Pablo Neruda, fotó: Fundación Neruda

Újraindul a nyomozás Pablo Neruda gyanús halála miatt

A chilei költőt, aki aktívan politizált, az 1973-as katonai puccs után néhány nappal mérgezték meg. Egy bíróság most elrendelte az ügy újbóli kivizsgálását.

ki | 2024. február 22. |

Újra kell indítani a nyomozást Pablo Neruda halálának ügyében, döntött kedden egy chilei fellebbviteli bíróság, arra hivatkozva, hogy új eszközök segíthetnek kideríteni, pontosan mi okozta a halálát. Neruda unokaöccse, Rodolfo Reyes tavaly decemberben már kérelmezte, hogy nyissák újra az ügyet. A hivatalos álláspont sokáig az volt, hogy a Nobel-díjas költő, diplomata és politikus halálát prosztatarák miatti elgyengülés okozta, Neruda sofőrje azonban kitartóan állította, hogy megmérgezték. Reyes azt mondta decemberben, hogy kanadai, dán és chilei igazságügyi szakértők is találtak a sofőr állítását alátámasztó bizonyítékot, de akkor a bíróság elutasította a kérelmét, ezt írta felül a mostani döntés.

Reyes elmondta, hogy a szakértők olyan nagy mennyiségű Cloristridium botulinumot találtak nagybátyja testében, ami „összeegyeztethetetlen az élettel”. Ez egy botulinum toxin nevű neurotoxint termelő baktérium, mérge a legerősebbek közé tartozik, izomgörcsöket és -bénulást, majd légzésbénulást, végül halált okozhat.

A fellebbviteli bíróság elrendelte a halotti bizonyítvány írásszakértői vizsgálatát, a külföldi szakértők által végzett vizsgálati eredmények metaanalízisét,

valamint a chilei dokumentációs projekt bekérését és egy Clostridium botulinum szakértő bevonását.

Neruda halála néhány nappal az 1973-as katonai puccs után következett be, amikor a hadsereg Augusto Pinochet tábornok vezetésével megdöntötte Salvador Allende törvényes kormányát. Neruda a kommunista párt tagja volt, Allende támogatója és barátja, korábban aktívan politizált, diplomataként és szenátorként is. Sokkolta a puccs és barátai halála, megölése, és azt tervezte, Mexikóba menekül. A tervezett indulás előtt egy nappal azonban kórházba került és meghalt.

A költő-politikus halála azóta foglalkoztatja a közvéleményt, hogy Chile a '90-es években újra demokratikus ország lett. 2013-ban exhumálták Neruda holttestét, de akkor nem találtak mérgező anyagokat a csontjaiban, a családja és sofőrje viszont további vizsgálatokat követelt. 2015-ben a chilei kormány kijelentette, hogy „nagyon valószínű, hogy egy harmadik fél” volt felelős a haláláért. Néhány éve egy nemzetközi igazságügyi szakértői vizsgálat már megállapította, hogy halálát nem okozhatta a prosztatarákja, azt viszont nem tudták megállapítani, hogy miért halt meg, 2017-ben viszont már találtak Cloristridium botulinumot a koponyacsontjaiban és a fogaiban.

Forrás: AP, fotó: Fundación Neruda

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Navalnijt akkor is napokig rejtegették, amikor novicsokkal mérgezték meg

A Navalnij című kötet szerzői Oroszország-szakértők, akik részletes áttekintést nyújtanak az orosz ellenzéki vezető pályafutásának különböző állomásairól és változó nézeteiről. Olvass bele!

...

A Navalnij elleni merénylet utáni időszakot mutatja be a díjnyertes dokumentumfilm

Vasárnap este mutatta be a CNN a Sundance-díjas Navalnij című dokumentumfilmet, amely az orosz ellenzéki vezető életét követi nyomon, és a novicsok-mérgezés utáni időszakra fókuszál.

...

Atwood a Rushdie-t ért merényletről: Ha nem állunk ki a szólásszabadság mellett, zsarnokság lesz

Margaret Atwood a Guardian oldalán adott hangot véleményének a Salman Rushdiet ért pénteki támadás apropóján. Szerinte Rushdie nem akart hős lenni, kiállni mellette és a szólásszabadság mellett azonban mindannyiunk kötelessége. 

Hírek
...

Színdarab készült Babarczy Eszter apjáról szóló kötetéből

...

„Ezt nem értem. Döbbenetes” – Hajnóczy Soma túljárt Krasznahorkai eszén

...

Máris kitört a botrány Diána hercegné memoárja miatt, a szerző bocsánatot kért

...

Új tagokat nevezett ki Tarr Zoltán az NKA állandó kollégiumaiba

...

„Egy nő bőrében élhettem több mint egy évig” – érkezik Nyáry Krisztián könyve Udvaros Dorottyáról

...

Megvan a 2026-os Booker-díj rövidlistája: erős lett a mezőny!

A hét könyve
Kritika
Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről
Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Színes programsorozatban ünnepelték meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem egykori diákját, Krasznahorkai Lászlót.

Kiemeltek
...

Mohácsi Balázs: Ezt a történetet az élet írta, én csak kivágtam és keretbe foglaltam egy szeletét

Mit jelent regényt írni egy értelmét vesztett verseskötetből? Interjú Mohácsi Balázzsal.

...

Vajna Ádám: Egy kicsit innentől örökké középkori hóhér is leszek

Milyen egy középkori falu hóhérjának lenni? Interjú a Margó shortlistes Vajna Ádámmal.

...

Krasznahorkai László: Néha kifejezetten rettegtem attól, hogy megírjak valamit

Krasznahorkai László kilenc év hallgatás után adott életútinterjút a Partizánnak.