Az állami díjakat bírálta Kukorelly, az Írószövetség bocsánatkérésre szólította fel

Az állami díjakat bírálta Kukorelly, az Írószövetség bocsánatkérésre szólította fel

Kukorelly Endre az állami díjakra vonatkozó kritikát fogalmazott meg, mire az Írószövetség közleményben reagált, és az elnökség bocsánatkérésre szólította fel az írót. 

ko | 2023. június 21. |

A József Attila-díjas Kukorelly Endre néhány napja azt nyilatkozta az Indexnek, hogy a magyar irodalmi szakma azért tart távolságot az állami díjaktól, mert azok elsősorban a politikai hűséget helyezik előtérbe. A cikkben, melyben Márton László József Attila-díjas író és Péntek Orsolya író, képzőművész is megszólalt, Kukorelly a következőket állította: "Ebben a kurzusban ez extrém módon működik, szinte kizárólag a kliensek kapnak díjakat, ami botrány. Állítom, hogy még a legsúlyosabb Rákosi- vagy sztálinista időkben is korrektebb volt az állami díjazás, mint napjainkban." Véleményében annak is hangot adott, hogy szerinte

A döntéseket Mezey Katalin egy személyben hozza meg, ő az egyetlen irodalmár a Kossuth-díj Bizottságban.

Ő válogat, bár nem értem, milyen szempontok szerint, csak azt látom, hogy igazságtalanul és méltánytalanul teszi. Felháborító, hogy ki mindenki kapott és nem kapott, olyannyira, hogy az már komikus."

A Magyar Írószövetség gyorsan reagált, közleményükben elmondták, hogy a Kossuth- és Széchenyi-díjakat minden évben egy tíz főből álló bizottság ítéli oda, amelynek elnöke a magyar miniszterelnök. A közlemény végén pedig bocsánatkérésre szólították fel Kukorelly Endrét: "A Magyar Írószövetség elnöksége a fent sorolt tények ismeretében

felszólítja Kukorelly Endrét, hogy kövesse meg Mezey Katalint, s rajta keresztül a Kossuth- és Széchenyi-díj-bizottságot, valamint az elmúlt 13 évben Kossuth-díjat kapott magyar írókat és költőket!

A Szépírók Társasága a vitára reagálva a Facebookon tett közzé nyilatkozatot, melyben kiállnak alapító tagjuk, és korábbi elnökük, Kukorelly Endre mellett, mivel úgy gondolják, hogy "nemcsak joga van a véleménynyilvánításhoz, hanem évtizedes irodalomszervezői munkájával, kultúrpolitikai tevékenységével a szakmai tapasztalata és tájékozottsága is megvan mindehhez. A Gyümölcsöskert–Baumgarten-díj létrehozásával, újra életre hívásával pedig azok közé tartozik, akik nem kizárólag kritizálják a rendszert, hanem alternatívát is tudnak ajánlani."

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Mit gondol az író az olvasók országában? Aki válaszol: Kukorelly Endre

Érdekel minket, hogy a hazai szerzők hogyan látják irodalom és közélet kapcsolatát, de nem aktuál- és pártpolitikai törésvonalak mentén, hanem eggyel általánosabb nézőpontból, ezért összeállítottunk és elküldtünk nekik egy kérdéssort.

...

Kukorelly Endre: Egy jó szövegben van valami kiszámíthatatlanság

A káoszról és a rendről, átírásokról és javításokról, közügyekről és magánéletről is szó esett tegnap este Kukorelly Endre Istenem, ne romolj című kötetének bemutatóján. A Margó Irodalmi Fesztiválon a szerzővel Németh Gábor beszélgetett.

...

Tompa, Kukorelly, Barnás a Lipcsei Könyvvásáron

Elkezdődött a Lipcsei Könyvvásár, a német nyelvterület legnagyobb irodalmi közönségfesztiválja.

2025 november 15.
Budapest Music Center
Mátyás utca 8.

Első alkalommal rendezi meg nonfiction könyvfesztiválját, a Futurothecát a Könyves Magazin. 2025. november 15-én a Budapest Music Centerben fellép a brit szám- és nyelvzseni Daniel Tammet, az időtudatos norvég geológus, Reidar Müller, a dán klímapszichológus, Solveig Roepstorff és a spanyol sztár agysebész, Jesús Martín-Fernández, Orvos-Tóth Noémi és Meskó Bertalan. Az olvasás segít megérteni összetettebb kérdéseket, problémákat vagy folyamatokat, amelyek a jövőnket alakítják. A Futurotheca – A jövő könyvtára olyan témákat, szerzőket és könyveket emel a fesztivál középpontjába, amelyek megismerésével olvasóként alakíthatjuk a jövőnket.

Program

Támogatók
Hírek
...

Eladják Alan Rickman jegyzeteit és személyes tárgyait

...

Nézd meg az Üvöltő szelek előzetesében a fejőlánynak öltözött Margot Robbie-t!

...

Ők a Déry-díj nyertesei 2025-ben

...

Felrobbant a színház, amikor Draco Malfoy megjelent a Harry Potter-darabban

...

Miért hiszünk jobban egy alkalmazásnak vagy az AI-nak, mint magunknak?

...

A Dua Lipa-effektus: David Szalay nem félti a fiatal olvasókat

Kiemeltek
...

Reidar Müller geológus szerint a klímaváltozás nem a vég, hanem egy forradalom kezdete

A norvég geológus új irányból közelíti meg a klímaváltozás kérdését, hogy a szorongás helyett kezdjünk el cselekedni!

...

„Rettegek, hogy nem fogom tudni gyűlölni az apámat” – Gisèle Pelicot lányának könyvéről

„Borzalmas teher, hogy egyszerre vagyok áldozat és az elkövető gyereke.”

...

Gyurkó Szilvia: A bántalmazás elkövetői és áldozatai is köztünk járnak

Mik a gyerekkori szexuális bántalmazás jelei? Gyurkó Szilvia legújabb kötetéből kiderül.

Gege: Nem tudom elképzelni, hogy a rap nélkül érdekes legyek

Gege: Nem tudom elképzelni, hogy a rap nélkül érdekes legyek

Sára Gergely, azaz Gege volt a Margó Könyvek podcast legújabb vendége. 

Szerzőink

Szabolcsi Alexander
Szabolcsi Alexander

Krasznahorkai úgy teszi fel az élet nagy kérdéseit, hogy azt még a tudósok is elismerik

Borbély Zsuzsa
Borbély Zsuzsa

Tudsz annyira mérges lenni, hogy megváltoztasd a világot? Stephen King szerint igen!