Táncszínházi előadás lesz a Polaroidokból

Táncszínházi előadás lesz a Polaroidokból

ro | 2021. december 15. |

December 30-án debütál a Trafó Stúdióban a Nem érek rá, lélegzem című produkció, amely Simon Márton Polaroidok című kötete nyomán készült. Az előadás egy különleges táncszínházi kísérlet, amelyben Jurák Bettina táncművész-koreográfus Dobó Enikővel, a Vígszínház színészével együtt működve próbálja meg bebizonyítani, hogy a vers, a zene és a tánc segítségével egy egészen egyedi produkció is létrehozható. Simon Márton második verseskötete, a Polaroidok 2013-ban került a boltokba, hamar szuper népszerű lett, volt olyan versrajongó, aki magára is tetováltatott belőle egy idézetet. 2014-ben a Könyvesen volt egy izgalmas sorozatunk, az U35, abban akkor már szerepelt Simon Márton is:

U35: Simon Márton
Tovább olvasok

A Nem érek rá, lélegzem című produkcióból jelenleg két előadást terveznek, a jegyek limitált számban lesznek elérhetőek. Az előadás dramaturgja Tóth Kata, zeneszerzője Hegyi Dóra (OHNODY), jelmeztervezője Kovács Adél, fénytervezője Pete Orsolya.

Forrás: Deszkavízió

Hírlevél feliratkozás

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Tényleg Valentin-nap miatt vásárolják a Polaroidokat?

...

Simon Márton: Senkivel nem beszélünk egy nyelvet, bár nagyon próbálkozunk

Negyedik, valószínűleg eddigi legszemélyesebb kötete jelent meg ma Simon Márton költőnek Éjszaka a konyhában veled akartam beszélgetni címmel. A történet szerepéről, a megszólalás nehézségeiről, hatásokról is kérdeztük emailen a költőt.

...

Simon Márton: Ha nem megyek ki [Hálózatok Hete]

A Hálózatok Hetére kortárs írókat kértünk fel, hogy írjanak a BarabásiLab: Rejtett mintázatok. A hálózati gondolkodás nyelve című kiállításhoz szövegeket. Olvassátok el Simon Márton versét, amelyet a Lungs of New York inspirált!

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.

Kiemeltek
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Most tényleg azt magyarázzam meg, miért nem kell sajnálni? – Fekete Ádám regényéről

Téged jó érzéssel tölt el a normalitás? Fekete Ádám regénye a hét könyve.

...

„Ha az emberiség felfedez valamit, azt általában kizsákmányolja” – interjú Markovics Botond sci-fi-szerzővel

Miért aktuális ma is A Dűne, és miért váltak unalmassá a „megmentős” történetek? Interjú.

Hírek
...

A könyveladások szerint a Z-generációt egyre jobban érdekli a vallás

...

Kik nyerik a 2026-os Mastercard–Alkotótárs ösztöndíjat? Bemutatjuk a jelentkezőket! (4. rész)

...

Tompa Andrea: „Szeretnék ebből a pizsamázásból megélni”

...

Ezt lehet tudni eddig a Percy Jackson és az olimposziak 3. évadáról

...

Liszt Ferenc levelezése és Jókai Mór sci-fi regénye is elérhetővé vált

...

A Heated Rivalry sztárja fogja játszani az új Carley Fortune-adaptáció főszerepét