A nőket nem hallani

.konyvesblog. | 2016. június 02. |

nocikk.jpgJ.K. Rowling, Allegra Goodman, Claire Vaye Watkins, Nicola Griffith

Ennek a cikknek tulajdonképpen meg sem kellene születnie. Azt gondolnánk, hogy 2016-ban már nagyjából senkit nem érdekel, hogy egy könyvet férfi vagy női szerző jegyez. Azt is gondolnánk, hogy senki nem úgy emel le egy kötetet a polcról, tölt le egy művet, vagy ajánl egy könyvet a barátainak, hogy milyen nemű a szerzője. Az irodalmi díjak világában ez máshogy működik: a nőírók munkáit nagyon ritkán ismerik csak el, még az olyan nagy presztízsű díjak, mint a Nobel vagy a Man Booker esetében is, de nincs ez máshogy Magyarországon se. Megnéztük, hogyan díjazták a női szerzőket 2000-2015 között a fontos állami és magándíjak kuratóriumai, és az eredmény szomorú lett: a 2003-ban alapított Prima Primissima történetében – az irodalom kategóriájában – eddig egyetlen női szerző kapta meg az elismerést, a kiemelkedő szépirodalmi teljesítmények elismerésére létrehozott Aegon Művészeti Díjat ugyancsak egyszer nyerte el nő, a József Attila-díjat pedig 194 alkalommal adták át, de mindössze harmincszor kapta azt nő.

Három éve robbant a hír, hogy az addig szerény eladásokat produkáló Robert Galbraith írói név mögé rejtőzve valójában J.K. Rowling, a Harry Potter-sorozattal világhírűvé vált írónő jegyzi a Kakukkszó című detektívregényt. Pedig a kiadó mindent megtett, hogy amíg csak lehet, titokban tartsa a szerző kilétét, még egy kamu életrajzot is kitettek az oldalukra, mely főbb vonalakban felvázolta az exkatonából lett író (házas, két gyermek apja) életét. Sikerült is megvezetni a kritikusokat, akik első recenzióikban például azon álmélkodtak, hogy egy férfiszerző hogyan tudja ennyire pontosan és jól leírni a női ruhákat. A Kakukkszónál Rowling szándékai világosak voltak: az Átmeneti üresedés körül, amely a Harry Potter-széria után írt első felnőtteknek szánt regénye volt, akkora volt a felhajtás, hogy szeretett volna végre egy olyan könyvet kiadni a kezéből, aminél nem kellett senki elvárásainak megfelelnie. Teljesen más oka volt azonban akkor, amikor írói pályája kezdetén a családneve elé a semleges J.K. iniciálékat illesztette a keresztneve, a Joanne helyett. Igaz, ez még nem a saját döntése volt; az akkori kiadója marketing-megfontolásokból javasolta a változtatást, arra hivatkozva, hogy a fiúk nem szívesen választanak maguknak olyan könyvet, amit nő írt.

Könyves magazin 2016/2.

LIBRI-SHOPLINE NYRT, 2016, 76 oldal, 5 pont + 199 Ft

 

Fehér férfiaknak írni

Ugorjunk egy nagyot. 2010 nyarán két nagyívű, tematikájában hasonló regény jelent meg az Egyesült Államokban. Az egyik Jonathan Franzen Szabadsága, a másik pedig Allegra Goodman The Cookbook Collector című kötete volt. Mindkét regény a 19. századi szépirodalmi hagyományokat felelevenítve mesélt a 9/11 előtti és utáni Amerikáról, és kritikusaik szerint míg Franzen Tolsztojt, addig Goodman főleg Austent idézte meg. Mind a kettő nagyon jó értékeléseket kapott, mind a kettőt körülrajongták, mind a kettő bestseller lett, mégis csak egyikük érdemelte ki a Nagy Amerikai Regény jelzőt. Segítünk: nem Allegra Goodmané, noha arról a legkevésbé Franzen tehet – és rendre vissza is utasítja –, hogy örökké a nagy amerikai regényíró skatulyájába próbálják begyömöszölni.

Mindezek fényében különösen sokkolóan hatnak az amerikai Claire Vaye Watkins szavai, aki egy tavalyi író workshopon elismerte, hogy több díjat nyert  debütáló  regénye, a Battleborn írása közben végig az motoszkált a fejében: vajon mit gondolna erről Philip Roth vagy Jonathan Franzen. A legmeghökkentőbb nem az, hogy mit gondolnának, hanem hogy ez egyáltalán felmerült egy női szerzőben. „Miért akarok olyan íróknak bizonyítani, akiknek a művei, sok esetben, nem is különösebben tetszenek?” – tette fel a kérdést az utóbb nyomtatásban is megjelent On Pandering című előadásában Watkins, aki kétséget kizáróan leszögezi, hogy a Battlebornt bizony fehér férfiaknak írta, és azt próbálja megérteni, mi zajlik a saját fejében.

Nem éri meg nőkről írni?

Márpedig, ha szigorúan a díjakat vesszük alapul, akkor nőként férfiakról, ezáltal pedig férfiaknak is írni, eléggé kifizetődő. Mintha a férfiak nem vennének a kezükbe női szemszögből kibontott regényeket, vagy nem olvasnának olyan történeteket, melyeknek nők a főszereplői. Már a feltételezés is abszurdnak tűnhet, Nicola Griffith író elemzése nyomán mégis az derül ki, hogy az angolszász irodalomban a nagy presztízsű díjak osztogatásánál azok a női szerzők indulnak a legjobb esélyekkel, akik férfiakról vagy férfi perspektívából írnak. „Minél nagyobb a díj presztízse, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a narratíva alanya férfi lesz” – vonja le a végkövetkeztetést Griffith. A leedsi születésű, de Seattle-ben élő szerző az elérhető adatok alapján azt vizsgálta, hogy hat díj esetében (Pulitzer, Man Booker, Nemzeti Könyvdíj, National Book Critics’ Circle Award, Hugo-díj, Newbery Medal) 2000 és 2014 között hányszor nyert nő, illetve a nyertes művek milyen arányban szólnak a férfiakról és/vagy a nőkről.

Érdekes megállapításokra jutott: az elmúlt tizenöt évben egy olyan szépirodalmi mű sem kapott Pulitzert, amelynek női szerzője kizárólag női szemszögből bontott volna ki egy történetet. Man Booker-díjat ellenben kilenc esetben olyan könyv nyert el, amit  férfiak írtak férfiakról, háromban, amit nők írtak férfiakról, kettőben, amit  nők írtak nőkről, és egy esetben olyan, amit  nő írt mindkét nem képviselőiről.

„Nehéz nem arra a következtetésre jutni, hogy az irodalmi díjak esetében minél tekintélyesebb, befolyásosabb, pénzesebb egy elismerés, annál kisebb a valószínűsége, hogy a nyertes felnőtt nőkről írjon. Ez vagy azt jelenti, hogy a nőknél működik az öncenzúra, vagy pedig azok, akik az irodalmi érdemességről döntenek, a nőket ijesztőnek, ízléstelennek, unalmasnak tartják.” Griffith szerint a női hangokat egyszerűen nem hallják meg, és ha ebben a kultúrában a felnőtt lakosság felének a hangja nem hallható, akkor a tapasztalatok fele egyszerűen nem válik ismertté, nem kap kellő figyelmet, ezáltal pedig nem is lehet építeni rá.

Véleményével olyannyira nincs egyedül, hogy Kamila Shamsie pakisztáni-brit író néhány hete azt az abszurd ötletet vetette fel: 2018 legyen a nők éve, és abban az évben csak és kizárólag női szerzők könyveit jelentessék meg. Indoklása szerint épp itt az ideje, hogy a férfiak és a nők is elkötelezzék magukat egy olyan kampány mellett, ami  véget vetne a nemi egyenlőtlenségeknek a könyvkiadásban. Hiszen elég csak egy pillantást vetni a Nemzetközi Man Booker-díj márciusban közzétett hosszú listájára, melyen a tizenhárom jelöltből csak négyet jegyez női szerző. Ez a lista az eredetileg nem angol nyelven megjelenő szépirodalmi munkák legjobbjait válogatja ki, az a tény azonban, hogy az esélyesek közé ennyire kevés női szerző került, az idei zsűri egyik tagja, Tahmima Anam szerint is nemi egyenlőtlenségekre utal, legalábbis, amikor arról kell dönteni, hogy kinek a művét fordítsák le angolra.

Hogy Shamsie felhívása mennyire nem színtiszta provokáció, azt jól mutatja, hogy vette a fáradságot, és kikérte  az elmúlt öt év adatait a Man Bookert odaítélő testülettől: kiderült, hogy a díjra felterjesztett könyvek mindössze alig negyven százalékát írták nők, a hosszú listára felkerült nők aránya valamivel meghaladja a 40 százalékát, a rövidlistán pedig átlagban 46 százalék volt a nők aránya. Ezek a számok  nem is hangzanak olyan rosszul, ha belegondolunk, hogy az angolszász irodalomban a mélypont 1991-ben jött el: akkor a Man Booker rövidlistáján szereplő  hat könyv között egy sem akadt, amit  nő írt volna, noha az abban az évben Nagy-Britanniában megjelent regények 60 százalékát női szerző jegyezte. A kezdeti felháborodás egy új díj létrehozását indukálta, ez volt az Orange, amely 2014 óta Baileys néven fut, és  az egyik legrangosabb női irodalmi díjnak számít.

Shamsie néhány éve részt vett egy irodalmi fesztiválon, ahol az egyik beszélgetés Az amerikai szépirodalom válsága címet viselte, és Martin Amis elnökletével olyan írók szólaltak fel benne, mint Richard Ford, Jay McInerney és Junot Díaz. Shamsie már akkor azt gondolta, hogy az amerikai szépirodalom egyik válsága éppen az lehet, hogy nincsenek benne a nők, amit jól példázott az is, hogy nemcsak a  panelbeszélgetés résztvevői közé nem jutott  nő, de az egyórás beszélgetés során mindössze egyetlen női szerző, Eudora Welty Pulitzer-díjas amerikai regényíró és novellista  neve hangzott el.

A Nobel-díj is alig veszi észre a nőket

Szorosan kapcsolódik ide az a botrány, amelyet a 84 éves Gay Talese író-újságíró kavart, aki április elején egy bostoni rendezvényen arra a kérdésre, hogy milyen női szerzők inspirálták, azt találta mondani, hogy nem voltak ilyenek. Tales hiába magyarázkodott később, a felháborodás olyan hatalmas volt, hogy a közösségi oldalakat pillanatok alatt ellepték a #womengaytaleseshouldread (~ nőkakiketgaytalesenekelkelleneolvasnia) hashtaggel ellátott listák, és olyan írók is a kedvenceiket ajánlgatták Talese figyelmébe, mint Neil Gaiman vagy John Scalzi.

Ha megnézzük hogy hány nő kapott Nobelt írói munkásságáért Talese születése, vagyis 1932 óta, akkor 2000-ig összesen hat nevet találunk: Pearl S. Buckot (1938), Gabriela Mistralt (1945), Nelly Sachs-et (1966), Wislawa Szymborskát (1996), Toni Morrisont (1993) és Nadine Gordimert (1991). A Nobel-díjról döntő testület az elmúlt 15 évben kezdett figyelni a női szerzőkre, összesen öt nőt díjaztak, és ez idő alatt egyedül Doris Lessing (2007) indoklásában bukkant fel a nőiség témája: „a női tapasztalat epikusa, aki tűzzel, látnoki erővel és egészséges kétellyel vette górcső alá a megosztott társadalmi rendszereket”. Az indoklás Elfriede Jelinek (2004) és Szvetlana Alekszijevics (2015) esetében írásaik többszólamú hangvételére tért ki, Herta Müllernél (2009) költészete tömörségét és prózája tárgyilagosságát emlegette fel, míg Alice Munrót (2013) egészen egyszerűen „a kortárs novella mestereként” jellemezte.

Nyugati trendek Magyarországon

A díjazási szokások Magyarországon semmiben sem különböznek a nyugati trendektől. Azt fontos megjegyezni, hogy itthon inkább sikeresebb életműveket és személyeket szokás díjazni, nem konkrét könyveket. 1950 óta adják át a legfontosabb állami kitüntetést, a József Attila-díjat, 2006 óta az év legjobb könyvének járó Aegon Művészeti Díjat, Demján Sándor 2003-ban indította el a Prima Primissimát, aminek az egyik főkategóriája az irodalom. Ezekkel a díjakkal jelentős pénzjutalom is jár.

nocikk5.jpgRakovszky Zsuzsa, Szabó Magda, Gergely Ágnes, Balla Zsófia

A Baumgarten-díj megszűnését követően hívta életre a Minisztertanács a József Attila-díjat, melyet kiemelkedő irodalmi tevékenységért ítélnek oda, és a kulturális miniszter adja át a szakmai szervezetek véleményének meghallgatásával (idén komoly botrány alakult ki abból, hogy a politika nem vette figyelembe a szakmai szervezetek ajánlását). 194 díjat osztottak ki 2000 óta, ebből mindössze 30 női díjazott volt (nemcsak szépírókat, hanem műfordítókat és irodalomtörténészeket is ide számoltunk most). Egyébként itt jegyezzük meg, hogy a Baumgarten-díj első öt évében 45 írót díjaztak és jutalmaztak, mindössze egy nő volt közöttük, Reichard Piroska.

Itthon kevés olyan díj van, amelyet kizárólag egy-egy kötet után ítélnek oda. Ezek közé tartozik az Aegon Művészeti Díj, ezt 2006-os fennállása óta egyetlenegyszer nyerte el női szerző, mégpedig Rakovszky Zsuzsa a Visszaút az időben című verseskötetével. A 2007-es laudáció a mai magyar költészet egyik legnagyobb költőjének nevezte Rakovszkyt, versei alapmotívumaként pedig az időt, az időbeliség problémájának megemészthetetlenségét, feldolgozandóságát emelte ki. „Rakovszky verseinek rendkívüli költői erejét elsősorban az adja, hogy nála, verseiben, egészen különleges módon, egyáltalán nem válik el az érzékileg megelevenített képeknek és a reflexióknak, a gondolati felmérésnek és mélységnek a világa – az ő költészetében a költői látásnak már a módja maga adja a gondolati erőt és mélységet” – hangzott el a 2007-es díjátadón. Ő idén akár duplázhatott volna, hiszen Fortepan című kötetével szerepelt az Aegon 2016-os rövidlistáján is, és ugyancsak a tíz esélyes között volt Szvoren Edina Az ország legjobb hóhéra című novelláskötetével. Az újonnan létrehozott Libri-díj tízes rövidlistáján a sok férfi között szintén Rakovszky és Szvoren neve bukkan fel. A listáról a szakmai zsűri és a közönség is kiválaszthatja a szerintük legjobbat, a díjat május közepén adják át. (A díjazottak nevét lapzárta után hirdették ki, a Libri irodalmi díjat Rakovszky Zsuzsa, a Libri közönségdíjat Bartis Attila nyerte el - a szerk.)

A Prima Primissima a legjelentősebb magán-kezdeményezésű díj, a Vállalkozók Országos Szövetségének támogatásával indította el 2003-ban  Demján Sándor, támogatást 2013-tól az OTP Bank vállalta. Általában egy-egy életművet díjaz, több kategóriában ítélik oda, célja pedig „a magyar értelmiség eredményeinek megőrzése, a hazai tudomány, művészet és kultúra fejlesztésének pártoktól független erősítése”. Ezzel szemben az irodalom kategóriájában a díjazottak között egyetlen női nyertes található: Szabó Magda még az indulás évében, 2003-ban kapta meg a kitüntetést, azóta tizenegy férfiszerző követte. A lebonyolítás szerint előbb három főt jelölnek a díjra, akik közül egy nyerheti meg a Prima Primissimát a másik kettő a Primát. Eddig összesen 36 alkotót jelöltek, akik között mindössze hét volt nő, ők tehát mind Prima-díjasok: Székely Magda (2003), Jókai Anna (2004), Mezey Katalin (2007), Rakovszky Zsuzsa (2008), Gergely Ágnes (2010), Kiss Anna (2012), Vathy Zsuzsa (2013).

Az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda 2001-ben alapította az Artisjus-díjat, melyet a kortárs magyar zeneművészeti és irodalmi alkotótevékenység elismerésére és ösztönzésére hoztak létre, de csak 2013-ig járt pénzjutalommal, azóta oklevél és bronzszobor jár mellé. Évente kétféle elismerést is kiosztanak: az Artisjus Irodalmi Nagydíj célja az előző év egy kiemelkedő, különösen értékes alkotásának jutalmazása, míg az Artisjus irodalmi díj ösztöndíjszerű, maximálisan öt szerző díjazható vele, célja pedig, hogy lehetővé tegye és ösztönözze a tehetségüket már vitathatatlanul bizonyított művészek további alkotómunkáját vele - olvassuk a Wikipedián.

Úgy tűnik, a nők kevésbé szorulnak rá az ösztönzésre és elismerésre, mert az Artisjus Irodalmi Nagydíj eddigi tizenkét díjazottja között mindössze két női szerzőt (Gergely Ágnes – 2007., Balla Zsófia – 2010.) találunk, míg a 2006 óta működő kisebb díj esetében 36 férfi díjazottra mindössze kilenc nő jutott (Bernicky Éva – 2006., Kiss Judit Ágnes – 2007., Mesterházi Mónika – 2008., Forgács Zsuzsa Bruria – 2009., Tóth Krisztina – 2010., Szilágyi Zsófia – 2010., Szvoren Edina – 2013., Takács Zsuzsa – 2014., Tompa Andrea – 2014.).

Összességében tehát azt látni, hogy az irodalom kompetitív része erősen férfiközpontú, amin viszont lehet és érdemes változtatni, mert az nem lehet, hogy a női tapasztalat nem lesz látható, hallható. A díjak és kánonok felépítménye nehezen mozgatható, mert a díjazás nem nőellenes gesztusok sorozata, hanem sokkal mélyebben és láthatatlanabbul gyökerező probléma, ami általánosságban határozza vagy akár kérdőjelezi meg egy női szerző alkotását.

A cikk eredetileg a Könyves Magazin tavaszi számában jelent meg.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.