Megkérdezték Orwell fiát, hogy az apja antiszemita és sznob volt-e

Antiszemitizmus, skótellenesség, nőgyűlölet – az 1984 és az Állatfarm írójának egyes szövegei nem öregedtek olyan jól. Orwell valódi nézeteiről fiát kérdezték egy interjúban. 

bzs | 2025. március 28. |

George Orwell fia, Richard Blair a The Guardiannek adott interjúban beszélt az apja nézeteiről bizonyos kényes kérdéseket illetően, illetve arról, hogyan érintették őt Orwell elvei. A most 80 éves Blairt az író és felesége örökbefogadták, miután nem született saját gyerekük. A bevallása szerint baloldali konzervatív férfi nem osztotta az apja forradalmi szocialista nézeteit. Bevallotta, hogy az író némely munkája számára is „kényelmetlen".

Orwell nézetei testközelből

„Nagyon fekete-fehéren gondolkozott az emberek megítélésében. Egyáltalán nem szerette a szandálos, szakállas, pulóveres balosokat. És a boltosok meg általában jobboldaliak voltak" – árulta el Blair. Amikor nekiszögezték a kérdést,

hogy szerinte Orwell sznob volt-e, azt felelte, hogy nem tudja, de az biztos, hogy az etoni akcentusa (az Eton nemzetközi hírű magániskola fiú tanulóknak) nem segített az ügyön.

Az elmúlt években egyre több kritika érte Orwellt az egyik korai munkájában, az 1933-ban megjelent Csavargóként ​Párizsban, Londonban című könyvében a zsidókról szóló megjegyzések miatt.

George Orwell
Csavargóként Párizsban, Londonban 
Trubadúr könyvek, 2023, 300 oldal, Ford. Kőrös László

„Hogy antiszemita volt-e? A Csavargóként ​Párizsban, Londonban alapján úgy tűnik igen, de szerintem csak azt kommentálta, ahogy más emberek a zsidókról vélekedtek. Ez nem az, amit ő maga gondolt, hanem az, ahogy mások látták a témát és ő csak lejegyezte" – osztotta meg Blair. 

Nem vagyok benne biztos, hogy jobban utálta volna a zsidókat, mint bárki mást.

Egy ideig egy kicsit skótellenes volt. Az élete vége felé meg inkább már támogatta a skótokat" – hívta fel a figyelmet a férfi arra, hogy Orwell idővel változtatta a nézeteit. „Ha még élt volna 20 évet, akkor nem is kérdés, hogy átgondolta volna a véleményét nagyon sok dologgal kapcsolatban, amit írt, mert nyitott volt a kritikára és elismerte, ha tévedett", tette hozzá a fia. 

Az interjúban szóba került Orwell nőkhöz való hozzáállása is. Ezek kapcsán az utóbbi években szintén vita bontakozott ki a személyéről. Blair elismerte, hogy az apja ragadozónak tűnhetett. „Szeretném azt hinni, hogy a nőkhöz való hozzáállása változott volna, mert ez egy kicsit tényleg durva" – kommentálta a dolgot. 

Forrás: The Guardian, The Independent

Fotó: Wikipedia

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

„Szörnyű, agyatlan birodalmat vizionál” – írta a Mein Kampfról George Orwell

Az Állatfarm és az 1984 szerzője, George Orwell 1940 tavaszán közölt kritikát Hitler Mein Kampfjáról, és regényeihez hasonlóan ebben az írásában is megdöbbentő pontossággal jósolta meg a jövőt.

...

Hallgasd meg Orwell 1984-ének első, hangos feldolgozását!

George Orwell 1984 című disztópiájának első adaptációja már a regény megjelenésének évében elkészült. A mából szinte elképzelhetetlen, hogy hathatott a rádiójáték a 2. világháború utáni évek hallgatóira.

...

Orwell disztópikus világában nőnek lenni maga a pokol

Az amerikai Sandra Newman regénye egy nő szemszögéből mutatja meg azt a világot, melyet az 1984 lapjairól már olyan jól ismerünk. A különleges irodalmi remake, a Julia a hét könyve.

2025 november 15.
Budapest Music Center
Mátyás utca 8.

Első alkalommal rendezi meg nonfiction könyvfesztiválját, a Futurothecát a Könyves Magazin. 2025. november 15-én a Budapest Music Centerben fellép a brit szám- és nyelvzseni Daniel Tammet, az időtudatos norvég geológus, Reidar Müller, a dán klímapszichológus, Solveig Roepstorff és a spanyol sztár agysebész, Jesús Martín-Fernández, Orvos-Tóth Noémi és Meskó Bertalan. Az olvasás segít megérteni összetettebb kérdéseket, problémákat vagy folyamatokat, amelyek a jövőnket alakítják. A Futurotheca – A jövő könyvtára olyan témákat, szerzőket és könyveket emel a fesztivál középpontjába, amelyek megismerésével olvasóként alakíthatjuk a jövőnket.

Program

Támogatók
Kiemeltek
...

Gyurkó Szilvia: A bántalmazás elkövetői és áldozatai is köztünk járnak

Mik a gyerekkori szexuális bántalmazás jelei? Gyurkó Szilvia legújabb kötetéből kiderül.

...

David Szalay Booker-díjas regénye jövő ősszel, a Libri Kiadónál jelenik meg magyarul 

Bejelentés!

...

„Amikor nincs kiút, az egyetlen út befelé vezet” – Visky András új regénye a bátorságról és a szabadságról szól

Az ünnepélyességet és az iróniát ötvöző, tablószerű nagyregény, az Illegalisták a hét könyve. 

Polc

Besétálsz a József Attila-lakótelepre, és Portugáliában találod magad

...

Elif Shafak új regénye szerteágazó tanmese vagy torokszorító látlelet a jelenről?

...

Szoboszlai Dominik beletette a 10 ezer órát, önjáróvá vált – a Gombócleső utcától Liverpoolig

...

Minden, amit az irodalomterápiáról tudni szeretnél, egyetlen könyvben: Béres Judit Nicholas Mazza kötetéről

...
...

Dr. Meskó Bertalan: Mindenkinek van jövőbeli Énje, csak nem beszélget vele, el kell kezdeni! // Futurotheca 01.

...

Valuska László: A kultúrában mindig van választásunk, és mindig tehetünk fel kérdéseket

...

Gege: Most az a legfontosabb, hogy jó apa legyek [Ezt senki nem mondta!]