A szülők több mint fele nem élvezi, ha fel kell olvasnia a gyerekének

Már sok kutatás kimutatta, fontos, hogy a szülők felolvassanak a gyerekeiknek. Viszont egy friss brit felmérés szerint egyre kevesebb szülő szeret könyvet olvasni a gyerekének. 

sza | 2025. május 05. |

Egy friss felmérés szerint a 0-13 éves kor közötti gyereket nevelő szülők 40%-a állítja azt, hogy szórakoztatónak találja, ha felolvashat a gyerekének. Az angol Nielsen közvéleménykutató és a HarperCollins kiadó által végzett felmérés szerint nagyban csökken azoknak a szülőknek a száma, akik szívesen olvasnak kiskorú gyerekeiknek. A kutatásban 1596 szülő vett részt, akiknek 0-13 éves közötti gyerekük van. 

A felmérés szerint nagy visszaesés látható a 0-4 éves között korosztálynál: itt ugyanis 2012-ben még a szülők 64%-a olvasott szívesen, ma már csak 41%. De a nemek között is észlelhető eltérés: a 0-2 éves lányoknak általában a szülők 44%-a olvas minden nap, a fiúknak pedig csak 29%-a.

A HarperCollins igazgatója szerint ez azért jelenthet problémát, mert ha nem olvasunk fel a gyerekeknek, akkor annál nagyobb a valószínűsége, hogy később az olvasást a házifeladattal vagy egyéb kötelező cselekvésekkel azonosítják.

A felolvasás viszont megtaníthatja őket, hogy ez egyszerre hasznos és szórakoztató is lehet.

Az igazgató szerint továbbá az is fontos, hogy a Z generációs szülők már a digitális kultúrával (okostelefonok, internet) együtt nőttek fel, így annál nagyobb a valószínűsége, hogy maguk is úgy tekintenek a szórakozásra, mint ami csak digitális lehet.

A szülők egyharmada állította azt, hogy több időt szeretne felolvasással tölteni, azoknak a szülőknek pedig, akik azt állítják, hogy a gyerek házifeladatai miatt nem jut idő az olvasásra, megduplázodott a számuk 2012-höz képest. Akkor a megkérdezettek 25%-a állította ezt, ma már 49%.

Nemrég mi is írtunk arról, hogy az apák szuperereje lehet az esti olvasás, sőt egy olvasáskutatóval is beszélgettünk a gyerekek és a könyvek kapcsolatáról.

(Guardian)

Fotó: Pexels

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Amikor életveszélyes volt az ágyban olvasás

A 18. század éjszakai veszélyei: regények, macskák, maszturbáció.

...

Dragomán György szerint ez a titka annak, hogy az olvasás a mindennapjaink részévé váljon

Van saját tipped, ami lemaradt a listáról?

...

Az esti meseolvasás lehet az apák egyik szuperereje

Az apás mesélésekhez ajánlunk egy nemrégiben megjelent, kortárs antológiát, az Apa olvas című kötetet. 

Hírek
...

Kristin Hannah Fülemüle című bestsellere filmen is érkezik

...

Nádas Péter egy több száz éves német rend tagja lett

...

Macska a széken, teknős a könyvespolc alatt – Szerinted jó ötlet az állatos könyvesbolt?

...

A Normális emberek sztárjával készül új Jane Austen-feldolgozás

A hét könyve
Kritika
"Istenről és Édesanyáról vagy jót vagy semmit" – Ongjerth Hanna: Fecskefészek
200 éve sokkal több női író volt, aztán jöttek a férfiak

200 éve sokkal több női író volt, aztán jöttek a férfiak

Igen nagy változások történtek az angolszász irodalomban, és talán sose lesz ugyanolyan, mint az 1800-as években.

Olvass!
...

Semmiről nem fogsz lemaradni, ha megtanulsz helyesen élni - Olvass bele Tapasztó Orsi önismereti könyvében

Az önismeret nemcsak egy újabb feladat a teendőid között, hanem az út egy teljesebb, egészségesebb élethez. Olvass bele!

...

A megfojtott pap a kőbányai templom előtt ül: olvass bele N. Nagy Zoltán új krimijébe!

Egy kegyetlen elkövető, egy nyugdíjba készülő nyomozó és egy kőbányai templom. 

...

Hogy illik viselkedni túszejtés esetén? – Olvass bele Fredrik Backman regényébe!

A hisztiző túszok vagy a rendőrkézre kerülés a rosszabb?