Krusovszky Dénes letehetetlen regénye a Budapest Bábszínházban éled újra

2018 egyik legjobb magyar regénye színházi feldolgozásban is látható lesz. 

sza | 2025. október 20. |

Színházi előadást készít a Budapest Bábszínház Krusovszky Dénes első regényéből. A 2018-ban megjelent Akik már nem leszünk sosem személyes és társadalmi traumákkal foglalkozó történetét a társulat monodráma formájában dolgozza fel Barna Zsombor főszereplésével, amit bábtechnika egészít majd ki a színpadon.

Krusovszky Dénes
Akik már nem leszünk sosem 
Magvető, 2023, 539 oldal.

Az Akik már nem leszünk sosem egy több síkon játszódó történet, amelynek alapját a harmincas Lente Bálint élete adja, de a fejezeteken keresztül számos helyen és időben megfordulunk: Amerikától a Hajdúságig, 2013-tól 1956-ig. A kötet fókuszában a sors, egy diszfunkcionális család és az ismeretlen, de mindent meghatározó múlt áll.

A kötet 2018-ban az év legjobb magyar könyve volt a Könyvesen, kritikánkban többek között azt írtuk róla, hogy „az év letehetetlen könyve”. A szerzővel itt interjúztunk, Krusovszkyt a kötetért 2019-ben Libri-díjjal jutalmazták.

A bábszínházi adaptációt Dékány Barnabás rendezi, Barna Zsombor egyszemélyes előadásában. A produkció különlegessége, hogy a prózai színjátszást tárgyjáték, a hazai bábszínházi palettán ritkán használt bábtechnika egészíti ki.

Az előadás november 8-tól lesz megtekinthető a Budapest Bábszínházban, januártól pedig az ország több pontján is látható lesz vendégjátékként.

(MTI)

Fotó: Valuska Gábor

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Krusovszky Dénes: Csak olyan

Krusovszky Dénes novellája.

...

„Egyenesen Észak-Karolinából hoztam haza" – Album készül Krusovszky Dénes kötetéből

A Bence kalandjai zenekar Kruszovszky versekből készít feldolgozásokat, a legújabb pedig itt hallható először.

...

Krusovszky Dénes: A lassú tönkremenetellel vetnek számot a verseim

Krusovszky Dénes májusban lírakötettel jelentkezett. Az Életrajzi kísérletek megjelenésének apropóján ültünk le interjúzni vele. Szó esett esetlegességről és arról is, hogy mennyiben nyújt menedéket a költészet a mindent elárasztó technológia elől.

Hírek
...

Meghalt Kolosi Tamás, a Líra Könyv tulajdonosa

...

Díjazott költő volt a családanya, akit egy szövetségi ügynök lelőtt Minneapolisban

...

Tóth Krisztina csodálatos verssel búcsúzik Tarr Bélától

...

Történészek és irodalomkutatók vizsgálják az 1989 előtti erdélyi magyar irodalmi életet

...

Indiába is eljutottak Krasznahorkai László szövegei

...

Érkezik Bodor Ádám új novelláskötete

Kiemeltek
...

„Ez egy nekem való pali” – Tarr Béla és Krasznahorkai László örök párosa

Hogyan indult Tarr Béla és Krasznahorkai László barátsága, miként alakult a közös alkotói világuk? 

...

„Ma többet hallunk problémás családokról, de mindig rossz volt a helyzet” – interjú Lars Elling norvég íróval

A tóvidék hercegei egy vérbeli skandináv történet – interjú Lars Elling íróval.

...

Ez az oka, hogy sok magyar írót soha nem jelöltek irodalmi Nobel-díjra

Jelöltek már nem létező szerzőt nem létező művét is.

A hét könyve
Kritika
A Mormota-nap dán verziója filozófiai mélységű kultregény – itt egy irodalmi szenzáció az év végére
Mécs Anna: Zsákbamacska, kiből mit hoz ki az anyaság

Mécs Anna: Zsákbamacska, kiből mit hoz ki az anyaság

Milyen változások zajlanak egy nő testében és főként a lelkében egy lombikprogram során? Interjú.