Szabó T. Anna elolvasta Edith Eva Eger A döntés című könyvét (a szerzővel ITT interjúztunk), gondolatait pedig egy hosszabb bejegyzésben osztotta meg. Az írót különösen az a könyvbeli jelenet indította meg, amikor a holokauszt-túlélő Edith Eva Eger megszüli első gyermekét. Ez egy olyan tapasztalás, amelyről nem nagyon írnak a könyvek, és nem is pusztán maga a szülés fizikai folyamata a lényeg, hanem az, ami életük egyik legmeghatározóbb pillanatában erőt adna és felkészítené erre a nőket:
„Ami belülről, az átélés igazi erejével mutatott volna példát arra a pillanatra, amikor valaki a maga legbelső erejéből, a maga és a gyermeke együttes erőfeszítésével, a lélek és az izmok teljes, izzó koncentrációjával, nem másoknak kiszolgáltatott testként, hanem teremtő akaratként hozza világra és öleli át diadalmas örömmel az új életet.”
Szabó T. Anna azt írja, olvasmányélményei, még ha akadt is olyan, ami kitért erre, nem segítettek abban, hogy megtalálja magában „azt az elemi, hatalmas erőt, amely minden nőben ott van, akkor is, ha fog valaha szülni, és akkor is, ha nem”, éppen ezért első szülésénél a félelemtől sokáig vajúdott. Szerinte erről az intenzív, belső női erőről nemcsak a lányoknak, hanem a fiúknak is beszélni kellene, és ezért is lenne fontos, hogy az iskolai olvasmányok igenis foglalkozzanak a női témákkal:
„Az elmúlt napokban nagyon sok fájdalmat okozott nekem az, hogy bebizonyosodott: sok-sok okos, érző szívű, remek férfi sem érti meg, női szemmel mi hiányzik fájdalmasan a tankönyveinkből. Hogy miért fájdalmas újra meg újra arról olvasni, hogy az irodalomban a nők kizárólag a férfiakkal való viszony által létezhetnek - hiszen alig néhány női hős van, aki meg tud állni a lábán a maga erejéből. Nagyon hasonló kiszolgáltatottság ez ahhoz, mint amikor felkötöznek valakit a szülőágyra, és elveszik tőle a cselekvés erejét és szabadságát.
És ha még nem is beszélhet erről az ember, ha az erőről hírt adó női hang meg sem jelenik a kánonban (miféle kánon? ez így katonakórus...), akkor a traumák tovább öröklődnek, a félelmek és frusztrációk továbbadódnak, és hiába a boldog család az eszménykép: a boldogtalan családtörténet a boldog családok mögött is ott fog kísérteni, amíg végig nem beszéljük, ki nem beszéljük elődeink helyett is, amit újra meg újra el kellett hallgatniuk.”
A teljes bejegyzést ITT tudjátok elolvasni!
