Tippek szülőknek, ha a gyerek unja az esti felolvasást

Tippek szülőknek, ha a gyerek unja az esti felolvasást

A könyveknek és az esti meséknek már a telefonokon és a táblagépeken futó színes videókkal kell versenyezniük a gyerekek körében is. Itt van néhány tipp, hogy mit tegyen a szülő, ha nem köti le a gyerek figyelmét az esti felolvasás.

ta | 2025. június 05. |

Nemrég mi is beszámoltunk az angol Nielsen közvéleménykutató és a HarperCollins kiadó felméréséről, ami arra a következtetésre jutott, hogy a szülők egyre kevésbé szeretnek felolvasni a gyerekeiknek.

Egyebek mellet megállapították, hogy míg 2012-ben a szülők 64 százaléka szívesen olvasott fel a 0-4 év közötti gyerekének, ma már ez az arány csupán 41 százalék. A nemek között eltérést észlelhetek: a 0-2 éves lányoknak általában a szülők 44 százaléka olvas minden nap, a fiúknak pedig csak 29 százaléka.

A HarperCollins igazgatója a nem túl biztató eredmények fényében arra figyelmeztetett, hogy ha nem olvasunk fel a gyerekeknek, később a házifeladattal vagy más kötelező cselekvéssel fogják azonosítani az olvasást, és nem lelik majd örömüket benne.

A Z generációnak is nehezen megy a felolvasás

A kutatásra a The Guardian egyik friss cikke is utalt, ami azt emelte ki, hogy a Z generációs szülők (azok, akik a 90-es évek végén, 2000-es évek elején születtek) körében egyre többen vannak azok, akik nem szeretnek felolvasni a gyerekeiknek.

Az okok között egyebek mellett azt említették, hogy nincs rá idejük, hogy ők maguk sem szeretnek olvasni, valamint hogy nehezen kötik le egy könyvvel a kicsi figyelmét.

Vannak gyerekek, akiknek a YouTube-videók órákra leköti a figyelmét, de amint előveszel egy könyvet, mocorognak, helyezkednek, vagy kiabálnak és elrohannak”

– mesélte egy volt tanító, Spencer Russell, aki a gyerekek olvasási készségének fejlesztését helyezte munkájának fókuszába.

Lehet változtatni!

Szerencsére a helyzet nem reménytelen. A Guardian cikkében megszólaló szakértők elismerték, hogy a könyvek nem tudják felvenni a versenyt a netes tartalmakkal, ahogy azt is, hogy a fiatal szülők, akiknek közelében jellemzően nagyszülők sincsenek, fáradtak, kimerültek.

Ám kis lépésekkel lehet változtatni! A felolvasásra nem mint valami nagy, megoldandó feladatra érdemes gondolni: nem kell egy órát ott ülni a gyerek mellett, mert úgysem tud még nagyon fiatalon ennyi információt befogadni.

Olvassunk fel nekik egyszerű szövegeket, mondjuk esténként öt oldalt.

Ha elkalandozik a kicsi figyelme, vonjuk őt be a mesébe, kérdezzük meg, mit gondol róla, vagy mit értett meg eddig belőle. És ne érezzük azt a kényszert sem, hogy mindent úgy kell felolvasni egy kétévesnek, ahogy az a könyvben szerepel, mesélhetünk nekik a képekről is – tanácsolták a szakértők.

(The Guardian)

Nyitókép forrása: unsplash.com

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Az esti meseolvasás lehet az apák egyik szuperereje

Az apás mesélésekhez ajánlunk egy nemrégiben megjelent, kortárs antológiát, az Apa olvas című kötetet. 

...

Dragomán György szerint ez a titka annak, hogy az olvasás a mindennapjaink részévé váljon

Van saját tipped, ami lemaradt a listáról?

...

A képregény lehet a gyerekek kapudrogja az olvasáshoz?

Az biztos, hogy az Egyesült Királyságban nagyon sokan olvasnak képregényeket, de azt nem tudják, hogyan válnak majd olvasóvá?

KÖNYVHÉT
...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.

...

Húsbányászat az űrben és kapitalizmuskritika: Markovics Botond mesél új sci-fi regényéről!

Jó hírünk van: a Flair még mindig nem ért véget!

...

Lehet-e örökölni a honvágyat? – Purosz Leonidasz mesél görög hátteréről / Flair #18

A Könyvhét utolsó, esős napján Purosz Leonidasz mesél legújabb, Honvágy című kötetéről. Hallgassátok a Flairt!

Nádas Péter: Ezen az egész végeérhetetlen képtelenségen nevettünk, ami akkor az életünket be akarta keríteni

Nádas Péter: Ezen az egész végeérhetetlen képtelenségen nevettünk, ami akkor az életünket be akarta keríteni

Hogyan találkozott először Nádas Péter és Esterházy Péter? Visszaemlékezés.

Szerzőink

P. Szathmáry István
P. Szathmáry István

P. Szathmáry István: Igazolványkép

Szabolcsi Alexander
Szabolcsi Alexander

Garaczi László még 70 évesen sem tud veszíteni

Kiemeltek
...

P. Szathmáry István: Igazolványkép

Hogyan tűnik el az ember feje az okmányirodában? P. Szathmáry István tárcasorozatának negyedik része.

...

Lovasi András: Nem akarok sem fiatalos, sem trendi lenni, az érvényességet keresem

Interjú Lovasi Andrással fontos magyar szavakról, kormányváltásról, Kossuth-díjról, öregedésről.

...

Kik nyerik a 2026-os Mastercard - Alkotótárs ösztöndíjat? Bemutatjuk a jelentkezőket! (1. rész)

Bemutatjuk a Mastercard-Alkotótárs jelentkezőit.

Hírek
...

Kijött az előzetes a Bret Easton Ellis felnövéstörténetéből készült adaptációhoz

...

Színházi előadás készül Biró Zsombor Aurél regényéből

...

Orbán János Dénes szerint lincshangulat uralkodik: visszavásárolná a műveit a KMTG-től

...

10 éves az It Ends With Us: Colleen Hoover jótékonykodással ünnepel

...

Nagy Ervin feljelentést tett Orbán János Dénes ügyében

...

Feszült Netflix-thrillerben nyomoz Robert De Niro – itt van A Suttogó előzetese

Olvass!
...

Hol van az otthon? Olvasd el Csepelyi Adirenn novelláját!

Részlet Csepelyi Adrienn Otthonról haza című novelláskötetéből.

...

Heated Rivalry-rajongók, figyelem: megérkezett Rachel Reid hokis sorozatának fordítása!

Ismerd meg az egész világot meghódító hokis sorozat, a Heated Rivalry alapjául szolgáló könyveket immár magyarul is!

...

Imádnád, ha a Harry Potterben Hermione és Draco összejönne? Akkor ne hagyd ki ezt a BookTok-szenzációt!

Julie Soto bestsellerében egy Harry Potter-fanfiction és egy tüzes romantasy találkozik.