Nagyot drágulnak idén a könyvek, már nem elég az inflációhoz igazítani az árakat

A globális és helyi árfelhajtó hatások okairól kérdezte a Pénzcentrum a Libri-Bookline-t és a Líra Csoportot. A cikkben szó esik a könyvek árának lélektani határairól, és hogy miért olyan drága az e-könyv Magyarországon.

sa | 2022. április 21. |

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint hét év alatt 530 forinttal, 15,5 százalékkal nőtt a könyvek ára (a lap ezt a zsemléhez hasonlítja, aminek ára ugyanennyi idő alatt 13,6 százalékkal nőtt). Nyáry Krisztián, a Líra kreatív igazgatója ugyanakkor azt nyilatkozta, hogy  2019 és 2020 között 7,5 százalékkal, 2020 és 2021 között kb. 4 százalékkal emelkedtek az árak, aminek okaként a könyv előállítási költségeinek emelkedését, illetve a növekvő bér- és rezsiköltségeket jelölte meg.

Papírhiány fenyegeti a könyvkiadást

Papírhiány nehezíti a könyvkiadók számára a tervezést idén ősszel. A probléma olyan mértékű, hogy elképzelhető, bizonyos könyvek csak csúszással tudnak majd megjelenni. 

Tovább olvasok

Kovács Péter, a Libri-Bookline Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a hozzájuk tartozó két könyvkereskedő összességében sikeresen vészelte át a járvány két évét, viszont 2022-ben ők is a könyvárak növekedésével számolnak.

Az e-könyvek népszerűsége ugyan megduplázódott, de ez csak azt jelenti, hogy másfélről 2-3 százalékra emelkedett a forgalma. Annak, hogy az e-könyvek ennyire drágák Magyarországon, speciális magyar oka van: csak a fizikai, papíralapú könyvre vonatkozik az 5 százalékos áfa, viszont mivel az e-könyv szolgáltatásnak van minősítve, 27 százalékos áfát kell érte fizetnünk. Ezzel a különbséggel egyébként egyedül vagyunk az Európai Unióban.

Kovács a könyvek általános áremelkedésével és a kedvezőtlen gazdasági folyamatokkal kapcsolatban elmondta, hogy 

“egyes iparági előrejelzések szerint Nyugat-Európában megállt az árak növekedése, ami egyben azt is jelenti, hogy ez idővel Magyarországra is begyűrűzik”.

Nyáry elmondta, hogy 2021 folyamán ugyan már megjelent a nagykereskedelemben a nyersanyagárak növekedése, ez a kiskereskedelmet még nem érintette, tehát a vásárlók csak az inflációs növekedést érzékelhették.

Bár a nyomdaipar képviselői 2021 végén még arra számítottak, hogy az áremelkedés maximum fél évig tart, mostanra a helyzet kiszámíthatatlanná vált, így a válság Nyáry szerint év végéig biztosan eltart, ami meg fog jelenni a könyvek árában. Emellett számítani fog a minimálbér-emelés, a logisztikai és rezsiköltségek emelkedése, az euró árfolyamának alakulása.

A drágulás miatt a lakosság várhatóan kevesebb könyvet fog venni, ezért a könyvkiadóknak ezzel is számolniuk kell. A könyvek árának lélektani felső határa 2015-ben még 4000 forint körül volt, ez 2021-re 6000 forintra emelkedett - de itt számít az is, hogy keménytáblás vagy puhakötésű könyvről van-e szó.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Ingyenes e-olvasójeggyel válaszolt egy amerikai könyvtár a feketelistákra

A Brooklyn Közkönyvtár minden amerikai kamasznak ingyenes hozzáférést biztosít az e-könyveihez és a hangoskönyveihez, így tiltakozván az iskolai feketelisták és betiltások ellen.

...

Kaliforniában a könyvtárjegyeddel ingyen látogathatod a nemzeti parkokat

A cél, hogy minél több kaliforniai megtapasztalhassa, mennyire jó a természetben lenni.

...

1500 ukrán menekült család gyereke kaphat anyanyelvű mesekönyvet

Zalka Virág Csenge díjnyertes mesekönyvének nyolc meséjét jelentetik meg ukránul, ezzel segítve az Ukrajnából menekült családok gyerekeit.

Kiemeltek
...

Mohácsi Balázs: Ezt a történetet az élet írta, én csak kivágtam és keretbe foglaltam egy szeletét

Mit jelent regényt írni egy értelmét vesztett verseskötetből? Interjú Mohácsi Balázzsal.

...

Vajna Ádám: Egy kicsit innentől örökké középkori hóhér is leszek

Milyen egy középkori falu hóhérjának lenni? Interjú a Margó shortlistes Vajna Ádámmal.

...

Krasznahorkai László: Néha kifejezetten rettegtem attól, hogy megírjak valamit

Krasznahorkai László kilenc év hallgatás után adott életútinterjút a Partizánnak. 

Te megengednéd a gyerekednek, hogy megnézzen egy boncolást? – Erről ír kisregényt Harag Anita!

Te megengednéd a gyerekednek, hogy megnézzen egy boncolást? – Erről ír kisregényt Harag Anita!

Mennyire jó ötlet, ha egy középiskolás osztály megnéz egy boncolást? Erről ír regényt Harag Anita. Podcast.

Szerzőink

Szabolcsi Alexander
Szabolcsi Alexander

Az Oasis 35 év alatt megalakult, feloszlott és feltámadt, mégsem változott semmit

Tasi Annabella
Tasi Annabella

12 új világirodalmi kötet, amelyre érdemes ősszel odafigyelni

A hét könyve
Kritika
Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről
Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Színes programsorozatban ünnepelték meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem egykori diákját, Krasznahorkai Lászlót.

Hírek
...

Bödőcs Tibor: Ha nagyon realista lettem volna, akkor Szűz Mária is káromkodik

...

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

...

Simon Márton kiadja Nádas Péter verseit „fényről, szabadságról, vörösiszapról és földigilisztákról”

...

Ismerd meg Krasznahorkai László fordítóit!

...

Színdarab készült Babarczy Eszter apjáról szóló kötetéből

...

„Ezt nem értem. Döbbenetes” – Hajnóczy Soma túljárt Krasznahorkai eszén