Generációja egyik legbefolyásosabb és leghíresebb költője, Louise Glück, pénteken elhunyt - ezekkel a szavakkal adta hírül az amerikai alkotó halálhírét a Yale Daily News. Glück 2004 óta tanított az egyetemen, költészeti szemináriumot vezetett.
Glück 1943-ban született New Yorkban, apai nagyszülei magyar származásúak voltak. Később egyebek között a Columbián tanult, de nem szerzett diplomát. Első kötete 1968-ban jelent meg (Firstborn). Az évek során munkásságát számtalan díjjal ismerték el (egyebek között megkapta az amerikai Nemzeti Könyvdíjat és a Pulitzer-díjat is, 2003 és 2004 között pedig az USA koszorús költője volt). Költészetében gyakran kiemelik az önéletrajziságot, verseit érzelmi intenzitás jellemzi, előszeretettel nyúlt vissza a mítoszokhoz, természethez, történelemhez, amikor a személyes tapasztalatok és a modern élet összefüggéseiről elmélkedett. Műveiben ugyancsak nagy hangsúlyt kap a trauma (halál, veszteség, kapcsolati kudarcok, stb.) vagy épp a vágy ábrázolása.
2020-ben elnyerte az irodalmi Nobelt, az indoklás szerint „összetéveszthetetlen költői hangjáért, amely zord szépségével egyetemessé teszi az egyéni létezést”.A díj elnyerése után Branczeiz Anna költő, műfordító azt mondta róla, hogy Glück versei érzelmekben és költői képekben gazdagok, ugyanakkor egészen visszafogott nyelvezet jellemzi őket: „Részben emiatt az egyszerű, tiszta nyelv miatt könnyű befogadni verseit”.
Louise Glück verseit magyarul a Magyarul Bábelben és a Versumonline oldalakon lehet olvasni - például a Vallomás címűt Branczeiz Anna fordításában, ebből mutatunk egy részletet (a teljes művet ITT lehet elolvasni):
„Ha azt mondanám, nem félek –
nem lenne igaz.
Tartok a betegségektől, a szégyentől.
Mint bárkinek, nekem is vannak álmaim.
Csak megtanultam őket elrejteni,
hogy megóvjam magamat
a beteljesüléstől (...)”
