Több mint hatvan millió forintért keltek el Sylvia Plath tarot kártyái

207 000 dollárért, azaz több mint 63 millió forintért vették meg Sylvia Plath tarot kártyáit egy árverésen.

fk | 2021. július 27. |

„Tegnap a születésnapomat ünnepeltük: [Ted] egy csodás tarot kártyacsomagot adott nekem és vele egy kedves verset is” – írta Sylvia Plath egy levélben édesanyjának 1956. október 28-án, majd azzal viccelődött, hogy ezzel már úton is van afelé, hogy látóvá váljon és megtanulja a horoszkóp készítés művészetét. A különleges tarot kártyákat – ahogy azt a levélben is említi – a férje, Ted Hughes ajándékozta neki a 24. születésnapjára.

-

A kártyacsomagot a napokban a Sotheby aukcióján több mint 150 000 fontért adták el. Az aukciósház szerint a költő bizonyára használta a kártyákat, egyrészt mert elszíneződéseket találtak rajtuk itt-ott, másrészt, mert írásaiban is találni utalásokat a tarot kártyákra. Például Apu (Daddy) vagy Az akasztott ember című verseiben.

Plath Ariel című verseskötete is erősen rezonált a tarot kártyák képeire és sorrendjére. A kötet először 1965-ben, a költő öngyilkossága után két évvel jelent meg, de Ted Hughes kissé átalakította a koncepcióját és szerkezetét. 2004-ben adták ki újra úgy, abban a sorrendben a verseket, ahogy eredetileg Sylvia Plath szerette volna: az első huszonkét vers a Nagy Arkánumot idézi, a következő tíz pedig a Kis Arkánumot.

Korábban ITT írtunk róla, hogy Sylvia Plath számos személyes tárgya kalapács alá kerül mostanában. A tarot kártyák mellett olyan darabokért lehetett licitálni, mint Plath és férje, az angol költő, Ted Hughes levelei a házasságkötésüket követő időszakból, egy fotóalbum, tele képekkel a boldog időszakukból, illetve egy vázlat, amit Plath rajzolt Hughesról.

Forrás: Open Culture

Hírlevél feliratkozás

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Ki veszi meg Sylvia Plath jegygyűrűjét?

Kalapács alá kerülnek Sylvia Plath amerikai költő, író személyes tárgyai a londoni Sotheby-nál, írja a Guardian. Az aukción olyan darabokért lehet majd licitálni, mint Plath és férje, az angol költő, Ted Hughes levelei a házasságkötésüket követő időszakból, egy fotóalbum, tele képekkel a boldog időszakukból, egy tarot kártyacsomag és egy vázlat is, amit Plath rajzolt Hughesról.

...

Hamarosan megjelenik Sylvia Plath eddig kiadatlan elbeszélése

...

Családon belüli erőszakról szólnak Sylvia Plath eddig publikálatlan levelei

Hatalom, standup, Beck és Grecsó magába néz: ilyen volt a Nyári Margó 1. napja

Hatalom, standup, Beck és Grecsó magába néz: ilyen volt a Nyári Margó 1. napja

Olyan, mintha nyaralnánk, és mégsem.

Szerzőink

chk
chk

„Ez mesélés, nem kell eljátszani a karaktereket” – Galambos Péter a hangoskönyvek készítéséről

Chilembu Krisztina
Chilembu Krisztina

Elmesélni azt, amire nincsenek szavak – Miért a világirodalom egyik legfontosabb könyve A Kedves?

A hét könyve
Kritika
Elmesélni azt, amire nincsenek szavak – Miért a világirodalom egyik legfontosabb könyve A Kedves?
Kis magyar kertográfia – Két hét Esterházy Péter házában 

Kis magyar kertográfia – Két hét Esterházy Péter házában 

Finy Petra író, költő két hetet töltött az alkotóházzá varázsolt Villa Esterházyban.

SZÓRAKOZÁS
...

A Verity hátborzongató szerelmi történetet ígér – előzetes!

Sose volt még ennyire ijesztő egy szerelmi háromszög.

...

Netflix-sorozat lesz Dan Brown új regényéből – ő az új Robert Langdon

Nem Tom Hanks szerepel az új adaptációban. Mutatjuk, mit lehet tudni az új Dan Brown-adaptációról!

...

Sauron elszabadul: Nézd meg A hatalom gyűrűi 3. évadának teaserét!

Sauron az Egy Gyűrűn dolgozik, és a teljes győzelemre készül.