Miért villa? Bírálják Esterházy otthonának elnevezését

Egyesek szerint lehetne jobb nevet is találni a Villa Esterházy helyett, ugyanis az építészetileg nem pontos, nem mellesleg pedig lehetne magyar elnevezése. Íme Vámos Miklós válasza.

sza | 2026. február 02. |

„Most, hogy E. P. házának bebútorozása a következő feladatom, nemcsak a dicséreteket kapom meg, hanem bírálatot is. Főleg azért, mert azt az alkotóházat Villa Esterházy néven szeretnénk használni” – írta Vámos Miklós, az Esterházy-villa felújítását kezdeményező és a projektet összefogó író egy friss Facebook-posztban.

A bejegyzés szerint többen is jelezték Vámosnak, hogy a Villa Esterházy elnevezés nem helyénvaló, ugyanis építészeti értelemben nem egy villáról van szó, de az író kitart az elnevezés mellett. Kiderült, a külföldi írók szempontjai, az „Esterházy-ház” szóismétlés és egy jövőbeli képzőművészeti alkotás is közrejátszott a döntésben.

„Annak idején két okból választottam ezt. 1. Az Esterházy ház ugye szóismétléses, két ház sok egy mondatba. 2. Nem az épület múltjára gondoltam, hanem a jövőjére, az egyre több külföldi műfordítóra és íróra, akik pályáznak, s utána jönnek ide. Nekik a Villa Esterházy világos és érthető.

3. Már a legelején elképzeltem, hogy lesz egy hálatábla a kertben, nagyméretű villát formázó, amelynek fönt a fogaira négy nyelven írjuk (véssük?) rá azt a szót: KÖSZÖNÖM.”

– olvasható a bejegyzésben.

Az Esterházy-villát 2024-ben a család el akarta adni, de a helyi önkormányzat közbelépett és a ház megmentésére és fenntartására megalakult a Magyar Irodalom Barátainak Alkotóháza Alapítvány. A hosszas felújítási folyamatokba még tavaly nyáron kaphattunk betekintést egy színvonalas nyíltnap keretében, január 22-én pedig az elkészült házat is bejártuk, továbbá Dragomán Györgyöt és Vámos Miklóst kérdeztük az alkotóház jövőjéről.

Vámos egyelőre kitart az Villa Esterházy elnevezésnél, de azt írja, lehet, hogy ez változni fog a jövőben.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

„Az egyik legfontosabb hely ma Magyarországon” – elkészült Esterházy Péter egykori otthona

A részletekről Vámos Miklóst és Dragomán Györgyöt kérdeztük.

...

Miért döntött úgy Krasznahorkai, Esterházy és Nádas is, hogy külföldre viszi a hagyatékát?

Budapest helyett Bécs vagy Berlin: összefoglaltuk, miért kerülnek külföldre a magyar szerzők hagyatékai. 

...

Fotók: nagy erőkkel halad az Esterházy-villa felújítása

Egyre közelebb vagyunk a célhoz!

Hírek
...

Sally Rooney megakadályozta: mégsem építenek adatközpontot a szülőmegyéjében

...

Könyvben meséli el élettörténetét az egyik legértékesebb magyar influenszer

...

Horrorfilm készült az Üvöltő szelekből

...

Világklasszis zseni vagy kitaszított különc? – Monodráma készült Faludy György életéről

...

Bognár Péter az Esterházy Irodalmi Díj győztese 2026-ban!

...

Szingapúrban fizetnek az embereknek azért, hogy olvassanak

Krasznahorkai László: Néha kifejezetten rettegtem attól, hogy megírjak valamit

Krasznahorkai László: Néha kifejezetten rettegtem attól, hogy megírjak valamit

Krasznahorkai László kilenc év hallgatás után adott életútinterjút a Partizánnak. 

Szerzőink

Bakó Sára
Bakó Sára

Megnéztük az Átkozott boszorkák 2.-t, hogy neked ne kelljen

Bakó Sára
Bakó Sára

„Az olvasókat is ünnepeljük” – Bognár Péter vehette át 2026-ban az Esterházy Irodalmi Díjat

Olvass!
...

Az emberi gépek jelenthetik a szabadulást az élő bolygóból? – Olvass bele a Bionauták folytatásába!

Megérkezett Markovics Botond Bionauták sci-fi sorozatának második része!

...

Egy furcsa öregúr kedvességgel menti meg a világot – Olvass bele Allen Levi könyvszenzációjába!

Részletet mutatunk.

...

A nők nem a kedves férfiakat, hanem az apjukat keresik a szerelemben? – Olvass bele Horváth András Dezső új regényébe!

Elég egy tekintet ahhoz, hogy egy régi, kihűlt kapcsolat a semmiből lángra kapjon? Olvass bele!