A fülszövegből: "Rajk Júlia árulással, börtönnel, erőszakkal, elhallgatással és szenvedéssel teli élettörténetét végigkísérik a 20. századi magyar történelem sorsfordító eseményei. Földi Júlia néven született, az illegalitásban ismerkedett meg Rajk Lászlóval, majd a későbbi belügyminiszter feleségeként fontos politikai pozíciókat vállalt 1945 és 1949 között. Miután férjét ártatlanul kivégezték, ő maga öt évre börtönbe került, nevét elvesztette, fiától elszakították, munkahelyéről elbocsátották. Szabadulása után egyetlen cél éltette: hogy megszerezze "saját nevét", amely együtt járt a fiáért és férje rehabilitációjáért való küzdelemmel. Végül a Nagy Imre körét sújtó romániai fogságból hazatérve Rajk Júlia lett: a Kádár-rendszer politikai ellenzékének önálló - és gyakran öntörvényű - szereplője, aki rendíthetetlenül hitte, hogy az emberi szolidaritás érték, és hogy az egyenlőtlenségek és igazságtalanságok ellen harcolni kell. Az utókor azonban hajlamos a férjek vagy épp a fiak fontosságában mérni a nők életét. Rajk Júliát férje árnyéka egyszerre védte és eltakarta, miközben meghatározta nyilvános cselekvési terét is. Minden a rendelkezésre állt, hogy a magyar történelem egyik sokat ünnepelt kulcsfigurája legyen, mégsem így történt. Hogy miért, erről szól Pető Andrea közel két évtizede megjelent monográfiájának javított és az új források tükrében átdolgozott kiadása."
Pető Andrea: Árnyékban – Rajk Júlia élete (részlet)
Ez a kötet egy különleges és kivételes életű nőről szól. A magyar történelem nem bővelkedik kiemelkedő női politikusokban, és akik mégis vállalkoztak arra, hogy ne ragadjanak meg a cukrászkisasszonyok szintjén – utalva Kéthly Anna gyakran idézett mondására, miszerint „aki fél, az menjen cukrászkisasszonynak” –, azok is gyakran feledésbe merülnek a hazai, ciklikusan ismétlődő emlékezetpolitikai csatározásokban.
Rajk Júliát sokszor és sokan szerették volna elfelejtetni, mert sehova se lehetett egyértelműen besorolni a mindig is politikai álláspontok mentén megosztott magyar közéletben. Rajk Lászlóné személyes és politikai ellenségének is tudhatta az 1945 utáni magyar történelem két meghatározó figuráját: Rákosi Mátyást és Kádár Jánost, hiszen mindketten aktívan részt vettek férje meggyilkolásában. Élete mégis folyamatosan árnyékba, takarásba került. Pedig magas (175 cm) és egyértelműen látható nő volt. Ahogy a kortársak mondták róla:
„nem lehetett nem észrevenni, ha kihúzta magát”.
Egy másik – a mottóban is idézett – megfogalmazás szerint „piszok karakán nő volt”, akinek minden jellembeli képessége – soha nem félt és nem kötött kompromisszumot – rendelkezésre állt, hogy történelmet csináljon, miközben éppen jókor volt jó helyen. (Más nézőpontból persze éppen rosszkor volt rossz helyen.) Ez mind-mind lehetővé tette volna számára, hogy bekerüljön a történelembe.
Ráadásul Rajk Júlia két módon is hozzájárult a 20. századi magyar történelem egyik legfontosabb eseményéhez, az 1956-os forradalomhoz. Az első a Petőfi Kör partizánvitája volt, ahol beszédében személyes példájával és egyszerű, könnyen érthető és értelmezhető szókincsével nyelvet adott azoknak, akik a Rákosi-rendszert a baloldali lehetőség elvesztegetésével vádolták és vádolhatták. Második történelmi tette, hogy mindenféle kompromisszumot kizárva előkészítette meggyilkolt férje, Rajk László 1956. október 6-ai újratemetését, amely hosszú idő után az első nyilvános és tömeges politikai esemény volt, és a forradalom főpróbája lett. Ez a két tett már önmagában elegendő lenne a történelmi nagyság nyilvános elismeréséhez. És ehhez még hozzátehetjük, hogy
Rajk Júlia készítette az első magyarországi szamizdatot 1955-ben, kutyamenhelyet alapított, és a Kádár-rendszer idején kialakult civil ellenállás egyik fő szereplője lett.
A hálátlan utókor azonban hajlamos a férjek vagy épp a fiak fontosságában mérni a nők életét. A nők a férjek és fiak árnyékában élnek. Önálló, saját életük, ha létezett egyáltalán valaha, visszatekintve is csak a férjek és fiak árnyékában elbeszélhető.
Kevés 20. századi magyar politikusról – főleg politikusnőről – készült sikeres színdarab angol nyelvterületen. Ehhez képest Robert Ardrey Shadow of Heroes (Hősök árnyai) című, 1958-ben írt drámájában Rajk Júlia az egyik főszereplő. A darabot nagy sikerrel játszották a londoni Piccadilly Színházban – erről a BBC felvételt is készített –, valamint a Broadway-n is. 1961-ben azonos címmel ausztrál tévéfilm készült belőle. Utoljára 2018-ban a New York-i Metropolitan Playhouse-ban játszották a darabot – a kritikák alapján szintén sikerrel. Rajk Júlia szerepét az évek során Dame Peggy Ashcroft, June Brunell és Erin Beirnard alakította. Kiváló, nagy kaliberű női szerep a színpadon.
A valóságban nem volt olyan hálás szerep Rajk Júliaként élni. Bár minden rendelkezésére állt, hogy a magyar történelem egyik sokat ünnepelt kulcsfigurája legyen, nem így történt. Hogy miért, erről szól ez a könyv.
1998 és 2001 között már három évet töltöttem Rajk Júlia életének levéltári kutatásával. Könyvet írtam róla, amit meglepően gyorsan befejeztem. Azt hiszem, ez a gyorsaság elsősorban annak volt köszönhető, hogy Rajk Júlia árulással, börtönnel, erőszakkal, elhallgatással és szenvedéssel teli élettörténete személyesen nagyon megviselt. Az ifj. Rajk Lászlóval készült utolsó interjúm után, a búcsúzásnál azt mondtam neki: minél hamarabb meg akarom írni a könyvet, mert ki akarok lépni az életéből. Erre félszegen elmosolyodott, és azt felelte: „Akkor már tudod, én hogyan élek.” Ezek a szavak ugyanakkor arra emlékeztettek, hogy én, az életrajz írójaként soha nem lehetek „bennfentes”: hiába teszek meg mindent, nem érthetem meg a szereplők valódi érzelmeit.
A Rajk Júliáról szóló életrajzi könyv első kiadása nagy tudományos siker lett. Megjelent németül és bolgárul, valamint fejezetenként angolul és franciául olyan tudományos folyóiratokban és könyvekben, amelyek a kommunizmus, illetve a desztálinizáció ideje alatti női történeteket elemeztek. Ez a két szélesebb elemzési keret volt az, amely lehetővé tette, hogy erről a különleges magyar női élettörténetről a szélesebb, nemzetközi szakmának is írjak.
A szerző hiába hiszi, hogy munkája meg van írva és be van fejezve: minden könyvnek van utóélete. Ennek a könyvnek pedig különösen. A megírásától eltelt tizenkilenc év bebizonyította: tévedtem, amikor azt hittem, ki tudok lépni Rajk Júlia életéből. A könyv megjelenése óta annyi minden történt a források hozzáférhetősége, illetve az értelmezési keretek változása tekintetében, hogy meg kellet írnom a kötet átdolgozott, bővített kiadását.
A könyv első változatát a saját név meg- és visszaszerzése témájára építettem fel. Rajk Júlia Földi Júliaként született, majd 1945 után a letartóztatásáig Rajk Lászlónéként élt. A börtönben elvették a nevét, és Györk Istvánnéként szabadult úgy, hogy nem tudta, mi történt a fiával. Ezt követően nevének visszaszerzése volt egyetlen célja, amelyben az újratemetés csupán egy állomás volt. Végül a romániai fogságból hazatérve
Rajk Júlia lett: intézmény és önálló jogon szereplő.
A kötet átdolgozásánál szembe kerültem minden történész rémálmával, hogy – éppen az emlékezetpolitikai harcok jegyében – az öröknek hitt levéltári jelzetek megváltoznak, az iratokat átrendezik, illetve egész gyűjteményeket visznek át kormányutasításra egyik őrzési helyről a másikra. Azoknak a hivatalos dokumentumoknak a nagy része, amelyeket a kétezres évek elején olvastam, ma már máshol és más jelzet alatt találhatóak. Akárhogy is, az elmúlt tizenkilenc évben tovább növekedett a kutatható források száma a levéltárakban, létrejött a párhuzamos levéltárak rendszere, egyre több levéltári anyagot indexelnek a gyűjteményekben dolgozó munkatársak, és számos visszaemlékezés is megjelent, aminek eredményeképpen újra és újra előbukkant Rajk Júlia neve. Ma már olyan dossziékhoz is hozzá lehet férni, amelyeknek még a létezését is tagadták a levéltári referensek a kétezres évek elején. Rajk Júlia élete mégis újra árnyékba húzódott, feledésbe merült. Ennek oka, hogy élettörténete belekerült az egymást keresztező kortárs emlékezetpolitikai folyamatokba.
Rajk Júlia egész életét meghatározta munkásszármazása. A Horthy-rendszerben felnőtt, anyagiakban szegény munkáslánynak – akinek szobafestő apja egykori vöröskatonaként folyamatosan a letartóztatás árnyékában élt – alapvetően semmi esélye nem volt arra, hogy a napfényre, azaz a figyelem középpontjába kerüljön. Hiába akart volna eredetileg orvos lenni, szociális munkás lett. A munkások, az egyszerű emberek nem gyakran kerülnek a figyelem középpontjába.
Aztán ott voltak a fizikai adottságai. Magas volt és darabos, így testével mint jól felhasználható erőforrással se számolhatott karrierje tervezésekor. Nem felelt meg a korabeli szépségideálnak, ráadásul rendkívül határozott véleménye volt mindig mindenről, amivel talán ellensúlyozni is akarta képzettsége hiányosságait.
A kommunista mozgalom hiába hirdette elvileg az egyenlőséget, valójában rendkívül hierarchikusan épült fel. A nőkre ez különösen igaz volt:
az illegális kommunista párt tagjaként Földi Júlia azt kapta feladatául, hogy a Rajk László körüli praktikus és mindennapi teendőket ellássa – amikor fontos megbeszélések folytak, kiküldték a szobából. Ez a hierarchia – amit aztán a korszak kutatói is megörököltek és megőriztek – megfosztotta őt attól, hogy „fontosnak” minősüljön.
Nem önálló jogon, hanem Rajk László feleségeként került a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége (MNDSZ) főtitkári székébe is, egy olyan munkakörbe, ami nyilvánvalóan meghaladta képességeit és képzettségét. A belügy- majd a külügyminiszter feleségeként csupán biodíszlet maradhatott. MNDSZ-beli munkáját ugyanakkor – mint mindent életében – teljes erőbedobással végezte, és eközben nem vette észre, hogy kvalifikált és ambiciózus munkatársai szívből gyűlölik, ahogy azt sem, hogy a feltörekvő fiatal komisszárlányok kérlelhetetlenül maguknak követelik azt a kis politikai figyelmet és hatalmat is, ami az MNDSZ munkatársainak jutott. Rajk Lászlóné nyilvános beszédeiről nem maradt fenn hanganyag. Pedig sokszor és sokat beszélt nyilvánosan. A szintén nemrégen online hozzáférhetővé vált nyolc híradóban a narrátor mondja a képre a szöveget. Júlia hangja nem hallatszik.
Rajk László letartóztatása után feleségét még hosszabb ideig nem tartóztatták le. A vád folyamatosan alakult. Börtönbe is végül azért került, mert Rajk László felesége volt: Rajk Lászlónéként, azon a néven, ami meghatározta sorsát. De a Rajk-perben nem játszott fontos szerepet, noha volt rá kísérlet, hogy párizsi éveit vagy rövid, 1945 utáni banktisztviselői karrierjét beépítsék és felhasználják a férje elleni koncepciós perben. Így a feleség csak tizedrendű vádlott lett egy másik perben. Mégis szokatlanul hosszú büntetést kapott. Sztálin halála után még a rehabilitációs anyaga is kevés gonddal készült, mert sehogy se találták meg az eredeti dossziét.
A börtönből való szabadulása után saját maga is tudatosan az árnyékot választotta. Rajk László fényképe ott volt az ágya mellett, hogy bárki, aki meglátogatta, rögtön azt lássa meg. A férje árnyéka egyszerre védte, beárnyékolta és meghatározta nyilvános cselekvési terét.
