„Sokunk írói és emberi példaképe, Esterházy Péter mondta valahol, hogy ha valaki harmincéves koráig nem írja meg az első regényét, akkor már nem is fogja. Nekem ehhez képest közel hatvanévesen jött össze.” – fogalmazta meg Keresztury a videóban, amelyben a Hűlt helyemet egyfajta tragikus, drámai akcentusú könyvnek nevezte. Beszélt arról is, hogy igyekezett ezt a drámaiságot ellenpontozni rengeteg humorral, kegyetlen öniróniával, abszurddal és groteszkkel. Mint mondta, ez egy önéletrajzi alapokon nyugvó, de fikciós regény. A legnagyobb kihívás számára írás közben az volt, hogy tudja kívülről nézni magát. „Hogy ne legyen ez egy felszabaduló sóhajária, egy posztmodern Ómagyar Mária-siralom, hanem mindig ellenpontozva legyen valahogy, és kívülről is lássam azt a személyt, akit megjelenítek a regényben.”
Szóba került a halál kérdése is, amely központi témája a regénynek. Keresztury az egyik orvosát idézte, aki azt mondta neki: „Tibor, magának olyan rejtélyes és ritka betegsége van, hogy a diagnózis a boncolás során lesz majd felállítható”. Elmondása szerint ez a mondat indította arra, hogy átgondolja és számvetésszerűen visszatekintsen az életére. A visszatekintés során pedig azt látta, hogy minden a halál körül szerveződik. „A szülészetről egyenesen a patológiára vittek a szüleim, apám patológus volt és ott kaptak egy szolgálati lakást. Nekem az első lépéseim ezen a csodálatos világon a patológia felvixelt padlóján, uborkásüvegekbe töltött, formalinban ázó májak, vesék, embriók között történtek meg.” Végül arról beszélt, hogy a betegsége kapcsán megtanult nemhogy szembenézni a halállal, hanem el is fogadta azt. Ezért is nyilatkozta valahol, hogy tegezőviszonyban van a halállal: „merthogy kiismertem és nem féle tőle”.
A könyvről kirtikánkban ezt írtuk:
„A Hűlt helyem testregény: a patológián hullákat lát a gyerek, Keszi bácsi halálára hosszan készül a ház, a hősnek szarnia kell, később nem tudja használni az egyik karját, a lábát, nem tudja befűzni a cipőjét. A test ebben a regényben önálló szereplő, ami leválik az elbeszélőről, aki a végén már egy-két ujjal írja a szöveget. És akkor ott van a lélek, amit lehet, hogy nem szerencsés különválasztani, de Keresztury elbeszélése pont annyi távolságot tart saját történetétől, amennyit a szellem a beteg testtől.”
A könyv bemutatójáról szóló beszámolónkat ITT találjátok, ITT pedig bele is tudtok olvasni.
