Borúlátó beszéddel köszönte meg Krasznahorkai a Libri-díjat

Borúlátó beszéddel köszönte meg Krasznahorkai a Libri-díjat

2022-ben Krasznahorkai László nyerte a Libri irodalmi díjat Herscht 07769 című regényéért, és az elismerés átvételekor az író egy rövid beszédet mondott, melynek teljes szövegét most a hvg.hu hozta le.

ro | 2022. május 25. |

A beszédben Krasznahorkai László megidézte Igor Pedin alakját – ő volt az a férfi, aki az orosz invázió alatt Mariupolból gyalog indult el Zaporizsjába, egy gurulós bőröndöt és a kutyáját vitte magával. „Körülöttük mindenhol halottak és kiégett katonai roncsok hevertek, robbanások, fegyverropogás, égő házak és falvak, ellenőrzőpontok. Lehetetlen átkelni a Poklon.” Pedinnek mégis sikerült - emiatt nevezték később a Láthatatlan Embernek. Útja során gyakran kihallgatták, de nem bántották. Egy nap viszont egy lerombolt hídhoz ért, és bár elsőre lehetetlennek tűnt, mégis átjutott a szakadékon.

„Mi is egy lerombolódott hídhoz értünk. A túloldalon van a Nagy, a Fenséges irodalom. Képesek leszünk-e átjutni oda” – tette fel hallgatóságának a kérdést Krasznahorkai, majd némi hezitálás után a nemleges válasz mellett döntött. A teljes beszédet ITT tudjátok végigolvasni.

A múlt héten hetedik alkalommal osztották ki a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat, előbbit Krasznahorkai László, utóbbit Bödőcs Tibor nyerte. Károlyi Csaba, a zsűri tagja laudációjában azt mondta a Krasznahorkai-kötetről, hogy abban a kisemberek leghétköznapibb sorsa érintkezik a világmindenség fizikájával és zenéjével, amelyben az emberek élete nem ér többet, mint a farkasoké. Kritikánkat a könyvről ITT találjátok.

Nyitókép: Göcsei Georgina/Libri

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Krasznahorkai László és Bödőcs Tibor nyerte a Libri-díjat!

Idén hetedik alkalommal osztották ki a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat. 2022-ben a zsűri egy hosszú elbeszélést, míg a közönség egy politikai szatírát emelt ki a tíz döntős mű közül.

...

Ezért adnánk a Libri-díjat Krasznahorkai Lászlónak a Herscht 07769-ért

Május 10-ig bárki szavazhat a Libri irodalmi díj jelöltjeire, mi pedig - ahogy tavaly is - szubjektíven és szerkesztőségileg érvelünk az esélyesek mellett. 10 jelölt - 10 személyes kampánybeszéd következik.

...

Krasznahorkai könyvében egy titokzatos türingiai falmosó levelet küld Merkelnek

Krasznahorkai László Herscht 07769 című elbeszélése is felkerült a Libri irodalmi díjak rövidlistájára. A szerzővel a többi jelölttel ellentétben nem készült interjú, viszont cserébe Florian Herscht történetébe bele lehet hallgatni, Máté Gábor olvas fel belőle egy részletet.

Olvass!
...

Az emberi gépek jelenthetik a szabadulást az élő bolygóból? – Olvass bele a Bionauták folytatásába!

Megérkezett Markovics Botond Bionauták sci-fi sorozatának második része!

...

Egy furcsa öregúr kedvességgel menti meg a világot – Olvass bele Allen Levi könyvszenzációjába!

Részletet mutatunk.

...

A nők nem a kedves férfiakat, hanem az apjukat keresik a szerelemben? – Olvass bele Horváth András Dezső új regényébe!

Elég egy tekintet ahhoz, hogy egy régi, kihűlt kapcsolat a semmiből lángra kapjon? Olvass bele!

Hírek
...

Sally Rooney megakadályozta: mégsem építenek adatközpontot a szülőmegyéjében

...

Könyvben meséli el élettörténetét az egyik legértékesebb magyar influenszer

...

Horrorfilm készült az Üvöltő szelekből

...

Világklasszis zseni vagy kitaszított különc? – Monodráma készült Faludy György életéről

...

Bognár Péter az Esterházy Irodalmi Díj győztese 2026-ban!

...

Szingapúrban fizetnek az embereknek azért, hogy olvassanak

A hét könyve
Kritika
A háború megrág és kiköp, de van remény az újrakezdésre – Patrick Ryan: Vadgesztenye
Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Színes programsorozatban ünnepelték meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem egykori diákját, Krasznahorkai Lászlót.