Charles Dickens halálával nemcsak a nyilvánosságnak szánt írásai maradtak ránk, hanem privát feljegyzései is. Ezek azonban eddig nem voltak elérhetők az utókor számára, mivel azokat a dokumentumokat, amelyeket el akart rejteni a kíváncsi szemek elől, egyfajta sajátos gyorsírással vetett papírra, amelyet ő csak „az ördög kézírásának” nevezett. Ez a módszer annyira jól bevált, hogy a kutatók mind ez idáig nem is tudták megfejteni, mi állhat ezekben a dokumentumokban.
Dickens már egészen fiatalon megtanult egy nehéz gyorsírási rendszert, ugyanis egy ideig gyorsíróként dolgozott, majd újságíróként parlamenti vitákról tudósított. A tanulási folyamatról egyébként önéletrajzi ihletésű regényében, a Copperfield Dávidban is többször írt. Mutatunk is néhány példát a szövegből, ami illusztrálja, hogyan lehet megbirkózni a gyorsírás elsajátításával (Mikes Lajos fordítása):
- „Traddles tudakozódásainak az eredményeképpen közölte most velem, hogy az a pusztán gépies mesterség, a melyre, ritka esetektől eltekintve, szükség van ahhoz, hogy az ember számottevő ujságíró lehessen, más szóval, a gyorsírás titkainak teljes és tökéletes elsajátítása körülbelül oly nehéz, mint hat idegen nyelvnek a megtanúlása; s hogy szívós kitartással talán néhány esztendő alatt elsajátítható.”
- „Vettem egy kipróbált tankönyvet, a mely a gyorsírás nemes művészetének titkait tartalmazta, - (tíz shilling hat pennymbe került), - s úgy belemerültem a bonyodalmak tengerébe, hogy pár hét mulva közel jutottam a kétségbeeséshez. A változások, a miket egy-egy pont okozott, a mely az egyik helyen ezt jelentette, s a másik helyen egészen mást jelentett, éppen az ellenkezőjét; a csodálatos ötletek, a melyeket köröcskék jeleztek; a kiszámíthatatlan következmények, a melyek egy-egy légylábszerű jelből eredtek; egy-egy rossz helyre tett görbületnek rettentő hatásai: nemcsak éber állapotban nyugtalanítottak, hanem benépesítették álmaimat is. Mikor szinte bekötött szemmel kitapogattam valahogy' az útat mind e nehézségek közepett és tudtam már az ábéczét, a mely egymagában fölért egy egyiptomi templom rejtelmeivel, akkor egy sereg új rém következett, az úgynevezett jelények sorozata; a legönkényesebb rövidítések, a melyekkel életem során dolgom volt; a melyek szerint például valami, a mi egy darabka pókhálóhoz hasonlított, azt jelentette, hogy "várakozás", s egy tintás tollal rajzolt röppentyű egyértelmű volt ezzel a szóval: "hasznavehetetlen". Mire ezeket a szerencsétlen jelényeket belevéstem az elmémbe, azt vettem észre, hogy kiszorítottak a fejemből minden egyebet; majd meg, mikor előlről kezdtem a tanulást, elfelejtettem a jelényeket; s mialatt újra ezeket kezdtem, magamba szedegetni, elhullajtottam ismét a rendszer többi töredékeit; szóval, csaknem szívrepesztő dolog volt.”
- „Bárha ez a kézirat nincs más szemnek szánva, csak az enyémnek, úgy érzem, mintha még sem volna helyén való elmondanom, hogy Dóra és nénjei iránt való felelősségem érzetében milyen keményen küzködtem azzal a rettenetes gyorsírással, mindenáron tökéletesíteni akarván magamat benne.”
- „Megfékeztem a gyorsírás titkának makranczos paripáját. Tisztességes jövedelmem van belőle. Általában kitünő gyorsírónak tartanak, és tizenkettedmagammal parlamenti tudósítója vagyok egy reggeli napilapnak.”
Dickens egész életében használta a gyorsírást, közben azonban változtatott is a jelrendszeren. Éppen emiatt az általa alkalmazott jeleket nagyon nehéz megérteni. A The Dickens Code-projekt 300 fontot ajánlott fel annak, aki segít dekódolni a jeleit. A verseny győztese Shane Baggs programozó lett, aki bár életében soha nem olvasott el egyetlen Dickens-könyvet sem, a kódot sikeresen megfejtette hat hónapnyi munkával.
Charles Dickens lenyűgöző londoni otthonában, a Doughty Street 48.-ban írta meg több fontos művét. Egy szuper videó révén most mi is „körbejárhatjuk” a házat, amely ma múzeumként működik, és ahol az író számos személyes tárgya látható.
Tovább olvasokA dokumentum, amit dekódolt, egy levél másolata 1859-ből, amikor Dickens sorozatot indított a Két város regényéből. A levél a londoni Times szerkesztőjének, John Thaddeus Delane-nek szólt. A dühös üzenetet, amelyben az író szót emelt a szerkesztők egyik döntése ellen, körülbelül 70%-ban sikerült megfejtenie a verseny nyertesének. A The Dickens Code-projekt tehát ezzel még nem ért véget, továbbra is várják a lelkes önkéntesek jelentkezését, de mindenképpen egy nagy lépést tettünk afelé, hogy jobban megérthessük az író tikos feljegyzéseit.
Forrás: Open Culture
