magazin | 2020. május 20. |

Különleges, a szó szoros értelmében költői szövegvideóval jelentkezik a Magashegyi Underground. A dal és a hozzá készült vizuális anyag sok szempontból rendhagyó: a Magashegyi Underground kreatív műhelyének legtöbb alkotói forrást egyesítő dala. Fűrész Gábor gitáros Tóth Krisztina versére írta meg ezt a merengő-lebegő dalt, amelyben ismét hallhatjuk a Beck Zolit, a 30Y énekesét, aki sokadszor mutatja meg, milyen izgalmas és szuggesszív előadói párost alkot Bocskor Bíborkával. A dal hangzását - amelyért ismét a zenekar "belső producere" Toldi Miklós a felelős - erősen meghatározza a Subicz Gábor által hangszerelt vonósötös, amelyeket ezúttal is a Heureka Pop Orchestra tagjai szólaltattak meg. A dalhoz tartozó szövegvideó pedig egy utazás az elmúlt hónapok elnéptelenedett Budapestjére, amely egyszerre ismerős és ismeretlen, szomorú de mégis békés. 

 

Az új Magashegyi szám egyben Tóth Krisztina szövegeire íródott, Titkos életem című új albumuk előfutára is. Akik követték a zenekar pályafutását, tudják: a csapat irodalmi kötődése nem új keletű. „Már gyermekkoromban megragadta képzeletem a zene, a mozgás és az irodalom, mint kommunikációs formák." - nyilatkozta Bíborka - „Nagyon szép szenvedélyes helyekre vitt el, ahol kibomlott bennem minden szorongás, szépség, keserűség, öröm. Úgy éltem meg az olvasásaimat mintha egy sajátos moziba kerültem volna, ahol valahogyan levethettem ezeket az érzéseket és megismerve továbbléphettem, új felületeimen. Tóth Krisztina egyik versét már több, mint 10 éve énekeltem Péter Ogi barátommal, nagyon szép repülés volt, aztán már a korai Magashegyi dalparkjába is bekerült Szabó T Anna, Parti Nagy Lajos és Závada Pèter szöveg is. Úgy néz ki, organikusan maradt meg a zenekar életében ez az út, most pedig mint egy asszociációs sorozatban, néhány dalban Beck Zoli vendégszereplésével folytatjuk azt a közös világot, amit hajdan az Árnyékokkal elkezdtünk, az út végének anyagi formája pedig tervezetten egy Magashegyi Tóth Krisztina bakelit lemez lesz, a Titkos Életem."

Beck Zoli: Ezek a dalok használati tárgyak - Könyves magazin

Bookline Könyvek, 120 oldal, 2013, 2792 HUF Ma lesz az első, minden eddiginél nagyobb Rájátszás-koncert az Akváriumban. Beck Zolit, a 30y frontemberét és a Rájátszás kezdő hatosának tagját kérdeztük. Költészet popritmusban. Miről szól számodra a Rájátszás? Fotó: Valuska Gábor Hogyan kezdődött ez a 2011 óta tartó projekt?

„A dal az emlékezésről szól" - mesélt a Beszélekről Fűrész Gábor, a zenekar gitárosa és a dal szerzője - „Azokról a szeretteinkről, akik már nincsenek közöttünk, de az álmainkban mégis halljuk a hangjukat, úgy érezzük mintha beszélnének hozzánk. Egy misztikus vagy enigmatikus szöveg, mégis az élet egy olyan részét írja le, ami mindannyiunknak ismerős, közös mindannyiunkban." 

„Tóth Kriszta szövegei nagyon gyakran találnak el" - beszélt a szöveghez való viszonyáról Beck Zoli. - „A prózák, mint amilyen a Pixel, vagy a legutóbbi: a Fehér farkas néhány novellája, sűrűn írt emberi sorsa. És a verseké is - éppen ezé, mondjuk. Azt kellene mondanom talán, hogy nehéz volt elénekelni, a szövegen belülről megszólalni. De ez nem volna igaz, mert ez - a Tóth Krisztáé - a bennem megszólaló hang." 

Tóth Krisztina: A költészetből nem lehet kispórolni az időt - Könyves magazin

A világ minden rezgését befogó hatalmas adóvevő, ami olyan nyelvre konvertálja a bábeli zűrzavart, amit mindenki ért. Maga a költő, aki valamilyen módon a saját igényeihez alakítja a világot. Egy apró tárgy, ami lehetővé teszi, hogy a Föld legtöbb országában meg tudjuk szárítani a hajunkat.

És mit gondol a műről és a közös munkáról, a vers szerzője?

„Bocskor Bíborkával egy olyan összejövetelen ismerkedtünk meg, ahol a házigazda, Barabási Albert László kérésére mindketten felléptünk." - mesélt az első találkozásról Krsztina - „Később Bíborka keresett meg az ötlettel, hogy a zenekar feldolgozná néhány versemet. Ebből a néhányból aztán egy egész nagy anyag kerekedett. Nagyon szeretem, ahogy a szöveghez viszonyulnak: érzékenyen, végtelen szabadsággal. Azt hiszem, az egész zenekarra ez a levegős szabadság jellemző. Nem igazodnak divatokhoz, elvárásokhoz, és bár a korábbi felvételeket hallgatva jól látszik, hogy változnak, de mégis önazonosak és őszinték maradnak. El vagyok ragadtatva attól, ami született! Tavaly, amikor ott voltam az Akváriumban a Titkos Életem koncerten, úgy éreztem, a lehető legjobb, ami ezekkel a versekkel történhetett, az ez. A Magashegyi varázsporával meghintve új fényt, új ragyogást kaptak! És így olyan emberekhez is eljutnak, akik egyébként nem feltétlenül olvasnak kortárs irodalmat. Meglepő, izgalmas, bátor, egyszerre érzelmes és vagány dalok születtek. Igazi csoda! Hálás vagyok mindenkinek, aki részt vett ebben az alkotómunkában, hiszen a legtöbb vers hosszú évekkel ezelőtt megszületett, megjelent egy könyvben, most pedig új életre kel, száll, szárnyal, és - remélem- rengeteg embernek okoz majd örömet."

 

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...
Összekötve

A valódi történések a négy fal között zajlanak - Összekötve Tóth Krisztinával

Tóth Krisztina Libri irodalmi díjra jelölt, Fehér farkas című kötete ebben a rendkívüli helyzetben különösen aktuális. A szerzővel a novellában feltáruló titkos történetekről, a tárgyak és terek beszédességéről, készülő regényéről és a karanténlétről is beszélgettünk. 

...
Nagy

Tóth Krisztina: A költészetből nem lehet kispórolni az időt

...
Nagy

Beck Zoli: Ezek a dalok használati tárgyak

Olvass!
...
Beleolvasó

Ezen az évfolyamtalálkozón minden titokra fény derül – Olvass bele Karen Swan bekuckózós karácsonyi regényébe!

Részlet a Karácsony gyertyafénynél című regényből.

...
Beleolvasó

Aranka legyen egy szerethető, megszánható Jutka néni – Gerőcs Péter esszéje a történetírásról

Hogyan legyen együttérző a szereplőivel, és maradjon következetes az olvasóval? Részlet Gerőcs Péter esszékötetéből.

...
Beleolvasó

„Nincs párkapcsolatom, és nem is akarok addig, amíg anyu él” – Olvass bele Bibók Bea Ellopott felnőttkor című kötetébe!

Bibók Bea újabb gondolatébresztő könyvvel jelentkezett.

Kiemeltek
...
Podcast

2024 legjobb könyvei! Kibeszélő!

Megjelent a Könyves Magazin 50-es listája, alaposan átbeszéljük, hallgassátok! 

...
Könyves Advent

Könyves társasjátékok ovisoknak

Kufliktól Babarókáig társasok a kedvenc könyveitek alapján!

...
Beleolvasó

„Kieszem bánatból az egész alpesi vidéket” - Olvass bele Jaroslav Hašek humoros útinaplójába!