• A halál természetes jelenség, a halál és születés élménye Nádas szerint érdekes módon egybe is esik.
• A legintimebb dolgok közé tartozik a viszonyulás a halálhoz; a félelem szabja meg az egyes emberek és a társadalmi csoportok viszonyát.
• Nádas szerint Polcz Alaine-nál felkészültebb ember nem volt a halálra, és mégis nagyon nehezen halt meg. Ezzel összefüggésben úgy véli, ha valamire kíváncsi az ember, az növeli az életkedvét, ez történhetett Polcz Alaine-nal is: „Egzakt tudás utáni vágyában érdeklődött a halál iránt, ez tartotta tovább életben”. Nádas emlékeztetett arra, hogy Polcz Alaine-t a háború alatti sorozatos nemi erőszak nagyon közel vitte a halálközeliséghez, és ez a tragikus háborús élmény volt a kiindulópontja annak, hogy Polcz elkezdett a halál élményével foglalkozni (Polcz Alaine a háború alatti időszakról, a megpróbáltatásokról, az erőszakról az Asszony a fronton című emlékirataiban írt - a szerk.).
• Nádas beszélt arról is, hogy a saját halálakor újraélte a születése élményét (ezt egyébként megírta a Saját halál című kötetében is, például így: „Halványan derengő, ismerős bordázatát nem tudtam elfelejteni. Mintha az erő egy finoman bordázott csőben ragadna magával. Elég gondolni rá, és ismét magával ragad. Időtlen és végtelen űr, amely a bordázatával körülfog, vezet a fény felé.” - a szerk.).

• „Attól kezdve, hogy megszülettem, kezdek elmúlni,”

  mondja Nádas. Abban a pillanatban, amikor elmúlik, teszi hozzá, azt az élményt hozza elő segítségül a tudat - a legnagyobb segítséget, amit adhat -, hogy megmutatja a születést.
• Nádas kikérte magának, hogy annak idején újjáélesztették: „Egész életemben arra vágytam, hogy végre halnék meg, miként tudnám ezt siettetni. Ez beteljesedik, és akkor ez a két barom, ez a két orvos visszahoznak, ahelyett, hogy hagynának békén”.
• Ha valaki szakmányban lát el súlyos sérülteket (mint az orvosok, az ápolók), azzal súlyosan sérül, és ezt a sérülését valahová raknia kell, ehhez nem lehet hozzászokni, hiszen az ember empatikus lény.
• Ugyanakkor Nádas úgy véli, a kórházi orvosoknak semmiféle fogalmuk sincs arról, mi az, hogy meghalni, hiszen mindezt technikai problémának fogják fel.
• A szenvedés bizonyos mértéke érleli az embert, a szenvedés hiánya pedig infantilissá teszi. A kínzás destruáló fájdalom.
• Az öngyilkossági késztetéséről is szót ejt Nádas, de hogy miért nem dobja el magától az életet, annak elmondása szerint két oka van. Egyrészt 

  az élet hatalma nagyobb hatalom

  („abba nincs jogom beleszólni, még ha a saját életemről van is szó”), másrészt nem hagy örökül másoknak lelkiismeret-furdalást. Magyarázatként Nádas hozzátette, hogy ez az élmény minden öngyilkos-hozzátartozónak sajátja, ami ráadásul nem múló lelkiismeret-furdalás.
• Az elmúlásra utalva Nádas azt mondta, hogy gyakorlatilag már menetkésznek tekinti magát: „Amíg itt vagyok, dolgozni fogok, nem tudok mást csinálni.”
• Nádas elmondta azt is, nem szeretne megjelölt sírban pihenni, az ismeretlen helyen való szétszóratás mellett döntött:

  „A jeltelenség mellett döntöttem”.

A teljes beszélgetést ITT lehet végighallgatni.