Michael Cunningham új regénye 2024-ben érkezik

Michael Cunningham új regénye 2024-ben érkezik

ko | 2023. május 09. |

A Random House 2024-ben adja ki a Day című regényt, mely a Pulitzer-díjas Cunningham első kötete közel egy évtized kihagyás után. A sajtó úgy írja le a regényt, mint

kitűnően kidolgozott meditációt a szerelemről és a veszteségről, valamint a családi élet küzdelmeiről és korlátairól, arról, hogyan éljünk együtt és külön.

A regény egy brooklyni házaspár tagjainak, Dannek és Isabelnek az életét követi nyomon, akik két gyermekükkel és Isabel öccsével, Robbie-val élnek. Amikor beüt a Covid-19 világjárvány, Robbie Izlandra költözik, Dan és Isabel házassága pedig megromlik. Cunningham 1998-ban adta ki Az órák című könyvét, mely elnyerte a Pulitzer-díjat és a PEN/Faulkner-díjat, 2002-ben filmet is készítettek belőle. A Stephen Daldry által rendezett alkotást Oscar-díjra is jelölték, és olyan színészek játszottak benne, mint Nicole Kidman, Meryl Streep és Julianne Moore.

Cunningham meleg, de nem emiatt érzékeny író
Tovább olvasok

Cunningham azt nyilatkozta, hogy új regénye „történet az emberekről, akik valami szörnyűséggel küzdenek, és a túlélésről szól, de talán még annál is inkább a szerelemről. Mélyen érdekel a szerelem – a boldogság érzése, és az, hogy az ember olyan életet éljen, amilyet remélt. A szerelem pedig akkor a legérdekesebb, ha kiállta a legszörnyűbb próbákat is." 

A Day című kötet várható megjelenése 2024. január 30.

Forrás: Kirkus

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Cunningham meleg, de nem emiatt érzékeny író

...

Colson Whitehead immár a negyedik író, aki kétszer nyerte el a Pulitzer-díjat

Colson Whitehead A Nickel-fiúk című regényével Booth Tarkington, William Faulkner és John Updike után a negyedik író, aki kétszer nyerte el a legjobb szépirodalmi műért odaítélhető Pulitzer-díjat.

...

Az ukrajnai újságírók és a kövér Hamlet is Pulitzer-díjas lett 2022-ben

A média közszolgálati kategóriájában a nyertes a The Washington Post lett.

Hírek
...

Jane Austen a Netflixen: kijöttek az első képek a Büszkeség és balítélet új szereplőiről

...

Nádas Pétertől Berlinben is elbúcsúznak

...

Új kötetet jelentett be Dragomán György

...

A Csendes barátot nevezi Magyarország az Oscar-díjra

...

Így reagált a XIII. kerületi önkormányzat a Nádasdy Ádám emléktáblája körüli vitára

...

Kíváncsi polip és irritáló kémek: két adaptáció nyert az Emmy-gálán

Kiemeltek
...

Veszprémi Szilveszter: Sok terápiás munkám van benne, hogy ne bénítson meg az államapám iránti dühöm

Interjúsorozatban mutatjuk be a Könyvesen a Mastercard – Alkotótárs ösztöndíj shortlisteseit. Most Veszprémi Szilveszter mesél új kötettervétől, alkotásról, társadalmi kérdésekről.

...

„Anya egy szörnyeteg volt, de az én szörnyetegem” [A nő hétszer]

Jeanette Winterson Nem a narancs az egyetlen gyümölcs című regénye egy fiatal lány útkeresését, vallásos anyjával való folyamatos konfrontációit, leszbikus szerelmeit szövi őszinte, fájdalmas, időnként mégis humoros szövegbe.

...

Rékai Anett: Valójában borzasztó nehéz megfogalmazni, mit érzünk

nterjúsorozatban mutatjuk be a Könyvesen a Mastercard – Alkotótárs ösztöndíj shortlisteseit. Most Rékai Anett mesél alkotásról, kötettervéről.

A hét könyve
Kritika
A háború megrág és kiköp, de van remény az újrakezdésre – Patrick Ryan: Vadgesztenye
Megvan a 2026-os Margó-díj legjobb 10 könyve

Megvan a 2026-os Margó-díj legjobb 10 könyve

A rekordszámú nevezésből kiválasztotta az előzsűri a 2026-os Margó-díj tíz döntős kötetét.