Az egész Krasznahorkai-életművet átbeszélik a magyar kultúra napján

Krasznahorkai László tiszteletére konferenciát és felolvasóestet rendez a Gyulai Várszínház és a Bárka folyóirat január 22-én, a magyar kultúra napján.

chk | 2026. január 13. |

Október 9-én jelentette be a Svéd Királyi Tudományos Akadémia, hogy idén Krasznahorkai László nyerte az irodalmi Nobel-díjat. Azóta számos hazai és küldöldi rendezvény, felolvasóest és filmvetítés tiszteleg az író munkássága előtt, korábban mi is összefoglaltuk, mi mindent történt azóta.

A Gyulai Várszínház és a Bárka folyóirat közös rendezvénye január 22-én, 17 órakor kezdődik a Várszínház Kamaratermében, a konferencia témái a Nobel-díjas író egész életművet átfogják a kezdeti szövegektől a legutóbbi regényekig.

Elek Tibor, a Várszínház igazgatója és Bárka főszerkesztője Krasznahorkai László és Gyula viszonyáról tart előadást, Kiss László a leghíresebb regényről, a Sátántangóról, Smid Róbert a novellák és a regények összefüggéseiről, Balogh Norbert a Krasznahorkai-regényekből készült filmekről, Erdész Ádám a Háború és háború című regényről, Fodor György Krasznahorkai távol-keleti regényeiről, Keresztes Balázs pedig az életmű legutóbbi három kötetéről.

A szünet után gyulai és Békés vármegyei írók-költők olvassák fel 5-6 perces alkotásaikat, amelyekben Krasznahorkai-művekből származó szavakat, sorokat rejtettek el.

A rendezvény ingyenesen látogatható.

Emléktáblát avattak, könyvtárat neveztek el

Krasznahorkai szülővárosa több eseménnyel is tisztelgett az író Nobel-díja előtt. Január 5-én, az író születésnapján emléktáblát avattak egykori szülőházánál, december elején a gyulai Erkel Ferenc Gimnázium könyvtárát róla nevezték el, továbbá egyhetes programsorozattal ünnepelték a rangos elismerését.

(MTI)

Fotó: A szerző Facebook-oldala

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

„Ki fog most mindent felrúgni?” – Így búcsúzott Tarr Bélától Krasznahorkai

Krasznahorkai Lászlót idézi a The New York Times.

...

Így köszöntik a Nobel-díj oldalán a 72 éves Krasznahorkai Lászlót

Fényképes posztban köszöntik az írót.

...

Miért döntött úgy Krasznahorkai, Esterházy és Nádas is, hogy külföldre viszi a hagyatékát?

Budapest helyett Bécs vagy Berlin: összefoglaltuk, miért kerülnek külföldre a magyar szerzők hagyatékai. 

Hírek
...

Kiss Tibor Noé és Keresztesi József kapták idén a Rommer Vilmos-díjat

...

Az Üvöltő szelek rendezője szerint a filmnek „elemi reakciót kell kiváltania”

...

Meghalt Vásáry Tamás zongoraművész, karmester

...

Krasznahorkai László és Karácsony Gergely is beszédet mond Tarr Béla temetésén

...

Amerika egyik legnagyobb újságja megszünteti a könyvrovatát

...

Miről írt Pynchon Krasznahorkainak? – Ezen a bécsi kiállításon kiderül

Kiemeltek
...

Mit árul el az életedről, ha munkába menet arról ábrándozol, hogy elüt egy busz?

„Bosch nincs sehol. Ott maradt üzekedni egy hortenziával, míg én az irodai mailjeimet olvasgatom.”

...

Andrei Dósa: A megbocsátás képességét fejlesztenünk kell

A pályáját magyarul kezdő, de ma román nyelven alkotó szerzővel megértésről és egy Nádas-fordításról is beszélgettünk.

...

Daniel Tammet: Más színű a valószínű magyarul, mint angolul?

A brit nyelv- és számzseni mesélt podcastben az autizmusról, a szinesztéziáról és Kilenc elme című kötetéről.

Olvass!
...

Frankenstein menyasszonya Freud kanapéján tálal ki - olvass bele Christopher Moore fordulatos regényébe!

Jó reggelt, anyám. Hoztam egy meztelen, vízbe fúlt lányt, velünk reggelizik.

...

Az ember több évezreddel ezelőtt megtanult okosan gyilkolni, és ma is jól alkalmazza - Olvass bele Rachel Kushner politikai thrillerébe!

Hogyan maradhatott életben az emberi faj, ha volt egy magunknál is nagyobb ellenségünk? 

...

Így mentették meg a zsidó gyerekeket a deportálástól – olvass bele Elle van Rijn igaz történeten alapuló könyvébe!

Mit tehet egy fiatal lány, ha segíteni szeretne a veszélyben lévő zsidó gyerekeken? Részlet.

Erőszakos, alkoholista férfiak Harkivban, akikkel csak az a baj, hogy ugyanolyanok, mint mi

Erőszakos, alkoholista férfiak Harkivban, akikkel csak az a baj, hogy ugyanolyanok, mint mi

Szerhij Zsadan Mezopotámia című kötete szembenéz a férfiassággal, és a legmeglepőbb, hogy akár Magyarországon is játszódhatna. 

Szerzőink

Borbély Zsuzsa
Borbély Zsuzsa

Japán vegyesboltoktól az Amerikai psychóig – 7 könyv a céges munka valódi arcáról

Szabolcsi Alexander
Szabolcsi Alexander

Nem értenünk, hanem érzékelnünk kell a természetet – Enyedi Ildikó Csendes barát című filmjéről