Krasznahorkai-könyv, podcastek és találkozások – a Könyves Magazin az Ünnepi Könyvhéten

Idén a Könyves Magazin is kiköltözik az Ünnepi Könyvhétre, a Vigadó téren a 18-as standnál várunk benneteket június 11–14. között.

Ha olvasod a cikkeinket, követed a hírleveleinket, hallgatod a podcastjeinket, már többször betaláltunk nálad a könyvajánlásainkkal, vagy egyszerűen csak kíváncsi vagy arra, kik készítik a Könyvest, gyere hozzánk beszélgetni, nézelődni, bandázni!

A standunknál beszerezheted a friss, Krasznahorkai – Út a Nobel-díjig című kiadványunkat, valamint a korábbi Ezt senki nem mondta! bookazine-t is, sőt, az első 100 vásárlónak ajándékba adunk a korábbi, Margó-díjasokkal foglalkozó kiadványunkból is.


Az egész Könyvhét alatt a helyszínről jelentkezünk, beszélgetünk, forgatunk, interjúzunk, embereket kérdezünk, hogy kiderítsük, mi van a szatyrukban, mit olvasnak, és igyekszünk nem napszúrást kapni vagy elázni a négy nap alatt.

JÖN! JÖN! JÖN! Flair-podcast az olvasónak 

A könyvheti standok ikonikus eleme a műanyag kerti bútor, ezért meghívunk írókat, influenszereket és a könyves világ ismerős arcait, hogy beszélgessenek velünk, hangosítás nélkül, a podcastcsatornánkra. Ez itt a kert.

A Könyvhét nemcsak a könyv ünnepe, hanem maga a vadászszezon az olvasók számára, a Könyves Magazin ebben próbál meg segítséget nyújtani.

Érdemes lesz időnként benézni a standunkhoz. Ennél autentikusabb Könyvhét-élményt nehéz elképzelni.

Ott találkozunk!

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Szép Magyar Könyv díjak: Krasznahorkai-kötet is a győztesek között

Kihirdették a Szép Magyar Könyv 2025 díjait. 

...

Fogunk-e 40 év múlva Krasznahorkait olvasni?

Milyen a Krasznahorkai brand, és miért fontos, hogy ismerjük és olvassuk az életművét? Bemutattuk a Könyves Magazin új kiadványát!

...

Ha Krasznahorkai László olvasni kezd, megdörren az ég és elered az eső

A Szegedi Tudományegyetem különleges programsorozatot szervezett Krasznahorkai László életművéhez. A szerző is fellépett az est folyamán. Beszámoló. 

Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről

Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről

Egy 19 éves öngyilkosjelölt és egy demenciával küzdő idős asszony közös története.

Szerzőink

Szabolcsi Alexander
Szabolcsi Alexander

Krasznahorkai László: Néha kifejezetten rettegtem attól, hogy megírjak valamit

Bakó Sára
Bakó Sára

Megnéztük az Átkozott boszorkák 2.-t, hogy neked ne kelljen

Kiemeltek
...

Fehér Renátó: Elegem lett belőle, hogy az életünket átjárja a szégyen haragja és a megvetés gőgje

Miért a szégyen és a megalázás határozza meg a kultúránkat? Interjú a Margó shortlistes Fehér Renátóval.

...

Adorjáni Panna: Mindig bekapcsol valami régi rettegés, hogy ez nem lehet irodalom

Miért érezzük egyre inkább egyedül magunkat, ha minden korábbinál jobban összeköt minket az online tér? Interjú a Margó-shortlistes Adorjáni Pannával.

...

Queer és vallásos – Hány rétege van Winterson kultregényének?

Nem a narancs az egyetlen gyümölcs egy fiatal lány történetén keresztül mesél az anya-lánya kapcsolatokról és a láthatatlan férfiakról.

SZÓRAKOZÁS
...

Jane Austen a Netflixen: kijöttek az első képek a Büszkeség és balítélet új szereplőiről

Most láthatjuk, milyen lesz a decemberben érkező Netflixes feldolgozás!

...

Kíváncsi polip és irritáló kémek: két adaptáció nyert az Emmy-gálán

Az idei Emmy-gála sem az adaptációkról szólt.

...

Gary Oldman szerint az HBO Harry Potter-sorozata jobb lesz, mint a filmek

A korábban Sirius Blacket alakító színész úgy véli, a rajongók számára kielégítőbb lesz a sorozat.

Polc

Hányszor lehet újrakezdeni egy életet? – Tóth Krisztina novelláskötetéről

...

Hitlernek kellett egy anya, aki mindenre képes volt – Nora Bossong Magda című regényéről

...

Egy kis élet: amitől zokog a TikTok, pedig csak darabjaira szedi az amerikai álmot

...

Vigyázz, mit kívánsz: lesben áll a gonosz! – Horváth Adél első regényéről

...