A festésről egy rövid videót is készítettek, amelyen jól látszik, hogy Ács Margittól Várnai Zseniig, Berg Judittól Kaffka Margitig számos női szerző neve és könyvcíme került fel a lépcső fokaira. Az akció mindenképp nagyon pozitív, és csak remélni lehet, hogy még sok hasonló követi országszerte, még akkor is, ha többször többen is elmondták, miért nem szerencsés a költőnőzés-írónőzés, mint ahogy közleményében a Párbeszéd Magyarországért tette ("Nők Lépésről Lépésre: magyar író- és költőnők könyveit festették a Glücklich Vilma lépcső fokaira").
Tóth Krisztina például (akinek nevét szintén felfestették a mostani akció keretében a lépcsőre) korábban többször elmondta, nem szereti a költőnő kifejezést, ami szerinte a tőgypörkölt szóra hajaz (legutóbb ez abban a bejegyzésében került elő, amelyet Az arany ember körüli vitában volt kénytelen közzétenni), és az elnevezés kérdése felmerült a Bán Zsófiával készített interjúnkban is, ahol körbejártuk, mi a különbség az írónő és a nőíró között. Az író-irodalomtörténész az alábbi választ adta:
"Látszólag semmi, elvileg mindkettő ugyanazt jelenti – de mégsem. A nyelv kultúrába, történelembe ágyazott struktúra, ezért egy adott kifejezés, még ha elvileg ugyanazt jelenti is, bizonyos kontextusokban más és más konnotációkat vesz fel. Történetesen (és történelmileg), a magyar kultúrában az írónő kifejezésnek akarva-akaratlanul is pejoratív konnotációja van, ezt a halvány, mégis mindig kiérezhető, ironikus élt mindenki hallja, akinek a magyar nyelv csodás rétegzettségeire füle van. Az ok egyszerűen (vagy inkább nagyon is bonyolultan) az, hogy más kultúrákhoz hasonlóan,
az író szerepét a miénkben is, kezdettől fogva, egészen a közelmúltig, per def férfi töltötte be,
hiszen a nőkre rótt társadalmi nemi szerep – igen, a gender-szerep – nemigen adott lehetőséget arra, hogy valaki nőként jelenjen meg a férfiak számára gyakorlatilag kizárólagos szerepet biztosító irodalom vagy közélet porondján. A kultúra és a politika „nem nőnek való vidék”-ként volt számontartva, és ez – a szerencsére egyre sokasodó kivételektől eltekintve – nagyjából a mai napig így van – elég csak ránézni az irodalmi antológiák tartalomjegyzékére, a díjazottak listájára, a szerkesztőségek, döntőbizottságok, kuratóriumok nemi összetételére, vagy a mindenkori NAT irodalom-anyagára – melyek természetesen mind elsősorban hatalmi, és nem esztétikai viszonyokat tükröznek. Mindez nyílt titok, természeti tüneményként vállalt „körülmény” – netán az ún. „minőség” jelzőrendszere –, mellyel úgymond „nincs mit csinálni”, „ez van, ebből kell főzni”, „ha egyszer nincs, nincs”.
![Hamnet – Egy gyerek elvesztése után hogyan lehet belakni egy életet? [A nő hétszer]](https://konyvesmagazin.hu/file/slides/4/44186/fe_580_320_4238_d045_00238_r.jpg)
