Pető Andrea történész a tudományos szabadság védelméért kapott díjat Oslóban

sa | 2022. december 07. |

A magyar történész és a CEU tanára az Oslói Egyetem emberi jogi kitüntetését vehette át december 5-én, az indoklás szerint a tudományos szabadság védelme mellett az intézményi autonómia melletti kiállásért. A díjat évente adják át olyanoknak, akik elkötelezettek az emberi jogokkal kapcsolatos ügyekben, és sokat tesznek értük.

Az elismerésről döntő bizottság elnöke, az egyetem rektorhelyettese, Ase Gornitzka úgy fogalmazott, Pető a társadalmi nemek és a holokauszt kutatásával olyan tudományos területeket képvisel, amik támadás alá kerültek, mikor európai rezsimek autoriterebb irányba fordultak. A tudományos, akadémiai szabadság fundamentális, amikor fontos emberi jogokat kell megvédeni, mondta Gornitzka.

Pető a díjat átvéve arról beszélt, hogy az illiberális rezsimek a saját politikai céljaik érdekében fegyverként használják az oktatást és a tudást. A díj jelentőségéről a történész ebben a videóban beszélt:

Pető Andrea, aki könyvet írt a háborús nemi erőszakról, a nyilasmozgalom női tagjairól és Rajk Júliáról is, a Túl a plafonon podcastsorozat vendége is volt. Beszélgettünk arról, mit szólt a szakma, amikor először kezdett el a második világháborús nemi erőszakkal foglalkozni Magyarországon. Hogy milyen tabuk övezik még mindig ezt a témát, és az áldozatok száma helyett mit kellene inkább hangsúlyoznia az újságíróknak. Hogy mivel kell szembesülnie annak a nőnek, aki itthon politikusnak megy, illetve, hogy miért teljes tévút Pető Andrea szerint az apolitikusság. Ezt itt tudod meghallgatni:

Pető Andrea: Ha a háborús nemi erőszak áldozatait mártíroknak nevezzük, azzal nem nagyon segítünk
Pető Andrea: Ha a háborús nemi erőszak áldozatait mártíroknak nevezzük, azzal nem nagyon segítünk

Záró epizódjához érkezett a Delonghival közös Túl a plafonon podcastunk. Utolsó vendégünk Pető Andrea történész, a 20. századi társadalomtörténet és a társadalmi nemek történetének nemzetközileg ismert kutatója. 

Tovább olvasok




Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Pető Andrea: Senki sem lehet apolitikus

A politika a mindennapjaink része attól kezdve, hogy reggel kinyitjuk a szemünket és levegőt veszünk, és az a levegő szennyezett, odáig, hogy a boltban mit veszünk és milyen áron - vallja Pető Andrea társadalomtörténész, aki a háborús nemi erőszak kutatásával szerzett nevet magának itthon és nemzetközi szinten is. A Túl a plafonon utolsó adásában beszélgettünk vele, a fontos állításokat pontokba szedtük.

...

Pető Andrea az utókorral ellentétben nem a férjek fontosságában méri a nők életét - Rajk Júliáét sem

A Delonghival közös Túl a plafonon podcastunk utolsó vendége Pető Andrea történész, egyetemi tanár, az MTA doktora, a 20. századi társadalomtörténet nemzetközileg ismert kutatója. Olvass bele Árnyékban című könyvébe!

...

Margaret Atwood emberi jogokról és gyászról is ír új esszékötetében

A Szolgálólány meséje világhírű írója évtizedek óta figyelemmel kíséri olyan ügyeket, illetve problémákat, mint a klímaváltozás, a zsarnokság vagy a női jogok helyzete. A számára (és mindannyiunknak) fontos témákban 50 esszéjét gyűjtötte kötetbe, mi 2022 március 1-jén jelenik meg a Doubleday gondozásában.

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.

Így készült a Krasznahorkai-kiadvány: A Sátántangó egy egész univerzum

Így készült a Krasznahorkai-kiadvány: A Sátántangó egy egész univerzum

Miért nehéz a magas irodalomból filmet készíteni?

Szerzőink

Könyves Magazin
Könyves Magazin

Esterházy Márton: Péterrel jó volt együtt játszani, nagyon értette a futballt

bs
bs

„Alapvetés, hogy a művészet a jelenre reagál” – Rába Roland és Biró Zsombor Aurél beszélgetése // Alkotótárs podcast VI.

Kiemeltek
...

Esterházy Márton: Péterrel jó volt együtt játszani, nagyon értette a futballt

Interjú Esterházy Mártonnal Esterházy Péterről, fociról és családról. 

...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Most tényleg azt magyarázzam meg, miért nem kell sajnálni? – Fekete Ádám regényéről

Téged jó érzéssel tölt el a normalitás? Fekete Ádám regénye a hét könyve.