Lassan halad és nagyon drága lett a Fehér zaj adaptálása

fk | 2022. június 08. |

Már másfél év is eltelt azóta, hogy bejelentették,Házassági történet (Marriage Story) rendezője, Noah Baumbach megfilmesíti Don DeLillo Fehér zaj című regényét Adam Driver és Greta Gerwig főszereplésével. A hírnek sokan örültek, mivel a Netflix és Baumbach korábbi együttműködése, a Házassági történet nagyon jól sült el, még egy Oscar-díjat is hozott.

DON DELILLO
Fehér zaj
Ford.: Bart István, Jelenkor, 2018
Don DeLillo: Fehér zaj

Az adaptációról azóta kevés hír érkezett, a napokban viszont arról lehetett olvasni, hogy komoly gondok akadtak a munkálatok közben. A forgatás kilenc hónapja tart, de a költségvetés már meghaladta a 140 millió dollárt is, közben pedig akadtak konfliktusok és balesetek is, ráadásul a stábnak három tagja is meghalt, mióta elkezdték forgatni a filmet (egyikük szívromhamban, egyikük túladagolásban vesztette életét, egyvalaki pedig öngyilkos lett).

Ezeket a könyvadaptációkat nézzük 2022-ben!
Ezeket a könyvadaptációkat nézzük 2022-ben!

Jövőre is izgalmasnak ígérkező könyvadaptációkat láthatunk a mozikban és a streaming szolgáltatókon, ezekből mutatunk tizenkét filmet, amit érdemes lehet megnézni.

Tovább olvasok

DeLillo Fehér zaj című regénye 1985-ben jelent meg, és megnyerte a National Book Awardot. Az íróról portrécikkünkben annak idején azt írtuk, hogy "az egyén és a tömeg-, a nyelv és a kultúra kapcsolata, a tömegmédia hatása, az erőszak, a magány, a sport, a terrorizmus, a titkos összeesküvések, a kollektív félelem vagy a társadalomkritika is jellemző kísérői pályájának". A Fehér zajban egy fiktív egyetem Hitler-tanszékének németül egyáltalán nem tudó vezetőjének a családját ismerhetjük meg, és az akadémiai élet kifigurázásán túl belecsúszunk egy vegyi katasztrófába és az amerikaiak gyógyszerfüggőségébe is.

Nem a házasság kudarcáról, hanem az elválás pokláról szól a Jelenetek egy házasságból modernizált változata
Nem a házasság kudarcáról, hanem az elválás pokláról szól a Jelenetek egy házasságból modernizált változata

Két éve a Netflix Házassági története mutatta be rendkívül szemléletesen, hogy milyen egy se veled, se nélküled kapcsolat, amelyet elér a válás, most az HBO elevenítette fel a témában Ignmar Bergman feledhetetlen klasszikusát. A Jelenetek egy házasságból modernizált változatát a Terápia, A viszony és A mi fiaink alkotója, Hagai Levi adaptálta. Az új verzió úgy válik kultikussá, hogy egyszerre idézi meg az eredetit, és közelíti meg újszerűen a válás témáját.

Tovább olvasok

A legendásan „megfilmesíthetetlen” könyv most komoly kihívásokat okoz a stábnak és a rendezőnek, pedig rengetegen várják az adaptációt. Baumbachot eddig háromször jelölték Oscar-díjra, a Házassági történetet a legjobb film és legjobb forgatókönyv kategóriájában, A tintahal és a bálna című filmjét pedig forgatókönyv kategóriában. Érzékenyen mesél családi történeteket, Adam Driverrel több filmben is dolgozott már, a szupertehetséges Greta Gerwig (Kisasszonyok és Lady Bird) pedig az élettársa. A hármas a Frances Ha című filmben már dolgozott együtt, így egyébként minden adott lenne a sikerhez.

Forrás: Lithub

Hírlevél feliratkozás
Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

Adam Driverrel a Netflixre készül a Fehér zaj adaptációja

 Noah Baumbach megfilmesíti Don DeLillo Fehér zaj című regényét Adam Driver és Greta Gerwig főszereplésével. 

...
Szórakozás

Don DeLillo Underworldjéből készül film a Netflixre

2021 a DeLillo-feldolgozások bejelentésének éve.

...
Hírek

National Book Award: életműdíjat kap Don DeLillo

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Pogátsa Zoltán: Rá kell jönnünk, hogyan haladjuk meg a kapitalizmust

Litkai Gergely podcastsorozatának novemberi témája a Fenntartható gazdaság vagy társadalmi összeomlás című kötet, amiről a szerzővel, Pogátsa Zoltán közgazdász-szociológussal beszélgettek.

...
Zöld

Legendás, ismeretlen, regényes, sétálós – 10+1 új könyv a 150 éves Budapestről

Budapest 150 éves születésnapján a város sokszínűségét és sokféleségét hangsúlyozva válogattunk össze róla szóló, (egy kivételével) friss kiadású könyveket. Vessz el az ismeretlen ismerős Budapesten!

...
Zöld

A hagyománytisztelet egy iszonyú gyorsan változó világban öngyilkos stratégia

Az ember vége, a természet esélye című új könyve apropóján Jordán Ferencet népességcsökkentésről, az ember rendmániájáról, visszavadításról, hibás fókuszról és a kötet zavarba ejtő címéről is kérdeztük. Interjú.

ADVENT
...
Könyves Advent

A Baska magyarul beszél egy Benes-dekrétumok elől menekülő család drámájába avat be

A 12 éves Baska József és családja 1947-ben menekült Magyarországra a Beneš-dekrétumok és a kitelepítés elől. Felnőttként megírta, hogy mi történt azon a sorsdöntő téli éjszakán. Olvass bele a kötetbe!

...
Könyves Advent

Egy autista srác természethez írt szerelmes levele

Dara McAnulty magával ragadó, lírai hangvételű könyve, az Egy ifjú természetbúvár naplója a természettel való mély kapcsolatát tárja fel, de olvashatunk benne az aktivista munka és az autista lét mindennapi kihívásairól és örömeiről is. Olvass bele!

...
Könyves Advent

Rosszul végződő, abszurd és megbocsájtó mesék – 8 prózakötet karácsonyra

Három fiútestvér, három nemzedék, egy zombianyu és megannyi izgalmas sztori. Például családtörténetek és tönkretett szerelmek, metsző irónia és őrült tanmesék. 8 friss magyar prózakötetet ajánlunk.

...
Könyves Advent

Jézus korában is kórházban születtek a kisbabák? Keresd a választ a Bibliai Kisokosban!

Bibliai Kisokos csupa olyan kérdést tesz föl, amelyet minden Biblia iránt vagy napjaink bibliai vonatkozású helyszínei, kultúrtörténeti eseményei iránt érdeklődő gyermek vagy épp felnőtt fejében is megfogalmazódhat. Olvass bele!

...
Könyves Advent

Mister Morrison állatlexikona megmutatja milyen változatos és gyönyörű az élővilág

A Mágikus állatok iskolája rajongói számára igazi csemege Mister Morrison állatlexikona, melyben minden tudnivalót összeszed az egyes állatokról. Olvass bele!

...
Könyves Advent

Megható, varázslatos, vicces – 10 karácsonyi gyerekkönyv az adventi hangolódáshoz

Karácsonyhoz közeledve 10 olyan gyerekkönyvet ajánlunk, melyek valamilyen módon kötődnek a kicsik által várva várt ünnephez.  

A hét könyve
Kritika
Hűség a felejtésben: a táborokba zárt japánok sorsa nem csak amerikai történet
...
Kritika

Megtudtuk a választ arra, hogy miért született még egy könyv Alföldiről

Csáki Judit Alföldi Róberttel, a mai magyar színházi élet egyik legismertebb alakjával készített beszélgetőkönyvet. Az Alföldi ‒ Rajtam nem múlt című kötetben szóba kerülnek a meghatározó tanárok, a magánéletet bekebelező szakma és a nem túl jó színészek is. Kritika.

...
Panodyssey

Simon Márton: Északi fény, fenyők, satöbbi (Hogy jöttem 2.)

Simon Márton szellemi önéletrajzának második részében elmeséli, melyek szövegek, amelyek igazán nagy hatással voltak rá.

Szerzőink

...
Kiss Imola

Megtudtuk a választ arra, hogy miért született még egy könyv Alföldiről

...
Sándor Anna

Andrés Neuman: Amikor gyászolsz, az otthonod is beleremeg

...
Kolozsi Orsolya

Pusztán attól, hogy valaki anya lesz, nem válik varázsütésre jó emberré

...

Szűcs Ádám: Olyan könyvekért rajongok, amiket én soha nem tudnék megírni

...

Szendrői Csaba: A vers elhanyagolt műfaj

...

Nagy Gabriella: A regényemet mozgató alak szeretett harcolni és ölni

...

Parti Nagy Lajos: Olykor egyszerűbb volt verset írni, mint bármi mást

...

Babarczy Eszter: Nem próbálok szép sztorit kerekíteni abból, hogy az ember ifjúsága elmúlik