III. Károly a Dame lovagi előnevet adományozta Jacinda Ardernnek

III. Károly a Dame lovagi előnevet adományozta Jacinda Ardernnek

A lovagi cím női megfelelőjének odaítélését a 42 éves munkáspárti politikus a válságos időkben (a koronavírus-járvány, a christchuchi mecsetek elleni szélsőjobboldali terrortámadás, a White-szigeti vulkánkitörés idején) miniszterelnökként tanúsított helytállásával érdemelte ki az indoklás szerint, írja az MTI. Chris Hipkins jelenlegi miniszterelnök szerint elődjének kellett megküzdenie a legnagyobb kihívásokkal, amelyek a modern időkben érték Új-Zélandot. Könyvek hírek mellé.

sa | 2023. június 05. |

A fiatal politikusnak kormányfőként egyszerre több súlyos válsággal is meg kellett küzdenie, és azok kezelésével világszerte elismerést vívott ki.

A pandémia kitörésekor Új-Zéland gyakorlatilag teljesen lezárta a határait a külföldiek előtt, aminek eredményeként az egyik legalacsonyabb maradt a Covid okozta halálozás ráta a nyugati világban. A mecsetek elleni merényletek után megszigorította a fegyvertartási törvényt, és elérte, hogy az emberek 50 ezer lőfegyvert szolgáltassanak be. 

Ardernnek sikerült csökkentenie a gyermekszegénységet is.

Ardern, aki 2017-ben, 37 évesen lett miniszterelnök és idén januárban meglepetésszerűen távozott kormányfői posztjáról. A Dame Grand Companion titulust, az Order of New Zealand után a második legmagasabb új-zélandi kitüntetés, New Zealand Order of Merit legmagasabb fokozatát nyerte el.

Az Új-zélandi Érdemrendet, amelynek részét képezi a lovagi cím is, 1996-ban alapított II. Erzsébet új-zélandi államfőként. A Dame Grand Companion cím a legmagasabb az öt kitüntetési fokozat között. A kitüntetéseket június 5-én adják át, amikor Károly király születésnapját ünneplik Új-Zélandon. A kitüntetendő személyeket a mindenkori miniszterelnök választja ki, de a kitüntetési listát az uralkodó hagyja jóvá.

II. Erzsébet királynő tavalyi halála után a baloldal globális ikonjává vált munkáspárti miniszterelnök azt mondta, hogy szerinte Új-Zéland még az ő életében köztársasággá válhat, ugyanakkor maga nem tett lépéseket ennek érdekében.

Jacinda Ardernről Madeleine Chapman életrajzi könyvét ajánljuk:

Madeleine Chapman
Jacinda Ardern - Az új korszak vezetője
Ford. Pethő Dóra, Alexandra, 2021, 320 oldal
-

Jacinda Ardern 37 évesen lett Új-Zéland legfiatalabb miniszterelnöke. A politikus igencsak feladta a leckét a konzervatív felfogásúaknak: hivatali idejében gyermeket szült, majd hat hét után visszatért a parlamentbe, kislányával az élettársa maradt otthon. Legalább ennyire fontos Ardern politikai progresszivitása és válsághelyzetben mutatott személyes kiállása. A mormon családban nevelkedett lány már a középiskolában szembesült a társadalmi egyenlőtlenségekkel, az őslakosok elnyomásával. 2017-ben lett az Új-zélandi Munkáspárt elnöke, és még abban az évben a második legnagyobb pártként kerültek a parlamentbe. A miniszterelnöki posztra Ardernt választották meg. A 2019-es christchurchi merénylet utáni bátor és határozott kiállása tovább növelte népszerűségét. 2020-ban vezetésével Új-Zéland sikeresen védekezett a koronavírus-járvány ellen, és Ardern magabizosan nyerte meg a választást. Az új-zélandi újságíró, Madeleine Chapman bemutatja a miniszterelnökségig vezető utat, és összeveti Jacinda Ardern imázsát a valósággal. A könyvbe itt beleolvashatsz:

Jacinda Ardern – Az új korszak vezetője
Jacinda Ardern – Az új korszak vezetője

A világ legfiatalabb női politikai vezetője, akinél valóban megfér egymás mellett a család és a karrier. Egy politikus, aki világszerte százmillióknak ad reményt a terrorizmus, a szélsőségek és a klímaváltozás elleni harcban. Olvass bele Madeleine Chapman Jacinda Ardern új-zélandi miniszterelnökről szóló könyvébe.

Tovább olvasok

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Behrouz Boochani: Kurd vagyok. Az ellenállás az identitásom része

Behrouz Boochani iráni kurd újságíróként dolgozott, mikor menekülni kényszerült, majd illegális bevándorlóként éveket töltött embertelen körülmények között egy ausztrál börtöntáborban. A Margó előtt beszélgettünk a kurd ellenállásról, az iráni tüntetésekről, a börtöntábor rendszeréről, kontrollról és migrációról is. Interjú.

...

Elhunyt Anne Perry brit krimiíró, akiről a Mennyei teremtmények című film készült

Anne Perryt kamaszként zárták börtönbe barátnője anyjának megöléséért, a történetéből készült film Oscar-díjat kapott.

...

Fakó lábujjak és parányi nők – Így szól a horror a nagyvilágban

Magyarul is olvasható az amerikai Valancourt kiadó nemzetközi antológiája, amiben Veres Attilától is jelent meg novella. A kötet történetei úgy mesélnek az emberi félelmek és szorongások egyetemességéről, hogy közben sokféle szerző, sokféle stílusában, sokféle horrortradícióhoz kapcsolódnak eredetien. Ez a hét könyve.

Olvass!
...

Frankenstein menyasszonya Freud kanapéján tálal ki - olvass bele Christopher Moore fordulatos regényébe!

Jó reggelt, anyám. Hoztam egy meztelen, vízbe fúlt lányt, velünk reggelizik.

...

Az ember több évezreddel ezelőtt megtanult okosan gyilkolni, és ma is jól alkalmazza - Olvass bele Rachel Kushner politikai thrillerébe!

Hogyan maradhatott életben az emberi faj, ha volt egy magunknál is nagyobb ellenségünk? 

...

Így mentették meg a zsidó gyerekeket a deportálástól – olvass bele Elle van Rijn igaz történeten alapuló könyvébe!

Mit tehet egy fiatal lány, ha segíteni szeretne a veszélyben lévő zsidó gyerekeken? Részlet.

A hét könyve
Kritika
Mit árul el az életedről, ha munkába menet arról ábrándozol, hogy elüt egy busz?
Czakó Zsófia: Senki nem mondja ki, milyen teher gondoskodni egy Alzheimer-betegről

Czakó Zsófia: Senki nem mondja ki, milyen teher gondoskodni egy Alzheimer-betegről

Czakó Zsófia új regénye három generáció női tagjain keresztül beszél nagyon érzékeny családi dinamikákról. Interjú.

Erőszakos, alkoholista férfiak Harkivban, akikkel csak az a baj, hogy ugyanolyanok, mint mi

Erőszakos, alkoholista férfiak Harkivban, akikkel csak az a baj, hogy ugyanolyanok, mint mi

Szerhij Zsadan Mezopotámia című kötete szembenéz a férfiassággal, és a legmeglepőbb, hogy akár Magyarországon is játszódhatna. 

Szerzőink

Borbély Zsuzsa
Borbély Zsuzsa

Japán vegyesboltoktól az Amerikai psychóig – 7 könyv a céges munka valódi arcáról

Szabolcsi Alexander
Szabolcsi Alexander

Nem értenünk, hanem érzékelnünk kell a természetet – Enyedi Ildikó Csendes barát című filmjéről