Ingyen elolvashatod a feminista szakirodalom egyik alapművét

Ingyen elolvashatod a feminista szakirodalom egyik alapművét

A Liget Műhely megjelentette a feminista szakirodalom egyik alapművét, Mary Wollstonecraft A női jogok igazolása című könyvét. 

bzs | 2025. május 28. |

Mary Wollstonecraft (1759 – 1797) nevét itthon a legtöbben talán lánya, a Frankensteint szerző Mary Shelley összefüggésében ismerik, pedig korának egyik legfontosabb gondolkodója és az újkori nőjogi mozgalmak elindítója volt. Most magyarul is elérhetővé vált (ráadásul ingyen!) a feminista szakirodalom egyik alapművének számító, A női jogok igazolása című, 1792-ben megjelent könyve, melyben a nemek egyenlőségét hirdeti. 

A radikalizmus csúcsa: női oktatás

A könyvet megjelenésekor erkölcstelennek tartották, és természetesen rögtön elkapkodták az összes példányt. A mű korabeli fogadtatásáról és fontosságáról a fordító, Péter Ágnes cikkében olvashatunk részletesebben. Ugyanitt ír a szerző szegény hátteréről, ahonnan tudásával és szorgalmával sikerült felküzdenie magát a korban egyedülálló módon nőként.

„Wollstonecraft egyedi teljesítményét rendkívüli szellemi képességein és tántoríthatatlan erkölcsi bátorságán kívül talán az a tény szavatolta, hogy irodalmi és társadalomfilozófiai körökben az 1790-es évek aktív szereplői közül talán senki nem rendelkezett az úgynevezett társadalmi valóságról olyan autentikus és gazdag tapasztalattal, mint ő, és senki hozzá hasonló intenzitással nem élte át a nők marginalizált, kiszolgáltatott helyzetét" – fogalmaz a fordító.

Olyan, még ma is aktuális kérdéseket érint, mint az egyedülálló nők iránti tisztelet, a nők számára is megnyíló felsőfokú képzési lehetőségek megteremtése, a nők elismerését egyenrangú partnerként a magasan kvalifikált munkakörök területén, a férfiak felelősségét az általuk nemzett gyermekért.

Wollstonecraft munkássága a női emancipációra vonatkozó téziseit beemelte a politikai közbeszédbe, a nők helyzetének átalakítási programjában a szerző leginkább a középosztályra összpontosított. Az arisztokráciát menthetetlennek tartotta. 

„Segítsd elő, hogy a nők racionális lények és szabad polgárok legyenek, s akkor hamarosan jó anyák és feleségek lesznek […]. Így aztán, amikor megfogalmazom óhajom, hogy bárcsak láthatnám saját nemem képviselőit morális lényként tevékenykedni, szívem máris hevesebben dobog, mert előre látom, ahogy az egész társadalmat átjárja az elégedettség, amelyet csakis az erkölcs fenséges jelenléte tud előidézni” – olvasható Mary Wollstonecraft kötetében.

A női jogok igazolása című könyv Péter Ágnes fordításában, Antal Éva előszavával ezen a linken érhető el ingyenesen. A borító Nádas Alexandra festményének felhasználásával készült.

(Liget Műhely)

Kép: Wikipedia

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Mary Shelley testvérének öngyilkossága ihlette Frankensteint?

A márciusban megjelenő naplók alapján egészen személyes oka volt, hogy a fiatal nő ilyen sötét történettel állt elő.

...

A Szegény párákban Frankenstein, a szex és Mary Shelley is a ma nőjéről beszélnek

A Szegény párák című filmet 11 Oscar-díjra jelölték. A Frankenstein, avagy a modern Prométheusz 1818-ban jelent meg, Mary Shelley klasszikus regénye ma is inspiráló, a nők és a társadalom viszonyát ábrázolja. Péter Ágnes irodalomtörténész a podcastban felfedi, hogyan kapcsolódik a 200 évvel ezelőtti történet a ma fontos kérdéseihez.

...

Ki volt Mary Shelley? Frankenstein "anyjának" története elevenedik meg egy gótikus regény lapjain

A romantika irodalmának egyik legkülönlegesebb könyve a Frankenstein, a horror egyik megalapozója, amit egy tizenkilenc éves lány írt. A holland Anne Eekhout Mary című regénye ennek a különleges, érzékeny és merész nőnek állít emléket. Olvass bele!

KÖNYVHÉT
...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.

...

Húsbányászat az űrben és kapitalizmuskritika: Markovics Botond mesél új sci-fi regényéről!

Jó hírünk van: a Flair még mindig nem ért véget!

...

Lehet-e örökölni a honvágyat? – Purosz Leonidasz mesél görög hátteréről / Flair #18

A Könyvhét utolsó, esős napján Purosz Leonidasz mesél legújabb, Honvágy című kötetéről. Hallgassátok a Flairt!

Kiemeltek
...

Nádas Péter: Ezen az egész végeérhetetlen képtelenségen nevettünk, ami akkor az életünket be akarta keríteni

Hogyan találkozott először Nádas Péter és Esterházy Péter? Visszaemlékezés.

...

P. Szathmáry István: Igazolványkép

Hogyan tűnik el az ember feje az okmányirodában? P. Szathmáry István tárcasorozatának negyedik része.

...

Lovasi András: Nem akarok sem fiatalos, sem trendi lenni, az érvényességet keresem

Interjú Lovasi Andrással fontos magyar szavakról, kormányváltásról, Kossuth-díjról, öregedésről.

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

Szerzőink

Chilembu Krisztina
Chilembu Krisztina

„Ha az emberiség felfedez valamit, azt általában kizsákmányolja” – interjú Markovics Botond sci-fi-szerzővel

bs
bs

Így készült a Krasznahorkai-kiadvány: Térkép az olvasónak Gyulától a Nobel-díjig

SZÓRAKOZÁS
...

Odüsszeia-kritika: Nolan megpróbálta a lehetetlent, és részben sikerrel járt

Eltűntek az istenek és elfogytak a szavak.

...

Tarr Béla születésnapja alkalmából levetítik a tévében a Sátántangót – reklám nélkül

A Sátántangó teljes egészében látható lesz most vasárnap.

...

A Family Guy készítője sorozatot forgat a Dungeon Crawler Carl-könyvekből

Izgalmas alapanyag egy sorozathoz.